Meglehetősen érdekes életúttal rendelkezik a Far Cry-széria, amit ugye még a Crytek indított el 2004-ben. A csapatot ismerve nem meglepő módon technikai demóként is jellemezhető játék idővel a Ubisofthoz került, ami először négy évvel később, 2008-ban eredményezett számozott folytatást. Noha a szavanna remek táptalaj lehetett volna, a koncepció több sebből vérzett, a tényleges alkotáson pedig sokat rontott az unalmassá váló játékmenet, ami részben az újratermelődő ellenfelek, valamint az ismétlődő feladatok számlájára írható. Azután újabb négy esztendő pihenés és alkotói munka következett, azonban ennek végül meg is lett az eredménye. A 2012-es Far Cry 3 történetileg ugyan nem volt kifejezetten hihető (részben a főhős miatt, aki pillanatok alatt vált profi gyilkossá), a fejlesztők mégis telepakolták emlékezetes jelenetekkel, nagyszerű pillanatokkal, szuper zenékkel, és egy ikonikus gonosz karakterrel. A felhasználóbarát irányítás, az élvezetes gunplay, a járművek használata, az óriási, szabadon bejárható világ, az easter eggek minderre rátettek egy lapáttal, így a cím felkerült a legközkedveltebb akciójátékok térképére. Az évek alatt új irányt vett iparhoz alkalmazkodva a Ubisoft ezután a trendnek megfelelően nem várt annyit, mint korábban: a negyedik epizód kevés változtatással, felejthetőbb felállással jelent meg 2014 végén. Ezután kérdésessé vált a széria sorsa: az Assassin’s Creed mintájára a sorozatgyártás áldozatává lesz, vagy ismét pihen egy darabig, hogy legközelebbi előkerülésekor igazán hangos sikert hozzon? A Primal tavalyi bejelentése tulajdonképpen meg is válaszolta a kérdést, elvégre immáron mindössze másfél esztendőnek kellett eltelnie a folytatáshoz, ami ugyan nem sorszámozott, mégis teljes értékű játék, ebben a formában egyúttal szakít a modern korral, és egészen a jégkorszak végére utazik vissza. Ezzel egy teljesen új miliőbe helyezve a sorozatot.
„Tigri! Tigri!”
Nagy eséllyel senkinek sem ismeretlen már a program első negyedórája, ami az alaphelyzetet mutatja be. A Wenja nevű törzs tagjaként Takkar, avagy a főszereplőnk éppen mamutra vadászik, amikor egy kardfogú véget vet a mókának, emberünket pedig menekülésre készteti. Ennek hála jutunk el a felfedezésre váró, kelet-európai régióba, ami Orosként került fel a térképre. Itt akadunk össze a vezetésre termett Saylaval, akit első találkozásunk alkalmával éppen csak kiragadunk a halál karmai közül, illetve itt találunk otthonra is. Ahogyan az az előzetesekből kiderült, saját falut húzunk föl, ezzel biztosítva a nyugalmat és a törékeny békét törzsünk tagjainak, illetve erősítjük is kis csapatunkat. Mivel Oros földjét agresszív és gyilkos hordák járják (a kannibál Udam és a tűzzel játszó Izila), nagyon nagy felelősség hárul ránk, amikor állatszelídítő képességeinket megismerve az emberek minket bíznak meg az egyesítés és a külső veszélyekkel szembeni ellenállás kivitelezésével.
Bizony, bár sejtettük, de ténylegesen Vadak Urává (emlékszik még valaki a zseniális első filmre?) fejlődhetünk, így az apróbb termetű ragadozóktól kezdve sok vadállatot a társunkká tehetünk, többek között akár a jól ismert kardfogút is. Medvék, farkasok, sőt mamutok szegődhetnek mellénk, továbbá Tensay, a sámán arra is megtanít minket már az első negyedben, hogy irányítsunk egy baglyot, ami eleinte csak a terep felfedezésére jó, később azonban rá is támadhat ellenlábasainkra. Ez az állatbarát játékmechanika kifejezetten sokat hozzátesz az élményhez, már csak azért is, mert lőfegyverek hiányában primitív eszközök segítik túlélésünket, járművek nélkül pedig túl nagy a bejárható terület. Igen, ez azt jelenti, hogy például egy vadmacska hátára pattanva is végigrohanhatunk a gyönyörű helyszíneken.
Hegyek, dombok
A Far Cry Primal egy másik nagy erősségét a környezet jelenti. Nincsenek modern épületek, hatalmas városok, csak a kis, épülőben lévő falunk, valamint az érintetlen természet. Gyönyörű erdők, hatalmas, megmászható hegyek, folyók és tavak várnak ránk, miközben a napfényes környéket felfedezve idővel jeges és hideg hegycsúcsok közé jutunk. Mindeközben persze a teljes élővilág az ellenségünkké válik – nem kevés gondunk lesz a kannibálokkal és napimádó Izilákkal, ám talán a legtöbbször a vadvilággal gyűlik meg a bajunk. Tökéletesen átérezhetjük, hogy az őskor embere a tápláléklánc alján állt, felemelkedéséhez pedig szüksége volt a hatásosabb fegyverek, a strapabíróbb öltözet kialakítására, ahogyan a tűz megszelídítésére is.
Itt jön a képbe a két ellenséges törzs, hiszen nem elég, hogy folyton összeakadunk velük, olyan titkokkal rendelkeznek, amikre szükségünk van a túléléshez. Mérgek és azok ellenszerei, a tűz alkalmazása a fegyverekkel: mind olyan dolgok, amik fontos előrelépést hozhatnak a wenják számára. Éppen ezért, miközben őrhelyeket foglalunk el, növeljük a populációt, fejlesztjük a falut, őrtüzeket gyújtunk, fontos missziónk lesz az Udam és Izila befolyás gyengítése, ami folyamatos háborúzást eredményez. Erődök elfoglalása, foglyok kiszabadítása, vagy éppen fontos vezetők elrablása, akik idővel szövetségeseinkké válhatnak, így közelebb juttatva minket a célhoz, ami természetesen az egyeduralkodás. Nincs a negyedik epizódban található választási lehetőség, nem dönthetünk egy-egy barátunk sorsáról, ellenben itt is rángatnak minket ide-oda, megmondják, kik ellen harcoljunk, személyessé téve a küzdelmet, mintha amúgy nem tudnánk, melyik törzsek jelentenek ránk veszélyt.
Mindezeken felül természetesen visszaköszön sok minden a korábbi Far Cry-epizódokból. A terjedelmes képességfánkat a falu legfontosabb lakóinak köszönhetjük. A vadászati skillek például Jaymához köthetők, aki eleinte kinevet minket a hangos lépéseink miatt. Erősödik az állatokkal szembeni kapcsolatunk, nő az életerőnk, több növényt és alapanyagot gyűjthetünk… mindez már nem újdonság. Összeszedjük a köveket, fákat, növényeket, állati szőrméket, amikből aztán új fegyvereket, ruhákat, kunyhókat hozhatunk létre, így életünk részben a felfedezésről és harcról, részben pedig a véget nem érő lootról szól majd. Na, még egy kis tigrisbunda, ott az a ritka szikladarab, amott pedig az északi fafajta ága – hopp, immáron lehetőség van egy újabb fejlesztésre, ami jó szolgálatot tehet a számunkra. Így előbb-utóbb erősebb bunkóhoz, jobb íjhoz, bombákhoz, dobókésekhez juthatunk, sőt még egy kampóval is rendelkezünk majd, amivel a magasba, a nehezen megközelíthető sziklaperemekre húzhatjuk fel magunkat. Igazából a mamut jelenléte sem nagy meglepetés, elvégre az előző rész már tartalmazta az elefántháton lefolytatott küzdelmet, szóval ez sem olyan összetevő, ami miatt nagyot nézhetnénk.
Tartalom, na, az van bőven
Ahogyan a Far Cry 4, úgy a Primal is bődületes mennyiségű tartalommal lett ellátva. Már eleve Oros is hatalmas, de az elfoglaltságok száma, a gyűjtenivalók mennyisége tényleg elképesztő. 42 befogható vadállat, 182 összegyűjthető mütyür (ékszerek, kövek), 31 elfoglalandó terület (őrhelyek, őrtüzek). Maga a kampány ennek köszönhetően alapból 10-15 óra között mozog, ha pedig mindent meg akarunk szerezni, illetve minden egyes mellékküldetésnek nekiállunk, akkor 20-30 órát simán el lehet tölteni a vadvilágban. Véletlenszerű szabadító akciókra lelhetünk (valamelyik ellenséges törzs tagjai egy fogoly wenját kísérnek, akit megmenthetünk), segíthetjük harcoló csapatainkat, és hasonló aktivitások várnak ránk random generálódva, ami alaposan kitolja a játékidőt.
De ha a hét begyűjthető, fontosabb karaktert összeszedjük, ők is bőven ellátnak minket feladattal, kezdve a hallucinálós, elvont küldetésektől, át a nagy vadászatokon (legendás, vérengző vadállatokra), egészen odáig, hogy egy önjelölt feltalálónak segítsünk. Persze ezek a missziók általában azonos sémákkal rendelkeznek (ahogy tulajdonképpen a főbb szálat előrejuttató küldetések is), avagy menjünk el valahova, szedjünk össze valamit, vagy gyilkoljunk.
Az ígéret földje
A Far Cry Primal az első hírektől fogva sokat ígért, erre pedig az erős kezdés, az izgalmas első negyed még rá is tesz egy lapáttal. Voltak aggodalmaink, hogy egy alapvetően járművezetős, lövöldözős sorozatot hogyan sikerül majd az őskorba ültetni úgy, hogy autentikus legyen az élmény, azonban bíztunk a felmerülő, jobbnál jobb ötletekben. Az első pár órában például az Udam megtámadja a falunkat, a támadókat pedig nekünk kell visszavernünk a kis létszámú wenják segítségével. Azt várnánk, ebből lesz valami kidolgozottabb, stratégiai vagy éppen toronyvédő mechanika, amivel változatosabb lesz az élmény – de nem. Aztán nekiállunk nagyvadakat elejteni: ezeknél a küldetéseknél csapdákat állítunk fel, amikbe beleszaladhat a préda, hogy ne csak lassuljon, de sérüljön is. Ott a populáció növelése, a falu felfejlesztése, ami remek apropó lenne a menedzsmentre egy alapvetően akciójátékban. És akkor még a hiedelmekkel teli világot, az így démonizálható ellenséges törzseket, a félistenként tisztelt vezetőket nem is vettük elő, mint hatalmas lehetőségeket.
Ehhez képest pontosan azt kapjuk, amit sugall a teljes produkció az első pillanatoktól fogva: a széria járművezetős, akciódús, folyamatosan lövöldöző jellege az alapokig lett lecsupaszítva, ahogyan az illik a Primalben szolgáló érához, azonban a felmerülő jó ötletek csak ígéretek maradnak, tényleges elemmé nem fejlődnek. Ennek hála pont a lényeg hiányzik a programból, avagy a remek gunplay, a száguldozás, miközben semmi nem helyettesíti ezeket, ráadásul a sztori sem mutat semmi újat vagy éppen érdekeset. Csak és kizárólag az állatszelídítés az, amiben a játék erőssé válik, semmi más. Értsd és mondd: kizárólag ez az egy összetevő az, ami folyamatosan pozitív irányba billenti a mérleget! Már a hatalmas és tényleg nagyon szép környezet, valamint a több mint korrekt tartalom mellett.
A populáció növelésében nagy lehetőséget remélhetnénk, de ez is ugyanolyan primitív módon lett beleépítve a játékba, mint a kunyhók fejlesztése. Előbbinél teljesítsünk bármilyen missziót, növekszik a létszám. Utóbbinál gyűjtögessünk és fedezzünk fel mindent, ennek hála olyan összetevőkhöz juthatunk, amikkel nagyobbá varázsoljuk az építményeket, ezzel együtt pedig plusz XP-hez, egy-két ráadás eszközhöz juthatunk. Ennyi, nem több. A falu elleni támadások nem ismétlődnek meg, a történet pedig sótlanul halad előre a medrében, olyan sablonos karakterekkel, akikre kár is szót pazarolni. Az ellenséges vezérek gonoszok és kész, megjelenésükkor emberek halnak meg, csúnyán néznek, ezeken a jellemzőkön kívül azonban semmit nem mutatnak fel, sőt egyiküket „már láthattuk” is. Ám a Far Cry 3 ezen a téren is jobban teljesített, elvégre a hetyke, mellét mutogató, piromániás Izila-vezető úgy tűnik el a süllyesztőben, ahogy megjelent: nyomtalanul, felesleges köröket futva, ráadásul a világ egyik legunalmasabb főellenfél-harcát prezentálva. A legkiemelkedőbb talán a feltalálóként érvényesülni próbáló Urki, akinek például orrszarvúk trágyáját kell begyűjtenünk, hogy új szagot teremtsen magának. Más kérdés, hogy a szereplő abszolút nem autentikus, inkább emlékeztet amerikai redneckre, mintsem ősemberre.
DLC-ként jó lenne
Nem lennék meglepve, ha a Primal eredetileg a Blood Dragon mintájára önállóan futtatható DLC-ként került volna először megemlítésre, úgy pedig kiválóan teljesíthetett volna. Legalábbis kicsit kisebb területtel, kevesebb küldetéssel, alacsonyabb áron, így elkerülve az önismétlést, az unalmassá válást. Ehhez képest a Ubisoft új produkciója több mint 10 ezer forintos áron került kiadásra, méghozzá úgy, hogy a sorozatot teljesen leegyszerűsítette. Oké, az íjjal és a dárdákkal remekül el lehet lenni, de ezeket folyton újra kell termelni, miközben a bunkóval hadonászás kicsit esetlen, kezdetleges. Aztán a járművek hiánya. Persze a gyorsutazási pontok és az autópótló vadállatok megkönnyítik a közlekedést, ám még emellett is rengeteget kell kutyagolnunk. Nem utolsó sorban hiányoznak az emlékezetes pillanatok, a maradandó karakterek. Nincs egy olyan jelenet, amit pár nap után fel tudnék idézni (Urki szerencsétlenkedésein túl), ellenben a harmadik rész „Make it bun dem” misszióját bármikor lepörgetem lelki szemeim előtt.
Teljesen leszólni mondjuk így is hiba lenne a programot. Az őskori világ megjelenítése a Dunia grafikus motornak hála fantasztikus. Tényleg élő-lélegző világról van szó, amit élmény bejárni. A napszakok változnak, ahogyan az időjárás is, ám ez nem előrelépés, elvégre már a korábbi epizódok is bírtak ezen jellemzőkkel. Az állatszelídítés nagyon nagy ötlet, egy kardfogúval vagy éppen medvével az oldalunkon sokkal élvezetesebb a felfedezés, a vadászat, mint mondjuk egyedül. Sőt az alkotók még arra is ügyeltek, hogy ha mondjuk guggolva haladunk előre, így rejtőzve valami ellenfél elől, akkor például nagymacskánk is kúszva, lopakodva követ minket, ami nagyon jópofa. Etetni és simogatni pedig élvezet ezeket a szelíddé varázsolt nagyvadakat, de ugye nem házikedvenc-szimulátorról beszélünk, jelenlétük pedig a harcot segíti. Kijelölhetjük számukra a célpontokat, ráuszíthatjuk őket állatokra és emberekre egyaránt, ezzel könnyítve a saját dolgunkat. Csak ne felejtsük el utána az arcukba tolni a húsutánpótlást, különben kifekszenek szegények. Mondjuk, ebben az esetben sincs nagy gond, elesett társainkat később újra behívhatjuk magunk mellé.
Hibának gondolom még azt is, hogy mellékküldetésekre hasonlító főbb missziókat kapunk sok esetben, pedig a tényleges kampánynak ugye nagyobb jelenetekkel kellene rendelkeznie, a mezei elfoglaltságokat árnyékba utasítva. Mondjuk ez a probléma már ismerős valahonnan… talán rémlik még a tavalyi Mad Max másoknak is, ami azonos gondokkal küzdött, ráadásul hasonlóan nagy, idővel sótlanná váló területtel. Szerencsére utóbbi itt azért színesebb, több meglepetést tartogat.
Összességében tulajdonképpen egy módon tudom lezárni a nem kifejezetten pozitív tesztet. Aki még nem játszott egy Far Cry-epizóddal sem, vagy éppen kifejezetten rajongója a Primal által feldolgozott időszaknak, az bátran tegyen egy próbát. Aki azonban végigvitte a negyedik, sőt inkább a harmadik részt, arra sok újdonság nem vár, így érdemesebb talán egy leárazásnál beruházni a programra. Az árát ugyanis nem kifejezetten éri meg ez a produkció, és nem sorolható be teljes értékű epizódként a szériába – ezzel láthatóan a kiadó is tisztában volt, ezért nincs a cím után az ötös jelzés. Nem rossz darabról van szó, nem is rövidtávú szórakoztatás az, amit nyújt, de emellett sem olyan program, amit bátran tudunk ajánlani. Szerencsére legalább jól fut, bugokkal sincs tele, de ennyi talán már elvárható lenne 2016-ban. Még ha sok példa mutatja is, hogy ez sem alapvető tulajdonság a piac pénzorientált irányvonala mellett.
