2001 és 2002 óta sok minden történt. A német Piranha Bytes a Gothic első, majd leginkább második részével alaposan felkavarta az állóvizet, aztán a harmadik epizód után szakított a JoWood kiadóval, hogy a Deep Silverrel és a Risen-szériával próbáljon szerencsét. Közben a JoWood utoljára az egykori Spellbound Entertainment (később Black Forest Games) készítette Arcania képében próbált új életet lehelni a Gothic-sorozatba, ámde a sikertelen kísérlet után le is húzta a rolót. Végül a Piranha Bytes a Risen (szintén nem túl sikeres) trilógiává érése után visszatért a gyökerekhez – a THQ és a JoWood örökösével, a THQ Nordickal szövetkezve ismét kísérletet tett a korai sikerek megismétlésére. Ez az Elex, a kör pedig bezárult.
DEEP IMPACT
Magalan szép kis bolygó volt – egészen a meteor érkezéséig, ami szinte mindent és mindenkit kipusztított a planétán. A gigászi szikladarab nem hagyott mást maga után, mint romokat, szenvedést és halált, mutálódott létformákat, egy kevéske túlélőt… na és az Elex nevű nyersanyagot, amivel mondhatni, bármit meg lehet tenni, így üzemanyagként, munícióként és csoda-katalizátorként is szolgál. Már amellett, hogy egyfajta doppingszer, amit az Alb-frakció alaposan ki is használ: érzelmeiket száműzve teljesen alárendelik magukat az anyag hatalmának, így válva hideg és racionális gyilkológépekké, amik minden más csoportosulást igyekeznek kiszorítani a megmaradt élőhelyekről. Ennek a haditervnek az eredménye a kialakult háború, amiből Jax, a főhős is kiveszi a részét, méghozzá a bemutatott, nem túl dicső oldalon. Emberünk azonban árulás áldozata lesz, egy csomó információ kiesik a fejéből, páncélzata és az elméjét gúzsban tartó kábítószere a múlté lesz – ennek hála kell a bőrébe bújva újrakezdeni mindent, felfedezve Magalan hegységeit, völgyeit, élővilágát és csoportosulásait.
AMERRE LÁTSZ
Ehhez pedig mondhatni, az első pillanattól megvan minden lehetőséged a külső nézetes akció-szerepjátékban. A teljes, aprónak egyáltalán nem nevezhető térkép a rendelkezésedre áll, töltések és megakadások nélkül lehet elmenni minden irányba, hogy bejárd az erdőket, dombokat, a hófedte csúcsokat, a tengerpartot, a sivatagot vagy éppen az egykori civilizáció nyomán maradt romokat az autóroncsok gyűrűjében. Útközben túlélőkkel és ellenséges bandákkal találkozhatsz, közlekedésed gyorspontok (teleportok) segítik, a kényelmes ágyakban és matracokon regenerálódhatsz egy könnyed kis szunyókálás formájában, amit pedig találsz, azt be is lootolhatod. Más kérdés, hogy ezzel a nomádléttel sokra nem mész, elvégre a frakciók és nem utolsó sorban az élővilág tagjai egyaránt kikezdenek, ha összeakadsz velük. Emiatt fejlődni kell, a fejlődéshez pedig harc szükségeltetik, a harchoz meg nem árt egy, vagy inkább sokkal több fokkal jobb felszerelés, mint a kezdő kis ruházat és vascső. Ha pedig jobb cuccok kellenek, szinteket lépnél és haverkodnál, meg kell ismerni a különböző célokért küzdő csoportosulásokat.
Így jutsz el a vikingszerű, erdőben élő, a természet erejét kihasználó és azt egyébként regeneráló barbárokhoz (Berserker), a modern felszerelést és fegyvereket nemcsak megtűrő, de alaposan ki is aknázó papokhoz (Cleric), vagy éppen a sivatagban a Mad Max világát felelevenítő kommunában élő törvényen kívüliekhez (Outlaw). Ahhoz, hogy fejlődjön a karaktered, új képességekre tegyen szert, esetleg jobb cuccokat gyűjtsön, sőt tisztában legyél a választható szerveződések nyújtotta kiváltságokkal, szolgálatot kell tenni, segíteni kell a népek ügyes-bajos dolgaiban. Így nyered el a bizalmukat, szerzed meg a szükséges képességeket, jutsz némi fizetséghez, hogy után fejlődj, erősödj, boldogulj, sőt beszállj a harcba a legszimpatikusabb oldalon. Utóbbira csak akkor van lehetőség, ha már eleget tettél, megbíznak benned. Addig pedig rengeteget kell harcolni és felfedezni.
Mégpedig keserű tapasztalatokkal, újra és újra elhalálozva, vagy éppen elmenekülve még úgy is, hogy egy társ követ. A Piranha Bytes alkotása szeret szemétkedni veled legyőzhetetlennek tűnő szörnyszülöttekkel, amik a fejlettségi szintedtől függetlenül jelennek meg túráid során. Egy-két csapással pedig simán meg is ölnek, ami miatt ajánlott az állandó manuális mentés, nagyjából minden nagyobb táv megtétele, minden lény és ellenfél legyőzése után. És bizony hiába van segítőd, aki mindenhova követ, ez sem garancia arra, hogy túléld a napot. Ellenben a fejlődések során a szétosztható pontokkal erősítésen túl ott vannak a képességek is, amiket tanítóknál sajátíthatsz el, így javítva a célzásod, a fizikumod, a meggyőző képességed, esetleg a zártörő technikád. Ennek hála a legtöbb feladatot több módon is teljesítheted, rá is beszélhetsz embereket arra, hogy számodra kedvező módon döntsenek, de le is gyilkolhatod őket.
MINDEN A RÉGI
Ez így eddig egészen jól hangzik, ami pláne igaz lesz, ha magad fedezed fel ezt a kellően terebélyes világot, ami sokszor igazi egyéniséggel rendelkezik. Más kérdés, hogy a Piranha Bytes továbbra sem halad a korral, és bár az Elex a csapat egyik legjobb játéka, amit valaha is összehoztak a fejlesztők, szinte minden korábbi probléma is megtalálható benne – és bizony van, ami 2017-ben még szembetűnőbb, mint mondjuk 15 évvel korábban. Hogy nincs rendes mimika, modellezés, nincsen minőségi szinkron, az még egy dolog. A grafikai bugok szintén megszokottak, ahogy az is, mikor átesünk a fél világon. Az sem meglepő, hogy a gépi karakterek beragadnak, egy helyben forognak, a semmiben is elakadnak. Ami viszont már kimondottan frusztráló és zavaró a nehéz harcok mellett, az a brutálisan rossz MI. A megteremtett intelligencia egy kétéves gyermek szintje alatt van, társaink vagy harcolnak, ha ellenfelek üldöznek minket, vagy nem (csak szaladgálnak körülöttünk „most már elég legyen” felkiáltással), de úgy összességében rossznak mondható a rendszer, ha a helyzetfelismerés abból áll, hogy minden szörnyeteg és opponens robot módjára fel-alá mászkál, ha pedig egy-két méterre érünk, rohamozni kezdenek. A harcrendszer nyögvenyelős, a párbeszédek nagyobb része unalmas, monoton, altató hatású, ráadásul mindig történik valami gikszer, ami nem is annyira a játékoson múlik, az élményt viszont alapvetően rontja.
VÉRBELI UTÓD
Mégis, nehéz haragudni a németek produkciójára. Mert minden hiba ellenére, ha már hat-nyolc órát rááldoztál Jax kalandjaira, nem tudsz elszakadni tőle. Segíted a karaktereket, nézed a brutálisan rossz visszaemlékezős animációkat, leginkább pedig bejárod Magalan minden egyes szegletét. Mert a jetpackkel bárhova felrepülhetsz, felügyeskedheted magad, ezáltal végre nem a kis hibákat kihasználva tudod bejárni a teljes terepet. Kedved szerint választhatsz lőfegyvert, mágiát, kardot vagy baltát, esetleg barátkozhatsz vagy nekieshetsz mindenkinek. Amikor pedig felrepülsz egy dombtetőre, majd ott állva figyeled, ahogy a nyugvó nap fényében a szél belekap ruházatodba, a közeli szikla mögül pedig előveti magát egy Cthulhu-szerű förmedvény, amit esélyed sincs legyőzni, nos, az élmény megfizethetetlen.
Pedig a játéknak komoly ára van, szinte már felső kategóriás, és bár elhiszem, hogy így is rengetegen dolgoztak rajta, a hibái mellett akkor sem lehet szó nélkül elmenni. Mert ugyan élmény az Elex, sokszor nagyon bosszantó, rengeteg türelem kell hozzá, hogy megmutassa a szépségeit, a hatalmas világot, amibe könnyedén bele lehet rakni 40-60 órát. Értem én a rajongókat, mikor szerintük a Piranha Bytes fittyet hány az elvárásokra és a trendekre, de azért azonos árkategóriában sokkal inkább választja az ember a Witcher 3-at vagy a Dark Souls 3-at, mint az Elexet, és ebben semmi meglepő nincs.
