New York állam kontra Szellemirtók per, 1993 decembere. Főbíró: első meghallgatás alatt nagytiszteletű Stephen Wexler, akit a második beidézésre elfogultság miatt leváltottak (lásd csatolt ügyirat, "Szellemek a bíróságon"). Védő: Louis Tully. Ügyész: Janet B. Wild. Vádlottak: Dr. Peter Venkman, Dr. Raymond Stantz, Dr. Egon Spengler, Winston Zeddemore, és ... (a papír itt olvashatatlan), más néven Rookie.
A fent megnevezett illetők (továbbiakban: vádlottak) a következő tettek elkövetésének okán álltak a bíróság elé:
Nagy értékben elkövetett csalás. A vád szerint a vádlottak különböző hallucinogén gázokkal és illegális drogokkal tévképzeteket keltettek a hiszékeny károsultakban, akik ezután, nem látván más kiutat, őket hívták, és több ezer dollárt fizettek a hallucinációk ("kísértetek") eltüntetésére. Ahhoz, hogy az átverés még hihetőbb legyen, gyakran vetettek be különböző megtévesztő hang- és fényhatásokat, valamint volt áldozatok gyakran kreatív elképzeléseit.
Garázdaság. A vád szerint a vádlottak a fent említett nagy értékben elkövetett csalás közben számtalan állami (közkönyvtár), illetve magántulajdonú (irodaház), valamint közterületnek számító (úttest) területet amortizáltak le. Előfordult, hogy "szellemirtás" címszóval a fent jelzett, és az ügyirathoz csatolt helyszíneken több ezer dollárost kárt okoztak, amelyet a biztosítók hiányzó indoklás miatt nem tudtak, vagy nem akartak megtéríteni.
Mélyen tisztelt bíróság és esküdtszék. Nem először fordul elő, hogy a Szellemirtók ügyét tárgyaljuk, és reménykedem benne, hogy akárcsak eddig, most is következetes, és az Amerikai Egyesült Államok alkotmányát tiszteletben tartó ítélet születik. A vádlottak már számtalan alkalommal bizonyították, hogy nem veszik komolyan a bíróságot, e mellett pedig visszaesők: számtalan alkalommal volt már rá példa, hogy szóbeli figyelmeztetés útján kértük őket megtévesztő tevékenységük felfüggesztésére, ők ezt azonban megtagadták. A jelenlegi incidens annak a bizonyítéka, hogy teljes szigorral kell lesújtani mindazokra, akik ezt megérdemlik; ha az igazságszolgáltatás elnéző, annak a következményei tragikusak lehetnek.
Ezek az emberek, miközben azt állították magukról, hogy természetfeletti entitásokat pusztítanak, illetve, hogy szakszerűen fogalmazzak, ejtenek csapdába, tönkretettek többek között egy múzeumot, egy közkönyvtárat, és még számtalan más épületet. Nyomukban végtelen pusztítás járt: több száz könyvet, evőeszközt, illetve muzeális értékű tárgyat semmisítettek meg, tették mindezt úgy, hogy közben cselekedetükre büszkék voltak; védőjük egy helyen például hangoztatta: lehet, hogy károkat okoztak, de ilyen komoly fizikai interakciót még nem láthattunk máshol. Továbbmegyek: mindahhoz, hogy ezt megtehessék, méregdrága felszerelésre van szükség — ráadásul lényegtelen, mennyibe került, sűrűn előfordul, hogy a szolgáltatás akadozva, vagy éppenséggel több perces várakozás után érhető csak el. Lehet, hogy a vádlottak jól néznek ki, sőt, kiköpött másuk régi önmaguknak, de ez azért mégiscsak túlzás!
Sorolhatnám a végtelenségig, de nem teszem. A Szellemirtók olyan káros elemei társadalmunknak, amelyeknek nincs helye sem itt, sem máshol országunkban. Mélyen tisztelt bíróság és esküdtszék! Azt tudom csak javasolni, hogy működési engedélyüket minimum húsz esztendőre vonják vissza, a tagokat pedig, akik részt vettek ebben a hatalmas csalásban, minimum két, esetleg három évnyi kényszerkezelésre utalják. Bízom abban, hogy józan ítélőképességüket nem befolyásolták a televíziós reklámok,és a műbalhé, amely ezeket az embereket bűnszervezetük megalapítása óta kíséri.
Mélyen tisztelt bíróság és esküdtszék! Engedtessék meg nekem, hogy mondandómat egy személyes történettel kezdjem, hiszen ezek az emberek, a vádlottak és védenceim, ezidáig kétszer mentették meg az életemet. Egyszer, amikor én és a szomszédasszonyom kutyává változtunk, legyőzték a babiloni Gózert és visszaváltoztattak bennünket, egyszer pedig egy irtás során (amelynek én is aktív részese voltam) egy ókori istenséget űztek vissza a pokolba. Nem kötelezte rá őket senki — sőt, a tisztelt bíróság ezért még meghurcolásuktól sem riadt vissza —, ők mégis megtették, mert ez a dolguk, ez a küldetésük.
Igaz, hogy én a most tárgyalt ügyek sokaságában már nem vettem részt — hiszen visszavonultam, miután segédkeztem Vigo, az ókori istenség elpusztításában —, de kívülről végig figyeltem tetteiket, és nem láttam benne semmi kivetnivalót. A történet, amelyen át kellett kavarodniuk, méltó az első két esethez: ez az öt férfi, köztük az újonc is (aki számtalanszor kockáztatta az életét a szellemirtó eszközök tökéletesítése során), akárcsak több mint húsz esztendővel ezelőtt, rengeteg humorral és igazi akcióval fűszerezve oldotta meg a problémákat. Az ügyész úr a vádiratban kifejtette: ezek az emberek hallucinogén szereket alkalmaznak, de kérdem én: mindazok, akik kint voltak az utcán, amikor a habcsókemberke ismét lesújtott, vagy tanúi voltak annak, amikor ezek a férfiak felszabadították a közkönyvtárat, tényleg úgy gondolják, hogy csak hallucináltak? Én nem hiszem. Az ügyész úr kitért a rombolásra is, de nem lehet elégszer hangsúlyozni: a leendő polgármester támogatásával, sőt, biztatására tették, amit tettek, és a fizikai kontaktusok száma tényleg elképesztő, sehol máshol nem láthattunk még ilyet.
Hogy lassúak volnának? Lehetséges, de vegyük figyelembe, hogy amit nyújtanak cserébe az árért, az elképesztő: gyönyörű, profi munka, elejétől a — sajnos túlságosan is csonka — végéig. Ezek a férfiak, ezek a hősök, akiket önök vádlottaknak tartanak számon, hátukon a protonfegyverrel hihetetlen hangulatos módon, igazi, vászonra illő jelenetek sokaságán verekedték át magunkat a mi testi épségünk megóvása és puszta szórakoztatásunk kedvéért. Ők hősök, ismételten megmentették New Yorkot és az egész világot. Bízom abban, hogy a mélyen tisztelt bíró úr és az esküdtek hűek lesznek az alkotmányhoz, és a kárt, amelyet ezek a hősök okoztak, külön tudják választani a nemes és önfeláldozó cselekedetektől.
Mielőtt közölném önökkel az esküdtszék ítéletét, fontosnak tartom, hogy személyes véleményemet is hozzátegyem az ügyhöz. Ezek a paprikajancsik, akiket az ügyész úr közveszélyesnek, az ügyvéd úr pedig hősöknek tart, tényleg átrendezték New Yorkot. Ismételten nem becsülték senki és semmi épségét, ismételten fittyet hánytak a törvényekre és a józan észre. Mindezektől függetlenül én magam is átéltem számtalan borzalmat, amelyen csak úgy sikerült túljutnom, hogy ezeknek a férfiaknak a szakértelmére támaszkodtam. Lehet, hogy nagyképűek, lehet, hogy pökhendik, de értenek a szakmájukhoz!
Ennyit a személyes véleményről. Az esküdtszék egyhangúan döntött: a Szellemirtók nevű társaság megtévesztés bűnében ártatlan, az általuk okozott károkat pedig meg kell fizetniük. Reméljük, a következő tárgyalásra nem kell ennyit várnunk!
A vád
A fent megnevezett illetők (továbbiakban: vádlottak) a következő tettek elkövetésének okán álltak a bíróság elé:
Nagy értékben elkövetett csalás. A vád szerint a vádlottak különböző hallucinogén gázokkal és illegális drogokkal tévképzeteket keltettek a hiszékeny károsultakban, akik ezután, nem látván más kiutat, őket hívták, és több ezer dollárt fizettek a hallucinációk ("kísértetek") eltüntetésére. Ahhoz, hogy az átverés még hihetőbb legyen, gyakran vetettek be különböző megtévesztő hang- és fényhatásokat, valamint volt áldozatok gyakran kreatív elképzeléseit.
Garázdaság. A vád szerint a vádlottak a fent említett nagy értékben elkövetett csalás közben számtalan állami (közkönyvtár), illetve magántulajdonú (irodaház), valamint közterületnek számító (úttest) területet amortizáltak le. Előfordult, hogy "szellemirtás" címszóval a fent jelzett, és az ügyirathoz csatolt helyszíneken több ezer dollárost kárt okoztak, amelyet a biztosítók hiányzó indoklás miatt nem tudtak, vagy nem akartak megtéríteni.
A vád beszéde
Mélyen tisztelt bíróság és esküdtszék. Nem először fordul elő, hogy a Szellemirtók ügyét tárgyaljuk, és reménykedem benne, hogy akárcsak eddig, most is következetes, és az Amerikai Egyesült Államok alkotmányát tiszteletben tartó ítélet születik. A vádlottak már számtalan alkalommal bizonyították, hogy nem veszik komolyan a bíróságot, e mellett pedig visszaesők: számtalan alkalommal volt már rá példa, hogy szóbeli figyelmeztetés útján kértük őket megtévesztő tevékenységük felfüggesztésére, ők ezt azonban megtagadták. A jelenlegi incidens annak a bizonyítéka, hogy teljes szigorral kell lesújtani mindazokra, akik ezt megérdemlik; ha az igazságszolgáltatás elnéző, annak a következményei tragikusak lehetnek.
Ezek az emberek, miközben azt állították magukról, hogy természetfeletti entitásokat pusztítanak, illetve, hogy szakszerűen fogalmazzak, ejtenek csapdába, tönkretettek többek között egy múzeumot, egy közkönyvtárat, és még számtalan más épületet. Nyomukban végtelen pusztítás járt: több száz könyvet, evőeszközt, illetve muzeális értékű tárgyat semmisítettek meg, tették mindezt úgy, hogy közben cselekedetükre büszkék voltak; védőjük egy helyen például hangoztatta: lehet, hogy károkat okoztak, de ilyen komoly fizikai interakciót még nem láthattunk máshol. Továbbmegyek: mindahhoz, hogy ezt megtehessék, méregdrága felszerelésre van szükség — ráadásul lényegtelen, mennyibe került, sűrűn előfordul, hogy a szolgáltatás akadozva, vagy éppenséggel több perces várakozás után érhető csak el. Lehet, hogy a vádlottak jól néznek ki, sőt, kiköpött másuk régi önmaguknak, de ez azért mégiscsak túlzás!
Sorolhatnám a végtelenségig, de nem teszem. A Szellemirtók olyan káros elemei társadalmunknak, amelyeknek nincs helye sem itt, sem máshol országunkban. Mélyen tisztelt bíróság és esküdtszék! Azt tudom csak javasolni, hogy működési engedélyüket minimum húsz esztendőre vonják vissza, a tagokat pedig, akik részt vettek ebben a hatalmas csalásban, minimum két, esetleg három évnyi kényszerkezelésre utalják. Bízom abban, hogy józan ítélőképességüket nem befolyásolták a televíziós reklámok,és a műbalhé, amely ezeket az embereket bűnszervezetük megalapítása óta kíséri.
A védelem beszéde
Mélyen tisztelt bíróság és esküdtszék! Engedtessék meg nekem, hogy mondandómat egy személyes történettel kezdjem, hiszen ezek az emberek, a vádlottak és védenceim, ezidáig kétszer mentették meg az életemet. Egyszer, amikor én és a szomszédasszonyom kutyává változtunk, legyőzték a babiloni Gózert és visszaváltoztattak bennünket, egyszer pedig egy irtás során (amelynek én is aktív részese voltam) egy ókori istenséget űztek vissza a pokolba. Nem kötelezte rá őket senki — sőt, a tisztelt bíróság ezért még meghurcolásuktól sem riadt vissza —, ők mégis megtették, mert ez a dolguk, ez a küldetésük.
Igaz, hogy én a most tárgyalt ügyek sokaságában már nem vettem részt — hiszen visszavonultam, miután segédkeztem Vigo, az ókori istenség elpusztításában —, de kívülről végig figyeltem tetteiket, és nem láttam benne semmi kivetnivalót. A történet, amelyen át kellett kavarodniuk, méltó az első két esethez: ez az öt férfi, köztük az újonc is (aki számtalanszor kockáztatta az életét a szellemirtó eszközök tökéletesítése során), akárcsak több mint húsz esztendővel ezelőtt, rengeteg humorral és igazi akcióval fűszerezve oldotta meg a problémákat. Az ügyész úr a vádiratban kifejtette: ezek az emberek hallucinogén szereket alkalmaznak, de kérdem én: mindazok, akik kint voltak az utcán, amikor a habcsókemberke ismét lesújtott, vagy tanúi voltak annak, amikor ezek a férfiak felszabadították a közkönyvtárat, tényleg úgy gondolják, hogy csak hallucináltak? Én nem hiszem. Az ügyész úr kitért a rombolásra is, de nem lehet elégszer hangsúlyozni: a leendő polgármester támogatásával, sőt, biztatására tették, amit tettek, és a fizikai kontaktusok száma tényleg elképesztő, sehol máshol nem láthattunk még ilyet.
Hogy lassúak volnának? Lehetséges, de vegyük figyelembe, hogy amit nyújtanak cserébe az árért, az elképesztő: gyönyörű, profi munka, elejétől a — sajnos túlságosan is csonka — végéig. Ezek a férfiak, ezek a hősök, akiket önök vádlottaknak tartanak számon, hátukon a protonfegyverrel hihetetlen hangulatos módon, igazi, vászonra illő jelenetek sokaságán verekedték át magunkat a mi testi épségünk megóvása és puszta szórakoztatásunk kedvéért. Ők hősök, ismételten megmentették New Yorkot és az egész világot. Bízom abban, hogy a mélyen tisztelt bíró úr és az esküdtek hűek lesznek az alkotmányhoz, és a kárt, amelyet ezek a hősök okoztak, külön tudják választani a nemes és önfeláldozó cselekedetektől.
Ítélethozatal
Mielőtt közölném önökkel az esküdtszék ítéletét, fontosnak tartom, hogy személyes véleményemet is hozzátegyem az ügyhöz. Ezek a paprikajancsik, akiket az ügyész úr közveszélyesnek, az ügyvéd úr pedig hősöknek tart, tényleg átrendezték New Yorkot. Ismételten nem becsülték senki és semmi épségét, ismételten fittyet hánytak a törvényekre és a józan észre. Mindezektől függetlenül én magam is átéltem számtalan borzalmat, amelyen csak úgy sikerült túljutnom, hogy ezeknek a férfiaknak a szakértelmére támaszkodtam. Lehet, hogy nagyképűek, lehet, hogy pökhendik, de értenek a szakmájukhoz!
Ennyit a személyes véleményről. Az esküdtszék egyhangúan döntött: a Szellemirtók nevű társaság megtévesztés bűnében ártatlan, az általuk okozott károkat pedig meg kell fizetniük. Reméljük, a következő tárgyalásra nem kell ennyit várnunk!
