Talán még Fromék (bocs!) sem gondolták, hogy az Elden Ring akkorát fog durranni, amekkorát durrant 2022-ben. Az egy dolog, hogy az Év játéka szavazásokon tarolt, de konkrétan egyöntetű éljenzést kapott az egyszeri játékosoktól és a kritikusoktól egyaránt – ami valljuk be, kifejezetten ritka. És az a helyzet, hogy abszolút megérdemelte a sok dicséretet, még ha a hónapok múlásával körvonalazódott is, hogy bizony akadnak itt azért gondok. Az alapjátékról írt cikkemet a következő mondattal zártam: “Nem tökéletes, de minden hibája ellenére, nagyon sok szempontból a műfaj abszolút királya.” Ehhez a mai napig tartom magam, viszont nem ejtettem szót arról, hogy egy ponton túl az Elden Ring indokolatlanul és irreálisan büntetni kezd, ha kísérletezel vagy épp arról, hogy a bossok talán picit túl lettek szabva: megjelenés után Radahnt nerfelték, de más főellenfeleknél is belenyúltak ebbe-abba. Ezek hónapokkal a megjelenés után jöttek elő bennem, mikor már a második és a harmadik végigjátszásba kezdtem bele. Nem vonnak le a játék értékéből, viszont vastagon aláhúzzák, hogy az Elden Ring nem egy tökéletes játék. A Shadow of the Erdtree – akárcsak a Bloodborne emlékezetes The Old Hunters DLC-je – állítólag két különálló bővítményként indult, de a fejlesztés során egybeolvasztották őket. A DLC-ben a Shadow Realm területére mehetünk, amely elkülönül az alapjáték térképétől. Lássuk, mi vár itt ránk!
Új világ, régi sebek
(A DLC megkezdéséhez a játékosnak mindenképp agyon kell csapnia az alapjáték két bossát, Radahnt és Mohgot. Ez nagyjából az Elden Ring felének végigvitelét jelenti, és a Mohg elleni küzdelem arénájából érhető el az új terület.)
A történet a szokásos megfejthetetlen katyvasz, amiből ha ki akar hámozni az ember bármi érthetőt, akkor el kell merülnie az NPC-k által elhintett info-morzsákban, meg persze a tárgyak leírásában. Jóval nehezebb dolgom volt itt, mint a The Lands Between sztyeppéin, mert belebonyolódtam egy ponton a teóriák és feltételezések halmazába, onnantól fogva meg nem nagyon volt kiút. Marika annak idején az Árnyékbirodalomban (The Shadow Realm) tevékenykedett, de otthagyta, amikor egyik fia, Messmer felgyújtott és elpusztított mindent, amit csak ért. Ezután érkezett ide Miquella, aki újjászületését követően mindenáron házasodni szeretne, és el is kezdi kutatni a megfelelő hitvest, hogy közösen felvirágoztassák a birodalmat. Ez az alapfelállás, aztán pedig felszínre kerülnek szép lassan a turpisságok, ahogy halad előre a játékos – bár a teljes kép összerakásához szükséges a már említett elmerülés állapota.
A játékmenet lényegében mit sem változott. Akad egy-két kisebb újítás, meg vérfrissítés, de ezen túl minden a régi. A hátasunk, Torrent itt is nagy hasznunkra lesz, főleg hogy most már vannak földalatti, barlangszerű szekciók is, ahol használható a paci. Ezek a nyílt világ részei, de közben mégis nehéz nem egyfajta barlangrendszernek látni őket. A területek összességében hasonlatosak a régiekhez, a különbség csupán annyi, hogy már az alapterület jóval összetettebb, rétegeltebb, mint korábban. Megvannak a látványos tájképek és a nagy nyitott mezők, de akadnak részek, ahol akár 4-5 szinten (!) is bejárható egy-egy placc. A térkép ennek navigálásával pont úgy nem segít, ahogy az eredetree területen sem segített, aminek értem a logikáját, meg hogy ez nem egy minden ösvényt megmutató és a szánkba rágó alkotás, de itt lehet, hogy egy kicsit átestek a Torrent túloldalára. Eltévedni mindenesetre könnyen el lehet, erre készüljetek fel!
Az Erdtree ötven árnya
Mik az újítások tehát? Egy új fejlődési rendszernek nevezett mechanika például befigyel. Ez jóval nagyobb körítést kapott, mint amit szerintem érdemelt volna, mivel konkrétan annyiról van szó, hogy a világ különböző pontjain a játékos találhat Scadutree töredékeket (annak a fának a töredékei, ami a világ fölé tornyosul), aztán ezek növelik a sebzést, meg néhány statot. Eleinte nehezemre esett észrevenni a változást, de egyébként szépen fel lehet erősödni, és javasolt is jó pár ilyen szint meglépése után nekimenni az első komolyabb ellenfeleknek, mert hiába érződik úgy, hogy túl van a karakterünk szintezve, a Shadow Realm hajlamos kitaposni az emberből a reggelijét. Emellett persze ugyanúgy kapjuk a rúnákat a leölt korcsokból, és az alap-szint is növelhető még tovább. Ja, és a Spirit Ashek is fejleszthetőek, hasonlóan a világban elszórt Revered Spirit Ashek szedegetésével. Fontos tudni, hogy az alap szintlépésen túl ezek a fejlesztések csak és kizárólag a DLC területein aktívak! Szóval nincs olyan, hogy visszamegyek és két ütésből szénné alázom Maleniát, még akkor sem, ha minden álmom ez lett volna.
A sima kis dungeonök is átmentek egy afféle újragondoláson. A katakombák maradtak, és pont annyira rohadékok, mint voltak, a sima barlangok és sírkamrák helyére viszont itt a kohók és börtön-barlangok kerültek, amik kellemes kis vérfrissítést hoztak. A kohókban például még boss sincs, cserébe jó kis fegyvereket, meg egy rakat fegyverfejlesztési alapanyagot lehet találni. A sima és a rituális Potok mellett megjelent a Hefty Pot is, mint távolsági támadási lehetőség. Ne kérdezze senki, hogy hova tudja zsebre tenni Mr. Tarnished az ember méretű fazekakat, amiket aztán brutális erővel vág hozzá az ellenfélhez. Nagyon örültem, hogy a DLC tovább mert lépni több területen is, és nem ragadt le ott, hogy van két újfajta státusz-effekt, és azokra craftolhatóak a megszokott dolgok, hanem még a bombákat is továbbvitték egy magasabb szintre. Az új tárgyak, fegyverek, felszerelések terén elég változatos a felhozatal, és már az alapból nagyon klassz, hogy nyolc új fegyverosztályt kapunk (még ha ezek közt akad olyan is, ahol egyetlen darab fegyver található), szóval egész szép a felhozatal. Nem számoltam meg, de 40 fölött van az új fegyverek száma, minden másról meg ne is beszéljünk. Sose voltam még ilyen durván ráfüggve ennyi fegyver kimaxolására és kipróbálására, olyan jól sikerült némelyik – szerintem többet fejlesztettem maxra a DLC során, mint amennyit az alapjátékban összesen.
A Rejtély Rt. ide kevés
Zenéről meg hasonlókról ugye nem kell ódákat zengenem? Ezek lazán hozzák a szokásos From-minőséget, szóval ugorhatunk is. A számat tátottam a művészeti stílustól és teljesen odáig voltam, hogy mennyire brutál jól néz ki egy-egy új helyszín. Grafikailag ugyan nem 10/10 a DLC, de tény, hogy már az alapjáték sem volt az, viszont legalább minden más látványbeli elem és art-design megoldás bombasztikus, ahogy arra számítani lehetett. NPC-ből kolbászol ezen a helyen is egy adag, és jó szokásukhoz híven mindent úgy fogalmaznak meg, hogy az jelenthet akármit. Ezek a kis sztorik olyanok, mint mindig, de személy szerint talán a Manus Metyr katedrális két lakójának sztorivonalát emelném ki, mert az nem volt semmi! Az egyik kvázi a kedvencem lett úgy összességében a japán fejlesztőcsapattól. A többiekkel sincs gond, de amikor játszotok, figyeljetek jobban, mint én, mert kettejükét sikerült elrontanom, már ha lehet ezeket egyáltalán elrontani.
Ellenfelekből egyébként rengeteg új került be a DLC-be, meg persze nagyon sok régi arc (pofa, fej, ujjak, arcszerű torz dolgok és a többi) fog újra felbukkanni, sokszor szimplán átszínezve, sokszor ténylegesen újragondolva. Az újabbak között előfordul pár olyan, akik fel is iratkozhatnak a legrohadékabb ellenfelek listára, pedig még csak nem is bossokról van szó! A Furnace Golem például elsőre elpusztíthatatlannak tűnik, de amúgy ha megtanuljátok legyőzni, gyakorlatilag az egyik legkönnyebb új ellenfél. A titka a türelem. Akad belőlük pár, szóval a játék végére mindenki profi lehet ezeknek a lángoló kávéscsészéknek a kiiktatásában. Mindenesetre érthető, hogy Messmer nem viccelt, mikor végigrombolta ezt a szerencsétlen birodalmat!
És ha már Messmer, akkor beszéljünk a főellenfelektől, mert található belőlük annyi, hogy hű! Persze van jópár mellékesebb boss is, akikkel nem túl fontos helyeken, sokszor akár véletlenszerűen futhattok össze. Ők bossnak álcázott, táposabb átlag-ellenfelek inkább, mert némelyik mini-boss, esetleg random katona beteg mozdulatsorral nagyobb kihívást tud nyújtani, mint mondjuk egy huszonötödik sárkány. Az igazi kaland persze a Legacy Dungeonök területén vár minket, amiből kettő található itt – bár én inkább háromnak nevezném. Az egyik Belurat, a másik Shadow Keep. Mindkettő méretes, szerteágazó, és telis tele van rejtett kis apróságokkal (vagy épp konkrét opcionális területekkel). Aprólékosan megalkotott pályatervezési csodák, ahogy ezt már megszoktuk Mijazakiéktól. Azonban most a bossokról akartam szólni, és bizony EJHA, srácok! Megfordul itt pár olyan figura, akik mindenki toplistájára szépen fel fognak kúszni. Messmer mindenképp emlékezetes, de szerintem az egyedi, opcionális bossok ellopják a showt. Ezekről nyilván nem fogok mesélni, mert a játék kései részében jelennek meg és erősen spoileres lenne, de legyen elég annyi, hogy kitettek magukért a fejlesztők és brutális dolgokat dobálnak elénk.
Az árnyak borzalma
Ellenben a bossok egy része nem normális kombókkal képes előjönni. Három olyan ellenfél is volt a DLC során (az alapjáték során egy ponton túl nagyjából minden ellenfél ilyen volt), akiknél nem éreztem a tanulási görbét, csak azt, hogy előhúznak valami rohadt nagy állatságot, és szőnyegbombáznak mindent és mindenkit, ami bizony sok esetben a teljes életcsíkot simán letépte, pedig nem voltam alul szintezve, ó dehogy! Ráadásul a PS5 ez alatt néha konkrétan mintha el akart volna pusztulni, szóval vagy kevesebb effekt és eszelős nukleáris támadással felérő varázslat kellett volna ide, vagy csak egy picit lassabbra venni az összecsapásokat. Esetleg mondjuk a sebzést is lejjebb kellett volna tekerni, mert voltak olyan pillanatok egy bizonyos főellenfélnél, ahol unfairbe ment át a dolog, mintsem egy értelmes és élvezetes küzdelembe. Konkrétan fülsüketítő hanghatások, teljes képernyőt beterítő effektek közepette csak elszenvedője voltam az eseményeknek. Kíváncsi leszek, hogy megjelenés után ebből visszavesznek-e vagy csak én voltam teljesen használhatatlan azon a ponton. Több másik harc is hasonló, de azok még az értelmes kereteken belül mozognak. Úgy összességében túl lett tolva picit a nehézségi szint, bár tény, hogy félistenek meg kozmikus frászkarikák között rohangál a kis Tarnished.
A másik problémám pedig az újrahasznosítás – de dögivel. És nemcsak az Elden Ring branden belül. Az alapjátékban és a DLC-ben is a dolgok 70%-ról eszembe jut valami egy korábbi FromSoftware-játékból. Ez önmagában nem egy hatalmas negatívum, nem arról van szó (nagyrészt), hogy telibe lekoppintják korábbi alkotásaikat, sokkal inkább, hogy nem változtatnak rajta eléggé. Tőlük nem azt várjuk, hogy egy adott ponton megrekedjen a kreativitás. Egy ilyen méretű tartalomnál szerintem elvárható, hogy az új ötletek között kevesebb legyen a “hmm ez ismerős, mintha a Lothric kastély lenne” pillanat. És persze teljesen rendben van, ha felhasználnak korábbi dolgokat, akár poénként, akár easter eggként, rejtett bossként, akármi. Rengeteg mindent lehet ezzel kezdeni, és sose felejtem el, ahogy a Dark Souls 3-ban bántak az ilyen dolgokkal, pedig már ott is többen sokallták. De az egy külön franchise, oda illik, ott a helye, akkor mit keres az Elden Ringben több tucat ugyanolyan lény? Ugyanolyan helyszín? Egy teljes könyvtár szekció, ami megdöbbentően hasonlít a Lothric kastély alsó szintjeihez. Egy teljes terület, ami konkrétan a Bloodborne egyik helyszínén alapszik, egy olyan ellenfélfajtával, ami fixen onnan lett átemelve.
Az Elden Ring a korábbi From-játékokból lett összeollózva, és lettek ráépítve új, és nagyszerű dolgok, amivel nem lenne gond, de ez egy picit túl szembeötlő, túl egyértelmű, és túlságosan fájdalmas, mindamellett, hogy még ezeket is sikerül jól tálalni. Nem akarom őket bántani, nem akarom őket bírálni, de számomra kezd ez több lenni, mint amit el tudok fogadni. Emiatt még nem hőbörgök, csak megemlítem – mondjuk úgy, hogy feljegyzésre került a dolog. Ettől függetlenül egy nagyszerű játék zseniális “folytatása” lett a Shadow of the Erdtree, és azt hiszem, nem tudok róla teljes elánnal túl sok rosszat mondani, nagyítóval pedig nem szeretném keresni a negatívumokat, hiszen mégiscsak egy DLC-ről beszélünk. Rajongóknak természetesen kötelező vétel, öröm (majdnem) minden perce, és végső soron jó érzés elmerülni ismét ebben a csodálatos dark-fantasy világban.
A tesztpéldányt a Cenega Hungary biztosította. Köszönjük!
