Egy ideje már mozgolódik a gamer világ autóversenyekért rajongó része, hiszen a Dirt és a Grid című nagyszerű autóversenyek felett bábáskodó Codemasters kiadó újabb nagy dobásra készülődött. A játék bemutatójának közeledtével, és persze a folyamatosan kiszivárgó újabb és újabb információcseppeknek köszönhetően mindenki egyre biztosabb lett benne, hogy a Fuel minimum az év autós játéka lesz, ha nem az év legjobb játéka. Mert hát valljuk be, egy poszt-apokaliptikus világban játszódó open world autóverseny minden eddiginél hatalmasabb bejárható területtel, rengeteg különféle járművel, változó napszakokkal és természeti csapásokkal fűszerezve kinek ne hangzott volna nagyon is bizalomgerjesztően? Na ugye. Persze a gyanú halvány árnyéka felderenghetett volna, hiszen a fejlesztő cég, a francia Asobo Studios eddig túl sok emlékezetes játékkal nem rukkolt elő, csupán sikeres mozifilmek közepes átiratára futotta tőle (pl. A Múmia, L’ecsó, WALL-E). És sajnos a bordeaux-i illetékességű cég ezúttal sem hazudtolta meg magát, mivel az ígéretes alapanyagból végül „sikerült” egy teljesen középszerű játékot összeraknia. A Fuel teljesen játszható darab a maga nemében, de bosszantó hibái és félmegoldásai miatt messze alulmúlja a felfokozott várakozásokat.

Se üzemanyag, se hangulat

A Fuel egy alternatív jelenben játszódik, mikor is a klímaváltozás következtében Észak-Amerika hatalmas autópálya-hálózata járhatatlanná vált: a pusztító viharok, az árvizek, a bozóttüzek és a hurrikánok miatt az emberek biztonságosabb helyre menekültek, és alternatív energiaforrások után kutatnak, hogy megelőzzék a globális felmelegedés további hatásait. Minket ez persze nem nagyon izgat, hiszen ezek az elhagyott, autóroncsoktól, házromoktól és égő bozótosoktól hemzsegő területek kiváló lehetőséget biztosítanak némi adrenalinnövelő autóversenyzéshez, amibe annak rendje és módja szerint be is nevezünk seregnyi őrült sofőr társaságában. A futamokon a tét nem kicsi: néhány gallon az új fizetőeszközből, az üzemanyagból, ami a pénznél és a víznél is értékesebbé vált az öko-katasztrófa következtében. A háttérsztori kellően izgalmasnak tűnik, de csak addig, amíg bele nem kezdünk a játékba, hiszen gyorsan kiderül: különösebb jelentősége nincs a dolognak, csupán magyarázatként szolgál az utak minőségére és az off-road versenyzésre. Sajnos a várt poszt-apokaliptikus hangulat sem hatja át a Fuelt, még annak ellenére sem, hogy a terepen sűrűn találkozunk lángokban álló lakóépületekkel, kiégett autóroncsokkal, illetőleg a Mad Max című Mel Gibson moziban látott spéci járgányokkal és bőrszerkós, tetovált sofőrökkel. A Fuelben három játékmód közül választhatunk, ebből kettő, a karriermód és az úgynevezett Challenge szervesen összefüggnek. Előbbi során a versenyterületen található táborokban teljesíthetünk tipikus A-ból B-be zajló illetőleg időre menő körversenyeket, amik megnyerésével nyithatunk ki további pályarészeket, szerezhetünk üzemanyagot, vagy új két- és négykerekűeket. A szabadságunk még ezeken a futamokon is megvan, hiszen nem szükséges végig a kijelölt pályán haladni, kedvünkre vághatunk le kanyarokat, rövidíthetünk a fák közé berombolva, annál is inkább, mivel néha tornádók és összeomló hidak nehezítik a haladást. A változatos terepen bizony könnyű volna eltévedni, de a tájékozódást egy gombnyomásra aktiválható GPS segíti. Már ha segíti, mert például a Challenge módban a checkpoint versenyeknél össze-vissza mutatja az irányt, inkább zavaró, mint hasznos. Szerencsére a bal sarokban található térképre hagyatkozhatunk ilyenkor is. Sajnos a karriermód futamokon csakis a győzelem számít, tehát addig kell az egyes pályákon újra és újra startvonalhoz állni, amíg nem végzünk a dobogó legfelső fokán. Ez kissé idegesítővé teszi a játékmenetet, pláne úgy, hogy a három válaszható nehézségi fokozat nem a legjobban konfigurált: a legkönnyebb szint (amelyért kevesebb üzemanyag a jutalom) majdhogynem fél kézzel teljesíthető, a közepesen pedig már minimum három-négy nekifutást igényel egy pálya. A Challenge mód tulajdonképpen a karrier játék kiegészítő küldetéseit takarja, itt gyűjthetünk plusz benzint, hogy meg tudjuk venni mondjuk azt az autót, amivel benevezhetünk a következő futamra, és persze itt is kaphatunk plusz matricákat és egyéb cuccokat is, amiket a garázsban azután felhasználhatunk. A kihívások jóval változatosabbak, kergethetünk helikoptert, befoghatjuk és kiiktathatjuk az ellenfelet, küzdhetünk az idő ellen, vagy meghatározott checkpointokon áthaladva roboghatunk be a célba. Jó ötlet, hogy a Free Ride, vagyis a teljes térkép keresztül-kasul való szabad bejárása szintén nem csupán a felfedezés örömével szolgál, hanem itt száguldozva is gyűjthetünk üzemanyagot, ami elsődleges feladat, hiszen autók, pályarészek kinyitására szolgál. Teljesíthetünk továbbá kihívásokat, összegyűjthetünk a járgányunkat csinosító matricákat illetőleg a sofőrünket ékesítő ruhadarabokat egyaránt. 

„A távolságot, mint üveggolyót, megkapod…” De minek?

A Fuel egyértelműen legnagyobb erőssége a minimum megalománnak titulálható világ, ahol a versenyek zajlanak, ugyanakkor egyben ez jelenti a legnagyobb gyengéjét is. A bejárható térkép ugyan változatos és szépen kidolgozott, ám túlságosan is hatalmas. A Free Ride kalandozások gyorsan megunhatók az irdatlan távolságok miatt (kinek van kedve tíz percet vezetni egy matricáért cserébe?), így gyorsan értelmét veszti a 14 000 négyzetkilométeres alapterület. Még akkor is, ha megszerezhetünk helikopter-leszállókat, így gyorsabban eljuthatunk egy adott területre, nem kell minden egyes métert levezetnünk. A küldetések kissé repetitívek, ami még nem is volna annyira nagy probléma, ha közben a vezetési élmény szórakozató lenne, de nem az. A különböző járgányok ugyan kellően változatos fizikával rendelkeznek, ám mindhiába, hiszen az irányítás során csupán a gázra van szükségünk, fékezni nemigen kell. A törésmodell gyengécske, néhány horpadást leszámítva csak sűrű füstfelhő jelzi, hogy az autónk nemsokára működésképtelenné válik. A tereptárgyak és a járművek kölcsönhatása enyhén szólva is irreális: a motorosunk mintha százas szöggel lenne rögzítve a gépre, sosem bucskázik le az ülésről, a legtöbb tereptárgyon egyszerűen átgázolhatunk, fának vagy autónak ütközve pedig simán csak visszapattanunk róla, mint a gumifalról. És ez csupán csak néhány dolog a sorban, még tucatnyi apróság rontja középszerűvé a Fuel szórakozási faktorát. Nem a méret a lényeg, hanem a játékosság – tartja a mondás, és bizony nem ártott volna, ha az Asobo-nál elgondolkodnak a pajzán népi bölcsesség valódi lényegén. Ugyanis hiába tiszteletet parancsolóak a Fuel méretei minden tekintetben, sajnos az élvezet, a valódi szórakozás bizony hiányzik belőle.

A tesztpéldányt a Platinum Shop biztosította számunkra.