Elöljáróban máris le kell szögeznem: az In Nomineben megvalósított változások – az ily módon realizálható, kétségkívül nem kevés profiton túl - szerény véleményem szerint egész egyszerűen nem indokolják, hogy külön kiegészítőbe szervezzék őket.
Egy ingyenes patch, vagy add-on lényegesen barátibb húzás lett volna – így viszont kétlem, hogy a vételár kipengetése után bárki is maradéktalanul elégedett lenne. De hát mit várunk olyan időkben, amikor a kb. egy hétvégényi munkával összedobott Civilization 4 kiegészítőkért súlyos pénzeket kér az iparági legenda Firaxis? Másfelől viszont ott vannak pl. a Total War: Medieval II küldetéslemezei is, amelyekbe a Creative Assembly több tartalmat zsúfolt, mint ami a konkurenciánál az évtizedes felhozatal. Az In Nomine ezekhez képest valahol félúton helyezkedik el – ám sajnos azt kell, hogy mondjam, némiképp közelebb az „isteni” Sid és bandája által preferált, indokolatlanul lehúzós modellhez.
No de lássuk sorban azokat az aranyárban mért fejlesztéseket! Az első, és legszembetűnőbb változás az óriási gyarmatbirodalmak létrehozása ellen ható folyamatok megerősítése. Példának okáért az alapjátékban nem túl gyakori felkelések ereje és kiterjedése legalább egy magnitúdóval megnőtt, sőt, a rebellisek immár saját politikai célokkal is rendelkeznek, amely lehet nemzetünk fáradtságos munkával kialakított konstituciójának saját szájízüknek megfelelő átszabása, de akár a teljes függetlenség is. Elszemtelenedtek a távoli földekről hazatérő kereskedelmi flottáinkat fosztogató kalózok is: hacsak nem szenteljük tengeri erőink egy jelentős részét a megfékezésüknek, akkor bizony búcsút mondhatunk az Újvilág aranyának.
A kellemetlenségekért szerencsére valamennyire kárpótol a kolóniákkal kapcsolatos mikromenedzsment jelentős egyszerűsítése: immár nem kell egymás után küldözgetnünk telepeseinket és hittérítőinket az őslakosok földjét és lelkét megszerzendő, a kérdéses egységekből elegendő egyet telepítenünk (és utána persze katonás rendszerességgel fizetni a fenntartási költségeiket).
Személy szerint én nagyon jól elvoltam a fix időpontokhoz kötött eseményekkel és küldetésekkel is (van épp elég kiszámíthatatlan tényező ezeken kívül is), de megértem azokat is, akik több beavatkozási lehetőséget szerettek volna ezen a téren. Nos, kérésük meghallgatatott: „Döntések” címszó alatt egy olyan új fül jelent meg a felügyeleti panelen, ahol jól áttekinthető, hogy egy bizonyos, nemzetünk szempontjából különösen fontos folyamat elindításához milyen előfeltételeknek kell teljesülniük. Például ahhoz, hogy az Ibériai-félsziget jobb sorsra érdemes lakossága részesülhessen a Spanyol Inkvizíció áldásaiból, értelemszerűen egyesíteni kell Kasztilíát és Aragóniát, ki kell tűzni lobogónkat a granadai Alhambra legmagasabb tornyára, aztán asszimilálni, vagy a tengerbe kell kergetni a más hiten lévő mórok maradékát... és máris indulhat az állam és az egyház hatalmát egyaránt erősítő (de „cserébe” a gazdasági-társadalmi fejlődést jelentősen visszavető) önfeledt vallásos tüzeskedés.
Apropó, vallás. Már az alapjátékban sem akadt sok élvezetesebb elfoglaltság egy, az egész kontinensre kiterjedő jó kis hitbéli háborúságnál. Különösen igaz volt mindez, ha például amúgy azonos szövetségi rendszerbe tartozó államok ugrottak egymásnak, pusztán csak azért, mert az a bizonyos wittembergi teológus holmi vitairatot szegezett a helyi templom kapujára. Itt ez még azzal is súlyosbodik, hogy a minden eddiginél nagyobb befolyással bíró pápaság immár katolikus államok ellen is hirdethet keresztes hadjáratot, ha a megelőző kiközösítés önmagában még nem volna elég. Így aztán most különösen fontos Őszentsége kegyeit keresni, és alázatosan végrehajtani az általa ránk szabott küldetéseket, vagy pedig kőkeménynek lenni, és bármi áron saját jelöltünket juttatni Szent Péter trónjára.
Még legalább további két oldalon át lehetne ecsetelni azon fejlesztések mibenlétét, amikre az alkotók valószínűleg különösen büszkék, amelyeket azonban egy jobbérzésű modder lehet, hogy még a release notesba sem tett volna be. Engem speciel még az sem hozott lázba, hogy megnövelték a játék hosszát néhány évtizeddel, tudniillik ez az, amit a Paradox szinte az összes alkotása kapcsán eljátszott - és ez érhető okból kezd kissé unalmassá válni. Röviden és velősen megfogalmazva, akár azt is mondhatnám, hogy két és fél évtizednyi élményekben gazdag stratégalét után hadd ne tegyem már le szolgaian az arcomat a földre néhány, a játékmenetben eszközölt, többnyire hasznos, de egyáltalán nem fundamentális változtatás láttán. Tanulság: ha ugyanaz a kovács, és ugyanaz a ló, néhány új szög miatt még nem kell azonnal drágán újrapatkoltatni a jól szolgáló hátast.
Pirates!
Egy ingyenes patch, vagy add-on lényegesen barátibb húzás lett volna – így viszont kétlem, hogy a vételár kipengetése után bárki is maradéktalanul elégedett lenne. De hát mit várunk olyan időkben, amikor a kb. egy hétvégényi munkával összedobott Civilization 4 kiegészítőkért súlyos pénzeket kér az iparági legenda Firaxis? Másfelől viszont ott vannak pl. a Total War: Medieval II küldetéslemezei is, amelyekbe a Creative Assembly több tartalmat zsúfolt, mint ami a konkurenciánál az évtizedes felhozatal. Az In Nomine ezekhez képest valahol félúton helyezkedik el – ám sajnos azt kell, hogy mondjam, némiképp közelebb az „isteni” Sid és bandája által preferált, indokolatlanul lehúzós modellhez.
No de lássuk sorban azokat az aranyárban mért fejlesztéseket! Az első, és legszembetűnőbb változás az óriási gyarmatbirodalmak létrehozása ellen ható folyamatok megerősítése. Példának okáért az alapjátékban nem túl gyakori felkelések ereje és kiterjedése legalább egy magnitúdóval megnőtt, sőt, a rebellisek immár saját politikai célokkal is rendelkeznek, amely lehet nemzetünk fáradtságos munkával kialakított konstituciójának saját szájízüknek megfelelő átszabása, de akár a teljes függetlenség is. Elszemtelenedtek a távoli földekről hazatérő kereskedelmi flottáinkat fosztogató kalózok is: hacsak nem szenteljük tengeri erőink egy jelentős részét a megfékezésüknek, akkor bizony búcsút mondhatunk az Újvilág aranyának.
A kellemetlenségekért szerencsére valamennyire kárpótol a kolóniákkal kapcsolatos mikromenedzsment jelentős egyszerűsítése: immár nem kell egymás után küldözgetnünk telepeseinket és hittérítőinket az őslakosok földjét és lelkét megszerzendő, a kérdéses egységekből elegendő egyet telepítenünk (és utána persze katonás rendszerességgel fizetni a fenntartási költségeiket).
Senki sem számít a Spanyol Inkvizícióra
Személy szerint én nagyon jól elvoltam a fix időpontokhoz kötött eseményekkel és küldetésekkel is (van épp elég kiszámíthatatlan tényező ezeken kívül is), de megértem azokat is, akik több beavatkozási lehetőséget szerettek volna ezen a téren. Nos, kérésük meghallgatatott: „Döntések” címszó alatt egy olyan új fül jelent meg a felügyeleti panelen, ahol jól áttekinthető, hogy egy bizonyos, nemzetünk szempontjából különösen fontos folyamat elindításához milyen előfeltételeknek kell teljesülniük. Például ahhoz, hogy az Ibériai-félsziget jobb sorsra érdemes lakossága részesülhessen a Spanyol Inkvizíció áldásaiból, értelemszerűen egyesíteni kell Kasztilíát és Aragóniát, ki kell tűzni lobogónkat a granadai Alhambra legmagasabb tornyára, aztán asszimilálni, vagy a tengerbe kell kergetni a más hiten lévő mórok maradékát... és máris indulhat az állam és az egyház hatalmát egyaránt erősítő (de „cserébe” a gazdasági-társadalmi fejlődést jelentősen visszavető) önfeledt vallásos tüzeskedés.
Apropó, vallás. Már az alapjátékban sem akadt sok élvezetesebb elfoglaltság egy, az egész kontinensre kiterjedő jó kis hitbéli háborúságnál. Különösen igaz volt mindez, ha például amúgy azonos szövetségi rendszerbe tartozó államok ugrottak egymásnak, pusztán csak azért, mert az a bizonyos wittembergi teológus holmi vitairatot szegezett a helyi templom kapujára. Itt ez még azzal is súlyosbodik, hogy a minden eddiginél nagyobb befolyással bíró pápaság immár katolikus államok ellen is hirdethet keresztes hadjáratot, ha a megelőző kiközösítés önmagában még nem volna elég. Így aztán most különösen fontos Őszentsége kegyeit keresni, és alázatosan végrehajtani az általa ránk szabott küldetéseket, vagy pedig kőkeménynek lenni, és bármi áron saját jelöltünket juttatni Szent Péter trónjára.
Még legalább további két oldalon át lehetne ecsetelni azon fejlesztések mibenlétét, amikre az alkotók valószínűleg különösen büszkék, amelyeket azonban egy jobbérzésű modder lehet, hogy még a release notesba sem tett volna be. Engem speciel még az sem hozott lázba, hogy megnövelték a játék hosszát néhány évtizeddel, tudniillik ez az, amit a Paradox szinte az összes alkotása kapcsán eljátszott - és ez érhető okból kezd kissé unalmassá válni. Röviden és velősen megfogalmazva, akár azt is mondhatnám, hogy két és fél évtizednyi élményekben gazdag stratégalét után hadd ne tegyem már le szolgaian az arcomat a földre néhány, a játékmenetben eszközölt, többnyire hasznos, de egyáltalán nem fundamentális változtatás láttán. Tanulság: ha ugyanaz a kovács, és ugyanaz a ló, néhány új szög miatt még nem kell azonnal drágán újrapatkoltatni a jól szolgáló hátast.
