Doom Eternal: Ancient Gods Part 1 DLC teszt – Brutális Istencsapása

Nem vagyok egy vérprofi játékos, a Doom Eternalt például nem tudom (de nem is akarom) Ultra-Nightmare fokozaton végigjátszani, épp elég kihívást jelentett az Ultra-Violence is. Nem sokkal az épp tárgyalásra kerülő kiegészítő előtt vettem rá magam arra, hogy apránként megküzdjek vele (és az agyvérzéssel) Nightmare fokozaton is – és bizony nem ártott a bemelegítés: az Ancient Gods első része konstans és brutális kihívást jelent.

Bele a lecsóba

A történet ott folytatódik, ahol az alapjátékot abbahagytuk. Egy kis logikai bukfencezést követően kiderül, hogy a démonokat nem olyan könnyű lebeszélni a föld elleni inváziós terveikről, mint az elsőre gondoltuk. A Khan Maykr és az Icon of Sin pusztulása sem állítja meg a poklot, úgyhogy most még alaposabban szét kell rúgni a szörnyetegek hátsóját, és még a Seraphimmal is egyezkednünk kell, akiről kiderül, hogy valójában… de egyelőre nem spoilereznénk el a grandiózus csavart, inkább térjünk rá arra, hogy mit is kínál az Ancient Gods első része.

Akciót, töméntelen mennyiségben. Az új arénák brutálisak, kegyetlenek és nem állnak meg egy pillanatra sem, ha a gyilokról és a nyakunkba zúdított ellenségekről van szó. Csak rémálmaidban jött elő a kétemeletes Tyranttal való harc lehetősége egy szűk folyosón? Itt kapsz belőle, méghozzá többször is! Ráadásul nem egyedül jön. Emlékszel a démonokat felturbózó totemekre? Mit szólsz egy olyanhoz, ami egy Maraudert erősít (tudod, a pajzsos-szaladgálós... mindenki rühellte), és csak azután verheted szét magát a totemet, miután végeztél a nevezett démonnal? Kapsz ilyet is! Na, és ha már a Maraudernél járunk, akkor mit szólsz egyszerre kettőhöz? Naná, hogy kapsz azt is!

Azt hiszed, hogy a fejlesztők szadista hajlamai kimerülnek a fent felsoroltakban? Ez még csak az első másfél pálya pár rövidke szakasza. Még szóba sem került az új kedvenc, a Spirit, aki megszállhat bármely dögöt az arénában, mely ezután immúnis lesz a fagyigránátra, plusz nagyjából tízszer erősebbé és kétszer gyorsabbá válik. Csak a gazdatest elpusztítása után távozik, de akkor még el kell kapni szellemirtó-stílusban a plazmavető Microwave modjával, különben igen gyorsan keres másikat. Jól hangzik, ugye? Na, most ezt képzeld el egy Tyrantban, ami mellett van még egy, plusz egy Doom Hunter. És akkor a végtelen számban sorjázó ágyútöltelékekről nem is beszéltünk…

Kegyetlenség a köbön

Mindezek ellenére ne gondolja senki, hogy kínszenvedés a játék: még mindig minden ízében patikamérlegen adagolt kihívást hoz, új és új módokon téve próbára a játékos képességeit. Kegyetlen és nehéz, de a maga módján fair. Személy szerint élveztem minden percét, még ha néha hangos káromkodással fejeztem is ki a véleményemet arról, hogy a kósza Doom Huntert megszálló Spirit mit és hova, továbbá mekkora vehemenciával helyezzen fel magának.

Az új pályák grandiózusak, látványosak, változatosak és roppant hangulatosak. Lesz itt cápasimogató, pokolbéli mocsártúra és egy újabb mennyei bosszúhadjárat is. Az új pályákkal pedig természetesen újabb Doom Slayer arénák és titkos kihívások járnak, valamint rátehetjük a mancsunkat újabb három, úgynevezett „support” rúnára is, amivel az amúgy is teljes gázon pörgő Slayer még hatékonyabb démongyakó géppé változik, de csak egy lehet aktív közülük.

A magam részéről kíváncsian várom, hogy hova fejlődhet még a Doom Eternal nehézsége anélkül, hogy az legyen az ember benyomása, hogy már csak a még több és még veszélyesebb ellenfél nyakunkba zúdítása maradt a fejlesztők egyetlen eszköze. Jelenleg még van fantázia az új arénákban, ha mind az ellenfelek összetételét, a környezeti veszélyek lelkes alkalmazását, illetve a pár új szemét trükk és ellenfél bedobását is figyelembe vesszük.

Kávézacc

De hogy ne csak a fanboy beszéljen belőlem, sajnálom, hogy űrbázisunk ezúttal parlagon marad, pedig több szerepe lehetett volna már az alapjátékban is. Talán majd legközelebb. Kicsit bánom azt is, hogy nem hallgathatom többé Mick mester (hehe) agymenéseit. És bár a remixek jók, egy idő után ki fog fulladni ez a vonat. Illetve biztosra veszem, hogy sokaknál el fog gurulni a gyógyszer a kiegészítő miatt – így tényleg csak azoknak ajánlott, akik amúgy is szerették a Doom Eternal sajátos (és véleményem szerint zseniálisan összerakott) játékmenetét. Ha ilyen-olyan okból nem jött be az alapjáték, akkor inkább várd meg, merre tartanak a DLC-k és ha azután érzel magadban némi késztetést, akkor vetődj bele.