A Diaries of a Spaceport Janitor is teljesen megfelel ennek a jellegzetességnek, elsőre ugyanis pontosan színes, sajátos és aranyos földönkívüli világával és szokatlan, lomizásra és csencselésre épülő játékmenetével kelti fel az ember érdeklődését.
Egy színes idegen világ nehéz mindennapjai
A Diaries of a Spaceport Janitor tarka világa első pillantásra is igazán egyedi és megkapó, ám a játékban szereplő, 2D-s sprite-okkal benépesített 3D-s közeg ráadásul elképesztően élő is, annak ellenére is, hogy mindvégig egyetlen űrkikötő szűkös kis utcáin játszódik. Ez az űrkikötő azonban egy igazán változatos és színes kis közeg, amiben a legkülönbözőbb idegen lények kavalkádjával találkozhatunk macskaemberektől kezdve robotokon át egészen különböző légnemű entitásokig. A Diaries of a Spaceport Janitor viszont nem csak egyedi grafikával, hanem érdekes játékmenettel és erre reflektáló társadalomkritikus üzenettel is rendelkezik, amit szerencsére a könnyed hangvétel feláldozása nélkül is képes átadni. A játékban ugyanis a névtelen űrkikötő takarítójaként kell elvégeznünk a mindennapi robotmunkát, vagyis összeszednünk az utcán szanaszét heverő szemetet. Közben számolnunk kell takarítógépünk üzemidejével, éhségünkkel, fáradtságunkkal, a bizonyos időközönként szükséges nemváltással (igen), valamint a melónkért kapott bérrel is. Csekély fizetésünkhöz imádkozó és fizetésletöltő "Praystation" masinánk segítségével juthatunk hozzá, hogy aztán mindjárt szembesüljünk azzal, hogy nehezen megkeresett fityingeinkért semmit se tudunk venni. Valójában egy hagyományos szerepjáték városában járunk, ahol a világűr kalandorai szokásos epikus felszereléseiket veszik meg és tápolják magukat speciális ételekkel, és épp ezek azok a javak, amikhez a hub város NPC-inek legaljaként hozzá se szagolhatunk. Ínyencfogások helyett automatás porleves jut, a ritka fegyverek megvásárlása pedig gyakorlatilag értelmetlen. Az árakkal való első találkozás még persze reménykeltő lehet, hátha csak idő kérdése ezekhez a szükséges szintet elérni, ám ez a remény gyorsan összetörik, miután a játék története mindjárt az bevezetőben aljas csapdába csalja a kalandozáshoz szokott egyszeri játékost.
A kaland szikrányi lehetősége
A kerületbe érkezve gyanútlanul mindjárt kapunk egy igazi kalandlehetőséget, aminek során alámerülünk a városi csatornarendszerbe kincsek reményében. Csakhogy takarítóként ez elég esélytelen vállalkozás, így össze is szedünk egy csúnya átkot, minek hatására ettől kezdve egy rosszindulatú koponya lebeg a fejünk felett. Feladatunk így az lesz, hogy megszabaduljunk az átoktól, e küldetés azonban nem éppen abban az epikus formában zajlik, ahogy más játékokban megszoktuk. Az átok feloldásához ugyanis olyan pitiáner feladatokat kell végrehajtanunk, mint hogy szerezzünk pornót egy Jabba-szerű lénynek, gyűjtsük össze az istenségek szuvenír-idoljait, vagy szerezzünk elég pénzt egy hivatásos kalandor megfizetésére. Utóbbi óriási összeg előteremtése pedig már valóban egy epikus feladatnak bizonyul.
Túlélési trükkök lomisoknak
A játék során mesteri szintre kell emelnünk az űrkikötő kiismerését, a Diaries of a Spaceport Janitor ugyanis egy pillanatra sem fogja a kezünket, hogy kisegítsen a vadkapitalizmus színes-szagos labirintusából. Pénzünk alig lesz és azt is be kell osztanunk a fent felsorolt állandó kiadásokra, ám ha ez nem lenne elég, ehhez a tarka útvesztőhöz még térképünk sincs. Támpontot csak a zónák színjelölése, illetve az utcára felfestett nyilak adnak, ezért első és legnagyobb kihívásunk épp a hazatalálás lesz. A második és a játék további teljes részét kitevő kihívás pedig az, hogy a földről felvett, néhány pixelből megrajzolt és egy tőmondattal leírt kacatról meg tudjuk állapítani, szemét-e, vagy épp néhány fillérért túl is adhatunk rajta valamelyik kereskedőnél? Pénzünk nagy részét így lomizással, csencseléssel fogjuk megkeresni, amihez azt is tudnunk kell, a város mely sarkában van az az árus, aki hajlandó is megvenni a nálunk lévő tárgyat. Erről az alapján lehet elképzelésünk, ha már megismerkedtünk az egy-egy színnel jelölt zóna profiljával. A zöld zónában vásárolják a hulladékanyagokat, a lila zónában ruhákat és varázstárgyakat, a piros zóna a kalandorokat szolgálja ki páncélokkal, kardokkal, puskákkal, a kék a banknak ad otthont, a sárga zónában pedig otthonunkon kívül vallási tárgyakkal szolgáló árusokat találunk. A nap végi mentéskor lehetőségünk van néhány szót írni a címadó naplóba is, ám ennek nincs gyakorlati funkciója a személyesség érzésén kívül. A kilencnapos hetek a fentiek jegyében telnek, ám minden hét egy-egy napján fesztivál van, mikor a város színes lampionokba öltözik és a sarkokon zenekarok muzsikálnak. Ezek a napok nem csak a szürke körforgásból való kiszakadás miatt üditőek, hanem azért is, mert ilyenkor több értékes kacatot szórnak el a fesztiválozók: például a fő küldetésekhez szükséges istenség-idolokat is. Az istenségeknek kiemelt szerepük van, hozzájuk kapcsolódik az egyetlen speciális érték is, ami egy lomisnak számíthat: a szerencse. Ennek növeléséért az istenségek utcai oltárainál kell imádkoznunk, így, ha elég szerencsések lettünk, nagyobb eséllyel akadunk majd az utcán értékes kacatba és gyakrabban nyerünk értékes tárgyat a "lottó-oltároknál" is.
Áldás vagy átok?
A Diaries of a Spaceport Janitor végig ezt a furcsamód addiktív szürke körforgást ismétli, ám mire a végére érünk, a kezdetekhez képest rengeteget fejlődve már egész találékonyan elnavigálunk ebben a kies világban. Eleinte még sokszor előfordult velem, hogy éjszaka, szakadó esőben, a földről felevett almától hányva kerestem a hazavezető utat, ám a játék végére már kiismertem a várost, a megfelelő árusokat látogatva pedig az utcákon kívül rengeteg pénzt is meg tudtam takarítani. A hősünket üldöző koponya így már korántsem tűnt átoknak, sokkal inkább vált motiváló erővé, ami folyamatos fejlődésre sarkalt. A játék okosan, de nem didaktikusan hívja fel figyelmünket, hogy mindannyiunk feje felett lebeg egy ilyen koponya, ami annak ellenére, hogy idegesítő, mégsem nehezíteni próbál életünkön, hanem előre vinni, a megrekedt állapotból kiterelni – hiszen megszüntetése érdekében ki kell mozdulnunk megszokott kereteinkből. Ám sajnos a remek koncepció, az egyedi audiovizuális világ és játékmenet mellett mégsem lehet szó nélkül elmenni a játék legnagyobb gondja, az optimalizálatlanság mellett. A grafikából nem gondoltam volna, hogy a játék ennyire rosszul fog futni, ám sajnos nagyon sok esetben játszhatatlanul beszaggatott. Szerencsére nagyrészt nem a játék optimalizálatlanságával, hanem inkább a játékmenet nyújtotta kihívásokkal küzdöttem, amik nagyjából 9-10 óra játékidőt garantálnak. Tény, nagyon erősen rétegjátékról van szó és az teljesítmény-problémák többeknek elveheti a kedvét, ám annak, aki nyitott a különleges élményekre és egy igazán egyedi és aranyos idegen világ felfedezésére, annak csak ajánlani tudom a Diaries of a Spaceport Janitort.
