Emlékszem, hogy a nyolcvanas években mekkora szám volt, mikor egy nagy halom G.I. Joe-ra bukkantam valamelyik hazai áruházban, ahol aztán ment a könyörgés a családnak, hogy legalább egy-két figurát vigyünk haza, akikkel megvívhatom szobám mélyének nagy háborúit. És bizony sírva bújtam el a sarokban, mikor kiderült, hogy a szomszédban élő osztálytársam szekrénye tele van a kis katonákkal, plusz nem is egy, hanem egyből több olyan járművel rendelkezik, melyen számos Joe vagy Kobra elfér. Na, neki boldog gyerekkora volt, igazi, nagybetűs Férfinak számított már 12 évesen is, legalábbis a szemünkben ő volt az alfahím. És ha betéve tudta a karakterek nevét, ha végignézte az összes rajzfilmet (fúúú, a VHS-en és DVD-n kiadott nagyobb rajzfilmtől rémálmaim voltak, olyan horror ment bele), akkor talán még a most megjelent videójátékot is élvezheti. Ismétlem: talán...
Dupla dinamit
Van valamiféle sztori, ami egész szép képek és borzalmasan monoton párbeszédek, cselekmény formájában elevenedik meg a missziók között, de szerintem a legnagyobb kihívás a végigjátszás során, hogy ezeket valaki bealvás nélkül kibírja. Felbukkannak az ismerős arcok mindkét oldalon, így például Duke, Kobra parancsnok vagy akár a Bárónő is, és ez egyből egy nagy pozitívummal együtt jár, hiszen mindenki és minden felismerhető az eredeti szériából, valamint a figurák világából. Ráadásul a megvalósítás a láthatóan igénytelen munka ellenére is egészen pofás, elvégre a képregényes/rajzfilmes grafikai stílus a kidolgozatlan elemek mellett is jól áll a játéknak.
Plusz ott a kooperáció lehetősége, sajnos leginkább csak barátokkal vagy az utcáról erőszakkal berángatott emberkékkel, merthogy mind a co-op, mind a többi többjátékos mód lokálisan működik, online nem. Ami persze, tök jó móka lehet, de találjon nekem bárki olyat, aki három haverral pont a G.I. Joe Operation Blackoutot fogja választani, ha feljönnek, mint közös szórakozás. Bármi helyett. Mert ugyan vannak a programnak erősen nosztalgikus, ezáltal pozitív pillanatai, emellett mindenképpen fontos kiemelni, hogy a franchise rajongói találni fognak benne személyes pozitívumokat, de nem, a GameMill kiadásában megjelent produkció még csak véletlenül sem nevezhető jó játéknak.
Alapjaiban silány
Eleve, az a hang, ami a karakterek mozgását kíséri. Hát egy tejfölös dobozzal jobb effektet csinálok, ami kevésbé megy az ember agyára úgy 3 perc után. A közelharc gyenge, ahogy a lövöldözés is, miközben az ellenfelek dróton rángatott droidok, akik csak özönlenek előre, miközben a bossok újra és újra megjelennek, hogy újabb és újabb sorozatokat engedjünk beléjük. A környezet nevetséges, ahogy a legtöbb mechanika is, és bár mindig találhatunk valami olyan ötletet, ami a régi idők játékait is feleleveníti (pl. helikopter lelövése, miközben zúzunk előre egy járművel), de összességében a minőség is nagyjából ott van, ahonnan az ilyen ötletek származnak. Avagy inspiráció tekintetében az alkotók mindenképpen a múltban nézelődtek, a jelent nem ismerik.
Kár érte, mert amúgy egy rajongónak a G.I. Joe: Operation Blackout lehetne a Mennyország, ahol megtalálja militáns számításait, ráadásul a cselekmény a Kobra és a Joe-k oldaláról is elérhetővé teszi az akciózást, ami külön pozitívum. Az ismert karakterek, a jelmondatok, a kapcsolatok mind a klasszikus sztorikat és a figurákat csomagolják nosztalgikus köntösbe, és ezzel tálcán kínálják az élményt. Kár, hogy emellé nem sikerült némi szakértelmet vagy legalább törekvést találni a minőségre. 5-6 óra múltidézés, egy kevéske lokális móka, de csak akkor, ha valaki elég türelmes és elnézi a játék számos hibáját. Ennél azért többet ér a pénzünk, amit elkérnek a játékért.
