A magyar illetőségű Zen Studios neve az Operencia: The Stolen Sun mellett leginkább az elmúlt évek nagyszerű flipperjátékai miatt lehet ismerős, pedig dolgoztak ők más projekteken is. Hogy mást ne mondjunk, 2019. október 7-én jelent meg tőlük IOS-re a Dread Nautical, mely egy lovecrafti elemekkel tűzdelt roguelite RPG, ami egy időből és térből kiragadott kísértethajó fedélzetén játszódik. Ráadásul a játék nemrég PC-n is debütált, így mi is vetettünk rá egy pillantást, hogy vajon hogyan sikerült ezt a papíron nagyon érdekes koncepciót átültetni a gyakorlatba.
A csápok sosem számítanak jó ómennek
A Dread Nautical története az igen ironikusan csak Hope-nak avagy Reménynek keresztelt óceánjáró luxushajóra kalauzol el bennünket, ami egyik pillanatról a másikra kiszakad a térből és időből, hogy sötét istenek játékszereként hánykolódjon tovább a viharos Atlanti-óceánon. A balesetet mindössze egy maroknyi szerencsés (?) utas éli túl, köztük a mi karakterünkkel is, mindenki más pedig kimondhatatlan és leírhatatlan borzalmakká mutálódva járja a hajó folyosóit, látszólag egyedül azzal a céllal, hogy megtaláljon és megöljön minden egyszerű halandót.
A helyzet első pillantásra kilátástalan, azonban a túlélőknek így is akad némi reménye: a hajó egy apró szeletkéjét valamiért nem vonták hatalmuk alá a mindent megszálló sötét erők, így ott ki lehet alakítani egy relatíve biztonságos menedéket, ahonnan minden nap kitörhetnek, más túlélőket, élelmet, fegyvereket és persze megváltást keresve. De ennyi vajon elég, vagy az a sorsuk, hogy több száz társukhoz hasonlóan végül az ő elméjüket is felőrölje a sötét istenek ármánykodása?
Mérsékelt taktikusság
A Dread Nautical játékmenete meglehetősen egyszerű: minden napot a fent már említett biztonságos kabinban kezdünk, hogy aztán innen kiindulva végigjárhassuk a hajó húsz szintjét, különféle fegyverek, erőforrások és túlélők után kutatva. Azt, hogy a játék mennyire legyen roguelite, mi magunk szabályozhatjuk a nehézség kiválasztásánál: a megbocsátóbb beállításoknál, ha esetleg meghalnánk, csak az adott pályát kell újrakezdenünk, de amúgy minden fejlesztésünk és szövetségesünk megmarad, míg a legnehezebb fokozaton a halál a kampány instant elbukásával jár.
A hajó egyes fedélzeti területei véletlenszerűen épülnek fel, bár általában ugyanazokból az elemekből és helyiségekből. Így egyrészt minden nekifutásra kicsit máshogy néz majd ki az adott pálya, másrészt viszont hamar ráunhatunk a dizájnra, hiszen minden szint nagyjából ugyanazokból a termekből alakul ki, amiket egymáshoz képest kicsit másként helyeztek el. Alapvetően elmondható, hogy érdemes mindenhova benézni és mindent átkutatni, hiszen a hosszú távú túlélés záloga a folyamatos fejlődés, az pedig a szintek szisztematikus kifosztásával nyerhető nyersanyagot igényel.
Ebből a nyersanyagból összesen háromfélét találhatunk: az étel ahhoz kell, hogy túlélőink az egyes bevetések között enni tudjanak, a fegyvereink javításához és a menedékünk fejlesztéséhez fémhulladékra lesz szükségünk, míg a karakterek tulajdonságait rúnákkal tudjuk javítani. Alapvetően egy kellően jópofa és összetett rendszer ez, ahol ha eleget lootolunk, akkor sosem leszünk híján a nyersanyagoknak, de nem is fogunk dúskálni bennük, így ezt a részét a Dread Nauticalnak nagyon eltalálták a fejlesztők.
Ellenben a harccal, ami sajnos a játék talán leggyengébb pontjának érződik. Alapvetően itt ugye körökre osztott küzdelmek során számolhatunk le az életünkre törő rémségekkel, azonban ez a megoldás sajnos igencsak monoton és sekélyes lett. Igaz, a csapdákkal és a helyezkedéssel (ha hátulról vagy oldalról támadunk, bónusz sebzést kapunk) a fejlesztők próbálták kicsit feldobni a receptet, és a harcok kellemesen nehezek tudnak lenni, de valahogy hiányzik belőlük az a mélység és összetettség, amit mondjuk egy XCOM: Chimera Squadban láthatunk.
Családbarát vérfürdő
Végezetül pedig érdemes lehet még megemlíteni, hogy noha a Dread Nautical ellenfeleit, háttérsztoriját és úgy alapvetően témáját tekintve gazdagon merít Lovecraft munkásságából, a végeredmény így sem kifejezetten félelmetes, inkább egyedinek mondható. A játéknak persze megvannak a maga sötétebb pillanatai, azonban olyan igazi kozmikus horror életérzést, amit a borítón a viharos óceánon hánykódó hajó köré tekeredő csápok sugallnak, senki se várjon tőle.
Szintén a horror hatás ellen dolgozik az elnagyolt (sőt, helyenként sajnos kifejezetten ronda) grafika is, ami kicsit úgy fest, mintha a Zen Studiosnál nem tudták volna eldönteni, hogy kozmikus horrort vagy kozmikus horror paródiát akarnak készíteni. Az egyes karakterek nagyon groteszkül néznek ki, főleg, amikor beszéd közben kényszeresen összevissza lóbálják a kezüket, és bár a környezetnél kicsit jobb a helyzet, maradjunk annyiban, hogy a Dread Nauticalt jó eséllyel nem a szépségéért fogjuk szeretni.
A jegyedet ne vedd meg a visszaútra
Mindent összevetve a Dread Nautical egy érdekes alapkoncepcciójú játék, aminek a minősége sajnos már elég ingadozóra sikerült. Az alapötlete nagyon jó, ahogy a roguelite elemekkel tüzdelt játékmenet is kellően izgalmas, de a grafika helyenként hajlamos keményen alávágni a hangulatnak, illetve az egyes összecsapások is elég monotonnak érződnek. A játék így is korrektnek mondható, de az Operencia: The Stolen Sun vagy épp a Pinball FX-széria szintjét sajnos nem tudja elérni.
