A 2000-es évek elején Richard Bodley Scott, Simon Hall és Terry Shaw megalkotta a Field of Glory című táblás játék szabályrendszerét, amelyből azóta egy komplett wargame nemzedék nőtt ki, és ha valaki megkérdőjelezné a szerzők kompetenciáját, álljon itt ama adalék, hogy Scott kvázi élő legenda a szakmában, és a másik két úriember sem gyenge kezdő: ketten együtt ugyanis 5 világbajnoki címet szereztek az International Wargames Federation égisze alatt.
Egy ilyen erős kezdés után az első számítógépes adaptáció sem váratott sokáig magára (2009), rá nyolc évre pedig megérkezett a lényegesen sikeresebb második rész, amely szép lassan körbejárta az ókor minden emlékezetes pillanatát, Nagy Sándortól Róma felemelkedéséig. Ez számokra lefordítva 5 darab DLC-t jelent, tehát nem lankadtak a fiúk... és mivel az eredeti táblajáték az ókor mellett a középkor spektrumait is pásztázta, utóbbiban meg komoly lemaradásuk van a fejlesztőknek, ezt pótolják most.
A Field of Glory egy elég egyszerű képletre épül, nevezetesen mindkét oldal meghatározott pontértékből gazdálkodva sereget épít egy-egy adott nemzet készletéből, majd egy IGO-UGO rendszerben (előbb az egyik fél lép, aztán a másik), tehát körökre osztott játékmenetben eldöntik a csata sorsát. A történelmi ütközetek, és a ”mi lett volna ha…” szkenáriók lejátszására szakosodott csataszimulátorok fő vonzerejét, hacsak nincs pár millió eltapsolnivaló valuta a grafikára, akkor általában a rendelkezésre álló készletek (seregek) számán mérjük, ebben pedig nem állunk rosszul. Összesen 29 náció seregeivel ga(rá)zdálkodhatunk, ráadásul a megcélzott, azaz az i.sz. 1040-1270-ig tartó időszak miatt az egyes nemzetek hadra fogható egységei az idősíkon előre haladva változnak is.
Van kedvenc csatád? Beállítod, és lejátszod…
A felkínált lehetőségek között vannak újrajátszható epikus, sorsfordító csaták, mint a hastingsi ütközet, vagy a teuton lovagrend veresége a Csúd-tónál, de az első morvamezei csata is megtalálható, ahol a mi IV. Bélánk szenvedett komoly vereséget II. Ottokár cseh királytól. Találunk továbbá négy olyan előre megírt küldetés-sorozatot, ahol a tatárjárás (mongol szemszögből) játszható le, vagy például a teuton lovagok kibontakozása a Baltikumban, de említhetném I. Sándor nagyfejedelem küzdelmeit is, akit A jégmezők lovagja című Eisenstein-klasszikusból ismerhet az idősebb közönség. Számos sandbox lehetőség akad (a kampányhoz is), no meg kismillió véletlenszerű vagy felparaméterezett esemény – akár érkező erősítésekkel, szövetségesekkel megspékelt összecsapást is ki lehet mixelni, különböző szituációk (ostrom, folyami átkelés stb.) függvényével felturbózva, úgy, hogy a tíz ujját megnyalná egy hobbi történész. Teszem azt, ha újrajátszanád a muhi csatát, akkor sem kell messze menni, és természetesen multiplayer is van.
A középkor tankjai…
A fentiekből, úgy sejtem, már körvonalazódik, hogy az angolszász-normann viszálytól, a skót és walesi felkeléseken át, a véráztatta orosz sztyeppékig, rengeteg nemzet, nem utolsó sorban a magyar királyság haderejét is próbára lehet tenni. Ráadásul ez az időszak a páncélos lovagok kora, avagy épp az olyan lovas íjászoké, akik megtanították párszor kesztyűbe dudálni a konzervdobozokat. A mongoloké, de például a mi történelmünk is tele van olyan precedensekkel, ahol a nehéz vasat legyőzte a könnyűlovasság, na meg a fortély…
Előfordulhat persze, hogy nem táblás játék volt az oviban a jeled, de ekkor sem kell megijedni, mert ez egy nagyon egyszerű, körökre osztott szisztéma. Az elején kipakolgatod az összevásárolt haderőt – a lándzsásoktól a számszeríjászokig szép nagy a repertoár, majd az arcvonallal megközelíted az ellenséget. A közelharci érintkezésből a legtöbb egységgel nem lehet kilépni, tehát, ha két lándzsás alakulat összecsap, akkor addig csépelik egymást, amíg az egyik fél fel nem morzsolódik, vagy el nem fut. Természetesen be lehet segíteni, sőt az oldalba- és hátbatámadásokért irgalmatlan bónuszok járnak, valamint a lovagi fegyvernem kiváló az áttörések kierőszakolásában, aztán a rést máris lehet tágítani. A lovasnomád népek menekülős/színlelős, majd visszafordulva nyilazó taktikája szintén le van kódolva, és az sem piskóta, ahogy a mongolok szinte csak lovasokból serege a mobilitást és a vegyes fegyverzetet (lándzsa, kard és íj) kombinálva szó szerint hengerel. A csatákban tulajdonképp az alakzatok kohézióján múlik minden, ugyanis a megfutamodó egység többnyire kiszalad a térképről, így aztán őket már a veszteség rubrikába írja a gép. Azzal is illik kalkulálni, hogy a gyenge közelharci egységeket, pl. íjászokat (de ugyanígy a szétvert menekülőket) ugyanabban a fázisban általában lekövetik a támadók, ami az arcvonalak megbontásához remek lehetőség. Nagyon jól működnek továbbá a talajtípusok és a domborzati viszonyok, úgyhogy a nehézlovasság ne a mocsarakban és az erdőkben akarja megváltani a világot.
Szép, színes történelem!
Az első rész csúnyasága után a Field of Glory 2 már jobban felnőtt a feladathoz, de az alkotóknak a római légióknál és harci elefántoknál is sokkal jobban fekszik a Medieval körítés. A dönthető és forgatható kamera közeli nézeteiben, a mintegy 100 animált egység, külön kiemelve a színes lovagi forgatagot, kifejezetten jól mutat, persze néhány textúra és talajminta, különösen a téli időszakból, azért csúnyán belerondít, de az összkép ár/értékben teljesen rendben van. A zene nem kifejezetten fülbemászó, a harci zajokban sincs semmi extra, tehát, ha vásárlási szándékkal közelítenénk, akkor a muzsikusok kiesnek, de a csata-szimulátorok, azon belül is a lovagkor rajongóinak így is bátran ajánlható…
