A Digimon World, mint játékszéria, nem ma kezdte pályafutását, hiszen 1999 óta ez már a hatodik inkarnáció belőle. A Bandai nem is bízta a véletlenre a fejlesztést, hiszen egy jól bevált csapatot, név szerint a B.B. Studiót (főként Gundam-játékok fűződnek a nevéhez, de a most taglalt univerzum sem ismeretlen a fejlesztői számára) bízta meg a feladattal, de a Doraemont készítő Hyde is besegített a munkálatokba (ide még később visszatérünk). Na, de kezdjük is az elején.
Jaj, a zsebszörnyek!
Magával a cikk alcímével egyébként nem mondtam nagy ostobaságot, hiszen 1997-ben, a digimonok a Tamagochi konkurenciájaként látták mag a napvilágot, majd rögtön jöttek az animék, mangák, kártyajátékok és persze a komolyabb videójátékok is. Sztori szempontjából általában ugyanaz a felállás: egy (vagy több) gyermek a virtuális állatkájához tartozó kütyü segítségével átjut a digitális világba, ahol mindenféle kalandokban vesz részt. A Next Orderben sincs ez másként, hiszen főhősünk (vagy főhősnőnk) ugyanígy jár, ezúttal azonban egy falu megmentésére kérik meg az ott lakó digimonok, valamint arra, hogy nézzen utána azoknak a nagy és gonosznak tűnő szörnyeknek, akik mostanában a digivilágot terrorizálják. Cserébe viszont egy helyett két segítőt kapunk – méghozzá tojás alakban, tehát a felnevelésük is ránk hárul.
Feladatunk adott, mely során nemcsak a már említett társaink életének egyengetése fontos, hanem a felfedezés, a harc és a gyűjtögetés is. A küzdelem elég érdekes megoldást kapott, amolyan átmenetinek nevezném a valós idejű és a körökre osztott között. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy maga a bunyó megy magától, ám pár másodpercre bármikor megállíthatjuk az időt, hogy parancsokat osszunk ki harcosainknak, különböző tárgyakat aktiváljunk, esetleg összehozzunk egy fúziót, melynek köszöngetően digimonjaink egy nagy és erős szörnnyé alakulnak át, hogy együttes erővel küzdjék le az ellent. A fejlődés pont úgy megy, mint azoknál a bizonyos monokróm zsebkonzoloknál, csak itt színesebb és szagosabb az egész. Szörnyecskéink a harc mellett az edzőteremben is szedhetnek fel némi tudást, emellett pár jó szóval a szellemi épségükre, néhány finom falattal pedig a korgó gyomrukra is hathatunk (aztán csak győzzünk WC-t keresni nekik). Nem szabad elfelejteni, hogy a kalandok során mi magunk is szinteket lépünk, hogy aztán új tulajdonságokkal gazdagítsuk repertoárunkat. Magát a felfedezést sem érheti panasz, hiszen kellően tágas területeket barangolhatunk be, ahol barátokat és ellenfeleket egyaránt találhatunk – emellett nyersanyagokat is gyűjthetünk, amiből aztán falucskánkat tudjuk bővíteni.
Egy ismerős recept
Korábban már volt szó Doraemonról, ami nem véletlen, a Next Order ugyanis le sem tagadhatná a hasonlóságot. Igaz, a grafika talán egy fokkal emészthetőbben sikerült, és érzésem szerint a zene is jobban passzol, mint a fületlen robotmacska esetében, de az ott meglévő furcsaságok itt is szinte azonnal előkerülnek. A szinkron például pont ugyanolyan „lusta”, mint amilyen ott volt, sőt néhány esetben semmi sem hallható a dialógusok alatt. A főhős esetében ez még magyarázható „költséghatékonyság” címszóval (így nem kellett kétszer felvenni ugyanazt a szöveget), de az NPC-k kapcsán érthetetlen a döntés. Egyébként, ahol van szinkron, ott remekül sikerült, csak épp ilyen esetből van kevesebb.
Szintén visszaköszön az alap gombkiosztás furcsasága is, bár ez megszokható lenne, ha nincs egy igazán nagy hibája a programnak. Az még rendben is van, hogy tesztalanyunk egy konzolos átirat (csendben megsúgom, hogy az eredeti még 2016-ban készült, méghozzá PS Vitára), de az, hogy billentyűzet-egér kombináció esetén is a kontrolleres ikonokat használja, amellett nem tudok napirendre térni. Olyan ez, mint a Slaps and Beans sör-virsli versenyénél, csak épp fordítva, mivel ott meg az irányító gombjaival volt hasonló probléma, így azt a részt csak billentyűzettel lehetett abszolválni. Egyébiránt a program töviről hegyire mindent elmagyaráz, csak éppen nem tudod, mikor melyik gombra is gondolt, csata közben pedig nincs lehetőség kilépni a beállításokba, hogy megnézd, mit is kellene megnyomnod.
Egyezzünk ki döntetlenben
Eljött az összegzés ideje, nekem meg főhet a fejem. Maga az ötlet, a kidolgozás, az apró gegek tök jól sikerültek, csak az a fránya kontrollergombos malőr ne lenne. Konzolos port lévén nyilván nem arra lett optimalizálva, hogy billentyűzettel essen neki az ember, és könnyen ki is küszöbölhető a dolog, de máshol az ilyesmi lazán megoldható, éppen ezért fura, hogy itt nem történt meg. A szörnyecskék kedvelőinek viszont ezzel együtt is tudom ajánlani.
