Na, hát ez motoszkált a fejemben, amikor az 5. szintű földművesem a paradicsomágyás megöntözését követően úgy döntött, milyen jó ötlet egy távoli erdőben fát gyűjteni. Úgy, hogy egy dedikált, felfejlesztett favágóm már szaporán döntögette a tőkéket és nem szisszent egyetlen szilánkhoz sem…
Tulajdonképpen lehet, hogy a Founder's Fortune egy teszt, nem is játék: ha 10 telepesnél is képes vagy megjegyezni, melyikük miben profi és mit csinál éppen vagy mit kellene csinálnia, nos, akkor simán mehetsz boltvezetőnek egy nagyobb forgalmú diszkontáruházba. Tesztnek mondjuk, jópofa és szerintem jól is néz ki – igaz, egy klasszikus, „szigeten új életet építős-telepes-fejlesztgetős-építgetős” játéknál nem várom el, hogy Józsi, a gyesznó, minden egyes szőrszálát külön leanimálják. Megjegyzem, ebben a játékban minden háziállatnak saját neve van...
Minden kezdet nehéz
Két telepessel kezdesz az elején, és azért nagyon nem mindegy, milyen képességekkel és tulajdonságokkal érkeznek. A random generált karakterek kapnak mindenből jót és rosszat: gyorsan tanuló és buta, favágónk lehet hétalvó vagy magát gyorsan kipihenő, ételallergiás vagy éppen extra egészséges. Jól meg kell gondolni, kikkel vágsz neki a kalandnak, mert egy pesszimista, baltaagyú, laktózérzékeny favágóval csúnyán rá fogsz faragni.
A pálya egy sziget, ahol derék benszülött törzsek laknak, néha jönnek a kalózok, a goblinok, a kereskedők – és ha lesed a már ott lakó embereid óhajait, s ezeket kielégítve vidámak lesznek, jönnek a betelepülni vágyók is. Befogadásuk előtt egy-két kör kikérdezés javasolt, kiszűrendő a rossz tulajdonságokkal rendelkező jelentkezőket. Négy évszak váltakozik, melyből három a termelésről, a kajabegyűjtésről szól, a tél pedig a feldolgozásról, az épületek bővítgetéséről. Meg az emberi kapcsolatok ápolásáról: nekem eddig ebben a játékban jelentette a legnagyobb kihívást, hogy ki kivel van jóban (s persze a karaktergenerálásnál is előjön a mogorva-barátkozós ellentét). Ez nemcsak az illető, de az egész csapat hangulatát is befolyásolja, s ha elszontyolodnak a srácok, hát oda a munkakedv.
Szundi, reggeli, munkanap ebéd, vacsi, szundi. A leghagyományosabb vidéki életet kell menedzselni, beleértve a temetéseket is. Embereink ugyanis öregednek és illik párokat összehozni (a megfelelő, szoros kapcsolati szintet elérni), hogy legyenek gyerekek, akik egyrészt eltemetik szüleiket, másrészt továbbviszik melót s nem utolsósorban megvédik majd a telepet. A játék opciói szerint (a pálya megalkotásakor beállítottak szerint) jönnek „látogatóba” az őslakosok meg a kalózok. Meg a goblinok, jaja. Szóval nemcsak a földművelésre, állattartásra kell ügyelni, hanem a megfelelően kiképzett katonáink előállítására is. Van, aki született harcosként érkezik hozzánk, de embereink többsége amolyan vasárnapi harcos lesz.
Éppen ezért létfontosságú a fegyverzet, a páncélzat kifejlesztése és „okosítása” is, de a kutatás-fejlesztés amúgy is igen komoly szerepet kap. A telepesek akkor lesznek boldogok, ha szép házakban, saját szobácskákban, virágok, szőnyegek és függönyök között pihenhetnek meg. Ehhez azonban műhelyekre van szükség, meg vasércre, meg szövetre és kőre, na meg… Szóval, sok mindenre. Eközben azonban készülni kell minden évben a télre is, mert különben éhenhal a csapat. Sok sikert mindenkinek, én vagy nyolcszor kezdtem újra, mire az első, értékelhető csapatot összehoztam… Amire figyeljetek: legyen a környéketeken almafa (kaja) és gyapot (szövetalapanyag), s persze kristály a fejlesztésekhez. Ne rohanjatok, első év végére max négy telepessel érdemes odaérni és persze tél előtt legyen elrakva vagy 120 egység étel… A ritmusra meg majd ráéreztek, lassan, óvatosan érdemes haladni. Időtök van, türelmetek legyen, mert szükség lesz rá.
