A PC-konzol „csipkelődésben” szinte mindig szóba kerülnek az – amúgy igen káros, barátságtalan és szinte csak a hardvergyártóknak kedvező – exkluzív címek. Szerencsére egyre több kiadó lovagolja meg a legutóbbi nosztalgiahullámot, és portolja játékait új platformokra, vagy a hiányuk miatt szomorkodó játékosok, vagy a viszonylag könnyű bevétel érdekében. Ennek köszönhetően tavaly a Disgaea is eljutott PC-re, bár talán nem várták akkora tömegek, mint egy Red Dead Redemptiont. Pedig a meglehetősen őrült játékban komoly mélységek rejtőznek, csak ezt nehéz volt észrevenni a részlegesen frissített, de azért csak tízéves grafika és az induláskori bugok miatt. Idővel kikalapálták a hibák egy részét, ezzel pedig az értékelések és vélhetően az eladások is javultak, így kevesebb, mint egy évvel az első rész után itt a második epizód, a maga teljes komolyságában.
Uzuma Kiborító kalandjai
A szörnyen gonosz Zenon nagyúr megátkozta egy falucska lakóit, akik szép lassan szörnyekké válnak, valamint elvesztik emlékeiket és lelkiismeretüket. Persze akad, aki ebben is a jót látja, de hősünk családja inkább úgy dönt, megidézi Zenont, 1000 Overlord legyőzőjét, akit az első szinten járó harcos Adell majd könnyedén elver, és jön a Happy end. Az idézésbe természetesen egy apróbb hiba csúszik, és csak Zenon lányát sikerül előhívni, mivel azonban őt immár köti a szerződés (és a démonok köztudottan törvénytisztelők), így kénytelen csatlakozni Adellhez, akit persze csapdába akar csalni, bár időnként maga is meglepődik annak emberségén és/vagy idiotizmusán – elég szappanoperát láttam már, hogy tudjam, mi jön.
Amíg hosszas kerülőkkel és mellékküldetésekkel sikerül végre eljutniuk Zenonig, még csatlakozik hozzájuk seregnyi további őrült ebből a világból, az előző részből (ismerete nem kötelező, de hasznos), a korábbi PSP-s port DLC-jéből, és más játékokból. Lesz köztük ember, szörny, démon, fantom, hercegnő, még hercegnő, időutazó testvér-klón, néma tévébemondó, és egy beszélő béka, aki franciának adja ki magát, de rémes német akcentusa van. Szóval a szokásos anime csapat.
Ahogy az már sejthető, a történet nem egy klasszikus JRPG dráma. Sokkal inkább egy laza keret, amiben a szereplők össze-vissza beszélnek és tesznek őrültségeket, de főként egymást cukkolják és sértegetik, valamint rendszeresen áttörik, később pedig lebontják és a helyi Tüzépen eladják a negyedik falat. Holott maga a játék elég tipikus taktikai/stratégiai RPG.
Könnyed alapozás
A legfontosabb tudnivaló, hogy a játékban van oktatómód és segítségrendszer. A történet során időnként kapunk némi kiképzést a különféle szereplőktől, mások a kérésünkre magyaráznak el játékmechanikai elemeket, valamint a játék menüjében Adell is megoszthat velünk hasznos tudnivalókat. Ezekre figyeljünk oda, mert bár eleinte simán boldogulhatunk az ellenfél mellé odalépés és suhintás kifinomult technikájával, de a negyedik-ötödik világban már néha ki kell majd használnunk a komolyabb taktikai lehetőségeket.
A csapattagok például hatékonyabbak együttműködve. Ha többen támadunk egy ellenfelet, kapunk némi bónuszt, ha ráadásul a harcosaink egymás mellett állnak és jó az összhangjuk, besegíthetnek egymásnak ezzel látványos és főleg hatékony kombókat összehozva. A harctól természetesen minden szereplő fejlődik, ahogy persze ellenfeleink is egyre erősödnek. Utóbbiak miatt a tárgyakra is egyre jobban kell majd figyelnünk, mivel rengeteget dobhatnak az egyes statokon.
Ehhez persze előbb utána kell nézni, melyik karakternek melyik fegyverhez jobb a hozzáértése, és a fegyverhasználatnál milyen tulajdonságok számítanak, hogy ennek megfelelően öltözzünk. Apró kitérő, hogy a jobb cuccokhoz először sokat kell vásárolnunk a boltokban, majd a Dark Assemblyben el kell érni, hogy megszavazzák a jobb tárgyak behozatalát (ezt a démoni parlamentáris demokrácia szabályainak megfelelően vesztegetéssel vagy erőszakkal tehetjük meg; a valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve). Aztán persze maguk a tárgyak is fejleszthetők, ehhez csak be kell lépnünk az adott tárgyba, ahol a megtett szinteknek megfelelően javulnak az értékeik. Mellesleg a tárgyaknak vannak különleges tulajdonságaik, de persze nem azért, mert szimplán mágikusak, hanem mert kis lények laknak bennük, akik szintén fejleszthetők, kellő erőszakkal. De most komolyan, Japán…
Ez az elsőre, és tapasztalatom szerint még ötvenedikre is furcsa rendszer már nagyjából elég ahhoz, hogy a térképek mérsékelt újralátogatásával és néhány aljasabb trükkel eljussunk úgy a 80. szint környékére, ahol a főellenfél sem jelenthet már problémát. De ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy végeztünk, sőt!
JRPG stílus: végtelen grindjutsu
A befejezést stílusunktól függően 30-40 óra alatt elérhetjük, ám az igazi kaland csak ekkor kezdődik. Vár még ránk néhány különleges és rejtett karakter, vannak extra csaták és befejezések, a teljes Sötét tükörvilág (már korábban is beugorhatunk, csak nem feltétlen érdemes), no meg hihetetlen mennyiségű grind. Karaktereinket egészen a 9999. szintig fejleszthetjük, akár többször is, ha reinkarnáljuk őket, hogy a visszaesésért cserébe javuljanak az értékeik. Eközben persze a besorozható karakterek táborát is növelhetjük még egy kicsit az egyes emberi és szörny osztályok fejlesztésével, valamint törzsutazói leszünk a Tárgy világnak, már csak azért is, mert ott tudunk a korábban megismert bíróság elé állni a bűneinkért, ami a démon-riszpekt miatt a jobb fejlődés egyik kulcsa.
A netes források szerint nagyjából 400 óra alatt lehet minden elemében megismerni a játékot, én ezt inkább elhiszem, minthogy ellenőrizzem. Főleg, mivel netes segítség nélkül némelyik különleges csatát vagy karaktert még megtalálni is közel ennyi idő lehet. Ebből a szempontból kapóra jön, hogy a játék majd tízéves, így találhatunk részletes leírást a titkos tartalmakhoz, és persze a leghatékonyabb grindlehetőségeket is felderítették már helyettünk.
Port által homályosan
Más szempontból viszont nem annyira szerencsés a játék hajlott kora. Aki kipróbálta az előző rész PC portját nagyjából tudja, milyen hibridre számíthat. A menük szépek, újak és HD-k, valamint minden szereplő kapott nagyfelbontású 2D képeket. A 3D-s karakterek ellenben maradtak a régiben, igaz a B szűrővel már jobban festenek, a talaj ellenben elég szörnyen néz ki, ezért nagyobb monitoron érdemesebb 720p ablakban játszani teljes képernyő helyett.
A főküldetések előtti és utáni párbeszédeknél választhatunk az angol és japán szinkron között – már amennyire választás a japán hangsáv pánikszerű visszaállítása. Némelyik angol nyelvű színész ugyan jól hozza a karakterét, de mások már a hangszínük alapján sem illenek a figurához, és az ilyen őrült anime stílushoz amúgy is jobban passzol a japán hanglejtés.
Hasonlóan szabad választás az irányításé. Ha muszáj, egérrel és billentyűzettel is boldogulhatunk, de sokkal kényelmesebb a gamepad. Ami viszont egyértelműen pozitív, az a játék stabilitása. Remélhetően ennek az oka, hogy a NIS tanult az előző rész problémáiból, és nem csak én voltam szerencsés a beta/sajtó verzióval.
Extrém ínyencség
Hiába újult meg nemrég a pontozási rendszer, ennek a játéknak a kettőssége miatt nehéz konkrét számot mondanom. A teljesen komolytalan történetnek totális ellentéte a brutálisan összetett és hosszú távú fejlődési rendszer, ami rétegjátékká teszi a Disgaea 2-t, és az erre fogékonyaknak – még ha a humor és a külső nem is tetszik nekik – simán érhet 90%-ot. A végső pontszám viszont azon átlag játékosoknak szól, akinek nincs gondja a bohóckodással, sem a pixelekkel, és a zsánert is kedvelik, de nem akarnak mindent kimaxolni. Bár a játék öregecske, de szerencsére ára is visszafogott, sőt már a várható „kazuár” játékidőhöz képest is kifejezetten kedvező.
