A nagyszerűnek, de még csak minimálisan ötletesnek sem mondható Extinction, illetve a hasonlóan jól sikerült Hundred Knight 2 után áldom az eget, amiért a CoD legújabb DLC-je nem futott be időben, helyette viszont három héttel a hivatalos megjelenést megelőzően beesett a Forgotton Anne tesztkódja. Hogy miért? Mert bár (nálam) teljesen radar alatt maradt a program, legalább akkora meglepetést okozott, persze pozitív értelemben, mint a legújabb God of War. Érzelmes, érdekes és gyönyörűen bemutatott történet a koppenhágai ThroughLine Games munkája, ami egyfelől olyan, mint egy élettel teli rajzfilm a Studio Ghibli műhelyéből, másfelől pedig a klasszikus kalandjátékok kidolgozott, humorral bőven rendelkező karaktereinek emlékét eleveníti fel a játékosban.
Hova tűnt a sálam?
Nagy eséllyel az elfeledett tárgyak birodalmába került, ami egy külön világ. Ebben a dimenzióban a sálak és a lámpák együtt végzik a munkájukat, miközben a nagy Bonku, a főszereplő Anne felett vigyázó apafigura állandó jelleggel felügyeli az egyébként átlagosnak tűnő várost és külterületeit. Célja, hogy megnyisson egy átjárót, amin keresztül mindenki hazamehet, és ebben segédkezik neki az Enforcer titulussal bíró leány. A megnevezést azért kapta, mert Bonku mellett ő használhatja még a helyi különleges erőt, az Animát, amit az Arca nevű készülékével rendszerek beindítására és tárgyak végső elpusztítására is használhat. Vannak ugyanis lázadók, rebellisek, akik valamiért ellenszegülnek a mesternek és „tanítványának”, egy reggelen pedig komoly támadást indítanak a fennálló hatalommal szemben.
Így kezdődik a kaland, ami alatt Anne egyre mélyebbre merül a felkelőkkel teli külső perem csatornáiban, és amely során rákényszerül, hogy a játékos segítségével oldja meg a rengeteg logikai feladványt és fizikai kihívást. 2D-ben kell platformokon ugrálni, sokszor egy különleges fémszárnyat bevetve a nagyobb magasságoknál, illetve beindítva azokat a szerkezeteket, amik az utat nyitják meg. Sőt a későbbiekben vannak olyan helyzetek is, amikor egy másik „elfeledett” segítségét kell kérni, de összességében persze ez sem nagy újdonság, elvégre a csapatmunka korábbi logikai platformerekben is megjelent már, így leginkább a tálalás az, ami miatt muszáj kalapot emelnem.
Mint a mesében
A Forgotton Anne ugyanis mesés, érdekes, szó szerint varázslatos. Kezdve az első percektől, amikor Anne az esőáztatta ablakon kitekint a városra. Mintha valóban egy rajzfilm elevenedne meg a képernyőn, és a varázslat minden egyes esetben visszatér, amikor a kamera ráközelít a részletes animációval rendelkező lányra. A sok-sok éve tervben lévő projekttel egy álma vált valóra a stúdiót alapító párosnak, hiszen az alkotók a filmes suli elvégzése óta ezt a történetet akarták megalkotni, a Ghibli nagyszerű munkái nyomán, ami nem is csoda, elvégre a fejlesztők közül többen is olyan iskolákban tanultak, ahol a nagynevű filmstúdió ismertebb arcai tartják az előadásokat. De az egyedi és gyönyörű külső csak egy dolog.
A kaland és a meglepetéseket is tartogató sztori felgöngyölítése során a legnagyobb meglepetést az emlékezetes karakterek okozták a hozzájuk köthető poénokkal.
A becsiccsentett boroshordóhoz, a rendőrséget jelentő hangosbeszélőhöz és fegyverhez, a szóviccekkel mosolyra késztető jobb cipőhöz, valamint a vele összebalhézó felmosófához olyan pillanatok kapcsolódnak, amik a régi nagy kalandjátékokat juttatták eszembe. Nem beszélve a csak ritkán hangsúlyossá váló, de akkor kimondottan minőségi muzsikáról, az ötletes megoldásokról és a valóban logikus fejtörőkről. A Forgotton Anne ezek miatt ragyogó és ajánlott, miközben szívesen mesélnék még róla, ha volna helyem. De az is eltűnt, nyomtalanul, ki tudja, hol lehet.
