Persze nem kell elkeseredni. Mint az a cikk mellett olvasható értékelésből is látszik, a Disney Universe távolról sem rossz játék, sőt, bizonyos körülmények között kifejezetten jól teljesít. Eredetiségre viszont nem nagyon futja tőle, ami sajnálatos, hisz a témában rengeteg potenciál van. A Disney Universe lényege, hogy a játékos (vagy a játékosok) egy aranyos kis avatárt megszemélyesítve küzdje végig magát a Disney-filmekből ismert világok pályáin. Ha ránéztek a képekre, egyből a Lego-játékok ugranak be, és ez bizonyára nem véletlen. A Disneynél szerettek volna biztosra menni, igyekeztek hát olyan sorozatokból meríteni, amiknek már sikerült elnyerni a vásárlók kegyeit. A jobbtól lopni pedig, mint tudjuk, nem szégyen.
A játék elején választanunk kell egy karaktert, akit beöltöztethetünk valamilyen Disney mesehősnek. Bár rengeteg jelmez kapott helyet a lemezen, eleinte csak alig pár közül választhatunk, a többit a pályákon található érmék fejében vásárolhatjuk meg. Ugyancsak pénz kell ahhoz, hogy feloldjuk a különböző fejezeteket, melyek itt World néven futnak. Összesen hat világ van, az Aladdintól a Karib-tenger kalózain át a Némóig, áruk pedig összetettségüktől függően magasabb vagy alacsonyabb. A cél az első végigjátszás során mindössze annyi, hogy elegendő pénzt kaparjunk össze a következő univerzum feloldásáig. Persze van valamiféle sztori is egy gonosz erőről, ami megszállta a mesehősök lakta Disney-univerzumot, és kizárólag mi menthetjük meg, de nyilván csak azért találták ki a fejlesztők, hogy legyen valami minimális kapcsolódási pont az egyébként teljesen eltérő pályacsomagok között.
Ha egyedül ülünk a kanapén, rövidesen beleununk az önismétlő játékmechanika repetitívségébe. Teljesen mindegy, melyik világban járunk, mert mindig ugyanazt csináljuk: harcolunk, felveszünk egy tárgyat, aktiválunk egy kapcsolót, legyőzünk egy igencsak gyenge főellenfelet, majd kezdjük elölről az egészet. A logikai feladványokról lerí, hogy gyerekeknek találták ki őket, mert túlságosan egyszerűek. Egyetlen pálya sincs, ahol elakadhatnánk, vagy próbára tehetnénk a képességeinket, a halál pedig semmilyen büntetéssel nem jár -- persze mindez valahol érthető, hiszen a program egyértelműen kicsiknek készült, és nem hardcore gamereknek.
Viszont ha leül mellénk egy barátunk, máris jobb lesz a helyzet, négyen pedig egyenesen imádni fogjuk a játékot. Bár a nehézség nem nő exponenciálisan, mi tehetünk érte, mivel a négy játékos nem csak kooperatív, de kompetitív is játszhatja a Disney Universe-t. A pályák végén egy győztest hirdet a játék, aki nyilván a legjobb eredményt elérő karakter tulajdonosa lesz. Az értékelésbe az összegyűjtött pénzen túl a legyőzött ellenfelek száma és az esetleges bónusz minijátékokban nyújtott szereplés számít bele. Négyen játszva nem könnyű kiemelkedően jobbnak lenni a többieknél, így néha nem árt gyepálni egy kicsit a másikat, mert ettől lelassul és több időt hagy nekünk érvényesülni. A pályákon találunk power uppokat, mint valamilyen rövid ideig működő fegyver vagy felszerelés, de vannak átkok is, amik lebegve követik a játékost pár másodpercig. Ez utóbbiakkal hatalmas poén szívatni a másikat, mert el lehet érni, hogy bennünket követő átok végül egy barátunk fején kössön ki, cipővé vagy egyéb bizarr dologgá változtatva az illető avatarját.
A négyfős multiplayer tehát a Disney Universe monotonra sikeredett egyjátékos módja ellenére is remek szórakozás. Azt azonban nem értjük, miért csak egy gépen van rá lehetőség. Online mód ugyanis nincs, pedig a címből ítélve első gondolatunk volt, hogy ki-ki az otthon melegében lökdösi majd a másik, Jack Sparrownak öltözött figurát. Ennek persze könnyen lehet oka a kiadó gyermekbarát politikája, de akárhogy is, nehéz szó nélkül elmenni mellette, ugyanis kihagyott ziccer, méghozzá nagy.
Technikai fronton a cél egy átlátható és barátságos miliő megteremtése volt, á la Lego, de a különböző jelmezek miatt muszáj párhuzamot vonnunk a PS3-as LittleBigPlanettel is. A grafika színes és aranyos, minden pálya máshogy néz ki, a művészi tervezés pedig gondoskodik róla, hogy örömmel nyissuk meg az összes univerzumot. A hangok viszont semmi maradandót nem tesznek hozzá az egészhez , és a zenét sem tudnám felidézni, pedig épp eleget ültem a tévé előtt ahhoz, hogy a fülemben csengjen. Arra mindenesetre jó ez a szegmens, hogy kiegészítse a hangulatot, ami majdhogynem tökéletes, ha van kivel játszani.
A Disney Universe egy kellemes játék, aminél keresve sem találni jobbat egy családi hétvégére -- persze csak ha már nincs olyan Lego-cím, amit elővehetnénk, vagy épp rühelljük a műanyag kockák őrületes sikerét és inkább az Oroszlánkirály helyszíneit járnánk be újra. Újat nem igazán tud mutatni, az összelopkodott elemek viszont épkézláb koncepciót alkotnak (nem csoda, más játékoknál is sikerült), így a Universe az unalmas egyjátékos mód ellenére is megállja a helyét a piacon.
Alice, ezúttal konyhakés nélkül
A játék elején választanunk kell egy karaktert, akit beöltöztethetünk valamilyen Disney mesehősnek. Bár rengeteg jelmez kapott helyet a lemezen, eleinte csak alig pár közül választhatunk, a többit a pályákon található érmék fejében vásárolhatjuk meg. Ugyancsak pénz kell ahhoz, hogy feloldjuk a különböző fejezeteket, melyek itt World néven futnak. Összesen hat világ van, az Aladdintól a Karib-tenger kalózain át a Némóig, áruk pedig összetettségüktől függően magasabb vagy alacsonyabb. A cél az első végigjátszás során mindössze annyi, hogy elegendő pénzt kaparjunk össze a következő univerzum feloldásáig. Persze van valamiféle sztori is egy gonosz erőről, ami megszállta a mesehősök lakta Disney-univerzumot, és kizárólag mi menthetjük meg, de nyilván csak azért találták ki a fejlesztők, hogy legyen valami minimális kapcsolódási pont az egyébként teljesen eltérő pályacsomagok között.
Ha egyedül ülünk a kanapén, rövidesen beleununk az önismétlő játékmechanika repetitívségébe. Teljesen mindegy, melyik világban járunk, mert mindig ugyanazt csináljuk: harcolunk, felveszünk egy tárgyat, aktiválunk egy kapcsolót, legyőzünk egy igencsak gyenge főellenfelet, majd kezdjük elölről az egészet. A logikai feladványokról lerí, hogy gyerekeknek találták ki őket, mert túlságosan egyszerűek. Egyetlen pálya sincs, ahol elakadhatnánk, vagy próbára tehetnénk a képességeinket, a halál pedig semmilyen büntetéssel nem jár -- persze mindez valahol érthető, hiszen a program egyértelműen kicsiknek készült, és nem hardcore gamereknek.
Na, mégiscsak megvan az a kés!
Viszont ha leül mellénk egy barátunk, máris jobb lesz a helyzet, négyen pedig egyenesen imádni fogjuk a játékot. Bár a nehézség nem nő exponenciálisan, mi tehetünk érte, mivel a négy játékos nem csak kooperatív, de kompetitív is játszhatja a Disney Universe-t. A pályák végén egy győztest hirdet a játék, aki nyilván a legjobb eredményt elérő karakter tulajdonosa lesz. Az értékelésbe az összegyűjtött pénzen túl a legyőzött ellenfelek száma és az esetleges bónusz minijátékokban nyújtott szereplés számít bele. Négyen játszva nem könnyű kiemelkedően jobbnak lenni a többieknél, így néha nem árt gyepálni egy kicsit a másikat, mert ettől lelassul és több időt hagy nekünk érvényesülni. A pályákon találunk power uppokat, mint valamilyen rövid ideig működő fegyver vagy felszerelés, de vannak átkok is, amik lebegve követik a játékost pár másodpercig. Ez utóbbiakkal hatalmas poén szívatni a másikat, mert el lehet érni, hogy bennünket követő átok végül egy barátunk fején kössön ki, cipővé vagy egyéb bizarr dologgá változtatva az illető avatarját.
A négyfős multiplayer tehát a Disney Universe monotonra sikeredett egyjátékos módja ellenére is remek szórakozás. Azt azonban nem értjük, miért csak egy gépen van rá lehetőség. Online mód ugyanis nincs, pedig a címből ítélve első gondolatunk volt, hogy ki-ki az otthon melegében lökdösi majd a másik, Jack Sparrownak öltözött figurát. Ennek persze könnyen lehet oka a kiadó gyermekbarát politikája, de akárhogy is, nehéz szó nélkül elmenni mellette, ugyanis kihagyott ziccer, méghozzá nagy.
Technikai fronton a cél egy átlátható és barátságos miliő megteremtése volt, á la Lego, de a különböző jelmezek miatt muszáj párhuzamot vonnunk a PS3-as LittleBigPlanettel is. A grafika színes és aranyos, minden pálya máshogy néz ki, a művészi tervezés pedig gondoskodik róla, hogy örömmel nyissuk meg az összes univerzumot. A hangok viszont semmi maradandót nem tesznek hozzá az egészhez , és a zenét sem tudnám felidézni, pedig épp eleget ültem a tévé előtt ahhoz, hogy a fülemben csengjen. Arra mindenesetre jó ez a szegmens, hogy kiegészítse a hangulatot, ami majdhogynem tökéletes, ha van kivel játszani.
Walt nyugodtan alhat
A Disney Universe egy kellemes játék, aminél keresve sem találni jobbat egy családi hétvégére -- persze csak ha már nincs olyan Lego-cím, amit elővehetnénk, vagy épp rühelljük a műanyag kockák őrületes sikerét és inkább az Oroszlánkirály helyszíneit járnánk be újra. Újat nem igazán tud mutatni, az összelopkodott elemek viszont épkézláb koncepciót alkotnak (nem csoda, más játékoknál is sikerült), így a Universe az unalmas egyjátékos mód ellenére is megállja a helyét a piacon.
