Az indie ipar egyik legnagyobb előnye, hogy a fejlesztői olyan szűk rétegeknek szóló zsánerekkel is szabadon foglalkozhatnak, melyek hallatán akármelyik AAA kategóriás kiadó komplett marketing részlege sikoltva ugrana ki az ablakon. Ilyen műfajt képviselnek például a CRPG-k vagy a kifejezetten retrós, kinézetükben és játékmenetükben is a ’90-es éveket idéző FPS-ek, illetve ide tartoznak a régen elég népszerű, de mára már háttérbe szorult point & click kalandjátékok is. Ez utóbbi stílus sorait erősíti a nemrég megjelent Encodya is, ráadásul nem is akárhogyan!
Willkommen in der Zukunft
Az Encodya története 2062-ben játszódik, Neo Berlin városában, ami egy tipikus, retró cyberpunk nagyváros, tele égig érő házakkal, világító neonokkal, és persze kínai és japán írásjelekkel. Ebben a futurisztikus metropoliuszban tengeti mindennapjait az utcán élő, mindössze 9 éves Tina, illetve a védelmére kirendelt állami robot, SAM-53. A fura párosnak általában az a legnagyobb gondja, hogy találjanak némi ennivalót meg egy kis olajat SAM ízületeire, egy nap azonban ez az idilli semmittevés megszakad, az állam ugyanis nyomozni kezd a robot után, akinek állítólag egy roppant fontos titkos kód van a memóriájába rejtve.
A játék története ennek megfelelően erősen épít a bejáratott cyberpunk-toposzokra és témákra (bár érdekesség, hogy elég retrós megközelítésből teszi mindezt, nagyjából a zsáner ’90-es években megjelent regényei szintjén), a relatív egyszerű alaphelyzetből pedig végül sikerül egy kifejezetten kellemes és elgondolkodtató sztorit kihozni. A részletekbe nagyon nem mennénk bele, hiszen mégiscsak a történet az Encodya egyik legerősebb pontja, legyen elég annyi, hogy a fejlesztők néhány meglepően erős gondolatot és jelenetet is elhintettek a cselekményben.
Szemétszedésből jeles
Játékmenetét tekintve az Encodya senkit nem fog meglepni, aki játszott már point & click kalandjátékokkal. Maga Neo Berlin fix kameraállásból mutatott terekből épül fel, mi pedig ezeken a helyszíneken egerünk segítségével tudjuk dirigálni Tina és SAM kettősét. Ha a kiemelt tereptárgyakra rákattintunk, akkor megnézhetjük, netán felvehetjük őket (illetve más karakterekkel természetesen beszélhetünk is), ezen túl pedig az egyes cuccokat kombinálhatjuk egymással.
Természetesen a továbbjutás is mindig ezekhez a mechanikákhoz fűződik, avagy a játék általában megmondja nekünk, hogy mit kéne megszereznünk, mi pedig addig gyűjtögetjük és kombináljuk az egyes tárgyakat, amíg hozzá nem jutunk valamihez, aminek segítségével teljesíthetjük a feladatot. Ez idáig abszolút rendben is van, az egyes felszedhető tárgyak azonban néha indokolatlanul beleolvadnak a háttérbe. Persze nyilván az sem lenne optimális, ha világítva integetnének, hogy szedjük fel őket, de amikor a földön található kismillió papírcetli közül kell kiválasztani az egyetlen hasznosat, akkor azért csak elgondolkozik az ember, hogy egész pontosan miért is játszik az Encodyával.
Egy kis politika jöhet?
Ami az Encodya világát illeti, az számomra elég kellemes meglepetés volt. Ahogy már fentebb is előkerült, a játék lényegében a ’90-es évek stílusát vegyíti pár modernebb megoldással, a végeredmény pedig egyszerre retrós és korszerű, ami ad egy nagyon kellemes hangulatot a programnak, az olyan pillanatokról nem is beszélve, mint amikor például először meglátjuk a Brandenburgi kaput a hatalmas toronyházak és neonhirdetések közé ékelve.
Arra azonban nem árt felkészülni, hogy az Encodyában bizony akad nem kevés társadalomkritika és némi politizálás is. Bár a fejlesztők a játék elején igen hosszasan fejtegetik, hogy művükkel csak a kapitalizmus jelenlegi állapotára akartak reflektálni, azért maradjunk annyiban, hogy nem igazán rejtik véka alá azt sem, hogy mi a véleményük egy bizonyos nemrég leköszönt amerikai elnökről.
És igazából ez az a pont, ahol az Encodya világa már soknak érződik: amikor majdnem minden NPC elmondja, hogy ő bizony nem fog még egyszer Neo Berlin jelenlegi polgármesterére szavazni, aki amúgy alacsony és kövér is, akkor azért felmerül az emberben a gondolat, hogy ezt az üzenetet kicsit elegánsabban is át lehetett volna adni. Félreértés ne essék, a cyberpunk zsánerének nagyon fontos része a társadalomkritika és a politika, és mindig jó, ha egy játék ilyesmivel foglalkozik, csak épp kár, hogy az Encodya ezt ilyen végtelenül egyszerűen és szájbarágósan teszi.
Irány Neo Berlin?
Mindent összevetve az Encodya egy kifejezetten kellemes játéknak mondható, mely elsősorban érdekes történetével és egyedi háttérvilágával hívja fel magára a figyelmet. Igaz ugyan, hogy a cyberpunk zsáner társadalomkritikus elemei elég szájbarágósra sikeredtek, ahogy néha egy-egy fejtörőnél is úgy érződik, mintha kicsit elgurult volna a fejlesztők gyógyszere, azonban ezeket leszámítva a Chaosmonger Studios alkotása egy abszolút korrekt program, melyre a point & click kalandjátékok kedvelőinek abszolút megérheti vetni egy pillantást.
