A PD Design Studio évek óta multimédiastúdióként tevékenykedik, így kellő jártasságot szereztek már dizájn és grafika terén, mely a Dusty Revenge-en is megmutatkozik. A játék láttán sokaknak a Shank világa ugrik be, nem alaptalanul. Ránézésre egy rajzolt stílusú, kétdimenziós verekedős kalandnak tűnik, ami a csapat első komolyabb próbálkozásaként nem rossz, de bőven akad még rajta csiszolni való.
Az alapsztori nem újszerű, sokan szenvedtek már hasonló lelki traumát a popkultúra alakjai közül: Dusty, az antropomorf nyúl egy napon farmját lángba borulva, szerelmét pedig holtan találja. A gaztettet elkövető Craven már sok ember napjába rondított bele hasonló módon, így hősünk két szövetségessel indul útra, hogy vakondok, gorillák, bikák és más állatkák vérszomjas tömegein átvágva megadják Cravennek, ami jár.
Nyuszi hopp!
Mint már említettem, a Dusty Revenge egy beat’em up: az ellenséges jószágokat ököllel, kaszával és pisztollyal tudjuk eltenni láb alól, jutalmul pedig minden lemészárolt ellenség után XP-t kapunk. Elegendő tapasztalati pontot összegyűjtve szintet lépünk, amiért cserébe újabb kombók és támadások kerülnek be repertoárunkba. A platformozás szerepe jelentéktelenebb, mint a verekedésé, de ezt szerintem senki nem fogja sajnálni a gyengécskére sikerült kivitelezés miatt. Az ugrálós részek egyrészt kimerülnek az alap „A pontból elugrok B-be” jellegű feladványokban, másrészt a lassú scrollozás miatt nem egyszer megesett, hogy észrevétlenül futottam bele egy-egy szakadékba, illetve a nem túl finomra kalibrált ugrás miatt többször kellett megszenvednem egy nagyon egyszerű akadállyal. A játékmenet lényegében ki is merül a folyamatos csihi-puhiban, a Dusty Revenge nem igazán aknázza ki a műfajban rejlő lehetőségeket.
Kombósfüles
Alapképességeink egy light (ököl) és egy heavy (kasza) támadásból állnak, melyekből többféle kombót tudunk összefűzni. Ha már westernstílus, és a nyúl is kalapos, nem maradhatott ki a hatlövetű sem: dupla revolverrel és shotgunnal távolsági támadásokat zúdíthatunk az ellenfelekre. A fegyverek viszont szinte használhatatlanul gyengék, nem megyünk velük sokra, sokkal jobban megéri a közelharcos kombinációkat bevetni.
Két szövetségesünk támogató támadásokkal segít minket az úton: Rondel medve rakétavetőt hurcol magával, McCoy pedig mesterlövészként kapkodja le nekünk a magasabb helyeken megbúvó ellenfeleket. A numerikus billentyűzet 1-2-3 gombjainak megnyomásával tudunk váltani a három karakter közt, melyek mindegyikét mi irányítjuk. A társaknak jó hasznát vesszük a pusztításban, és sokszor kell a segítségükkel kisebb környezeti feladványokat megoldani, például kirobbantani egy sziklát, mely utunkat állja. Hiába viszont a három hős, a rosszfiúk nyers gyepálása egy idő után unalmassá válik, és ezt csak némiképp törik meg a főellenfelekkel vívott csaták. A pályákat mindenféle különösebb erőfeszítés nélkül kitakaríthatjuk, azonban a komolyabb opponenseknél taktikázásra lesz szükség. Az őket támogató állatkák több hullámban törnek ránk, és sokszor kell jókor, jó helyen lennünk.
Lassabb a halálnál
A játékost valószínűleg az élénk és meseszerűen kedves ábrázolás fogja leginkább megragadni, hiszen a tálalás olyan remek lett, hogy még külön művészeti albumot is kiadtak hozzá. A karakterdizájnok különösen jól sikerültek, és a pályák is elég látványosak: barlang, bánya, dzsungel, romos terület kalandozásaink helyszíne, melyek kidolgozottságán sokáig el lehet mélázni. Ebből a szemszögből nézve a játék felülemelkedik azokon az elvárásokon, amit egy indie csapattal szemben támasztanánk – az viszont kissé lelombozó, hogy a fejlesztők az átvezető animációkon már érezhetően spóroltak. A legfájóbb pont viszont mégsem ez, hanem az animálás hossza a kombóknál, amiket még csak félbe sem lehet szakítani – a lassúság kifejezetten a bossoknál okoz fejfájást. Ha a földre esünk, túl sokáig tart, mire feltápászkodunk, a falmászós részeknél pedig szinte örökkévalóságnak tűnik, mire Dusty a kívánt helyre érkezik. A levegőben nem ugorhatunk még egyszer, ha már ereszkedni kezdtünk, ráadásul ez is lassított tempóban történik. Az irányítás összességében nézve meglehetősen merevre sikeredett, ami egy, az akcióra koncentráló játék esetében nem túl szerencsés.
A Dusty Revenge-hez 10 dollárért juthatunk hozzá, ami talán kicsit merész árcédula, főleg annak fényében, hogy a játék pár óra alatt végigjátszható, és még multi sincs, ami hosszabbíthatna az élettartamon. A PD Design Studio munkája leginkább a világával tudja megfogni az embert, a játékmenet sem katasztrofális, de működését tekintve bőven érződik rajta a kiforratlanság. A fejlesztők kezei alatt sok szép dolog születhet még a jövőben, főleg, ha a többi építőelemre is akkora figyelmet fordítanak majd, mint a tálalásra.
