A Lila akác köz intrikus háztartásbelijeinek életét bemutató sorozat sikeréhez nem fér kétség, ugyanakkor első pillantásra furcsának tűnhet, hogy az illetékesek miért gondolták jó ötletnek, hogy ezt játékká lehet és kell faragni. De csak első pillantásra. Mert igaz ugyan, hogy a 24 több akcióra ad lehetőséget, és hogy a hardcore játékosok valószínűleg rá sem szagolnak egy frusztrált feleségek kakaskodásait feldolgozó programra, de kit érdekel az akció, ha a név eladja a terméket a nem hardcore játékosoknak (akik egyébként is többen vannak)? Valahogy így okoskodhatott a jobb napokat látott Liquid Entertainment, és a Sims-fogyasztókat célozta meg a Desperate Housewivesszal. Vérre és pörgős játékmenetre tehát ne számítsunk, tamagocsis karakterpátyolgatásra és idétlen minijátékokra annál inkább.
A kerettörténet valahová az első évad közepére-végére kalauzolja a játékost, de mivel a program - szerencsére - nem akar nagy poénokat ellőni, csak szőrmentén kötődik a sorozat történéseihez. A lényeg megmaradt: szövevényes, olykor mocskos viszonyok, titkok és pletykák adják a cselekmény velejét, csak a sorozatban látott régi ismerősök mellett a játék kedvért kitalált új családok is bekerülnek az intrikákba. Kezdetnek itt van mindjárt a főszereplő családanya, akit a játékos irányít. Ő csak nemrég költözött a Lila akác közbe, de csélcsap férjével, neveletlen kamaszfiával és egy régi baleset miatti amnéziájával tökéletesen beleillik a közösségbe, akárcsak a fiú barátnőjének családja, vagy a görbe utakon járó Fox ikrek. Mellettük természetesen a Született feleségek négyese is állandó szereplője a történéseknek, és Bree, Gabrielle, Lynette és Susan mellett szerkesztőségünk kedvence, a könnyűvérű Edie is rendszeresen feltűnik.
Az autentikus környezetet tehát sikerült megteremteni, mégis egy felemás, játéknak látszó izét sikerült csak összehoznia a Liquidnek. Én ugyan a Sims által képviselt családszimulátor műfajt en bloc nem szívlelem, de a netes reakciókat olvasva nyugodt szívvel jelentem ki, hogy igen sok kívánnivalót hagy maga után a program. A cselekmény fordulatait és butuska párbeszédeit még meg lehetne bocsátani (elvégre a játék egy sorozatnak álcázott szappanoperából készült), de azt nem, hogy a játékmenet vérlázítóan bugyuta. Világos, hogy nem a keményvonalnak szánták a programot, hanem olyanoknak, akik esetleg még életükben nem láttak játékot PC-n, de ezzel együtt is bosszantóan együgyű az egész. A tizenkét epizódra osztott történetben szinte minden cselekvés egyértelmű, mégis hosszú tutorialok magyarázzák el azokat (az oktatóblokkok szerencsére továbbnyomhatók), egy feladatlista pedig pontról pontra elmondja, hogy mit kell a következőkben tennünk. Ez azt eredményezi, hogy semmi kihívás nincs a Desperate Housewivesban: olyan, mintha eleve egy végigjátszás alapján szórakoznánk vele.
Pedig a fent említett cselekvések eleve túlságosan egyszerűek. A legizgalmasabb részt a kalandjátékokból ismert feleletválasztós párbeszédek jelentik, pedig tétjük igazán nincs ezeknek - akárhogy válaszolunk, a sztori továbbgördül. A beszéd mellett más interakciókat is folytathatunk a szereplőkkel (a postást elcsábíthatjuk, férjünk titkárnőjét felpofozhatjuk stb.), de az efféle apróságok nem befolyásolják a lineáris mederben hömpölygő cselekményt. A beszélgetésekkel titkokat gyűjthetünk másokról, de fényképezéssel és mások lakásaiba való betöréssel is lehetséges megfelelő alapot szerezni egy jó kis zsaroláshoz. A sztori fősodorára viszont ez megint csak akkor van komolyabb befolyással, ha a forgatókönyv úgy kívánja. A Sims-sorozat kedvelői bizonyára örülnek majd annak, hogy a házunkat és hősnőnket is pátyolgatni kell. A lakásba új tárgyakat vehetünk, a főszereplőnek pedig új cuccokat kell vásárolnunk, és nem árt rendszeresen ápolni a küllemét sem. Emellett néhány különösen buta minijátékkal (főzés, kertgondozás) háztartásunk működéséről kell gondoskodnunk, de ha nem akarunk, felvehetünk cselédeket ilyen célokra. A játék azt is méri, hogy kivel mennyire vagyunk jóban - jó poén, hogy ha például elkezdjük szidni Edie-t a sorozatból ismert négyesnek, mindenkinél ugrik a reputációnk. Sajnos igazából ez sincs hatással a 8-10 óra alatt végigjátszható történetre, amelyből végül kiderül, hogy kinek milyen titka van, és hogy az amnéziánkat okozó baleset sem úgy történt, ahogy nekünk elmesélték, de sajnos sok nagy fordulatot előre ki lehet találni (annak ellenére, hogy a sztorit az eredeti sorozat forgatókönyvét is jegyző Scott Sanford Tobis írta).
Az egyszerű elemekből építkező, és összességében véve is primitív játékmenetet az irányítás és a gátlástalan reklámok teszik igazán bosszantóvá. Hősnőnk mozgástára szegényes, futni például nem tud szerencsétlen, így felgyorsított módban is sok holtidő telik az ide-oda mászkálással. A játékos arcába tolakodó hirdetések pedig egyenesen nevetségesek: a Lila akác közben mindenki Chryslerrel jár, mindenki Slim Fasttól lett olyan karcsú, amilyen, de mindennek a teteje az, hogy a program a desktopunkon egy külön könyvtárban kuponokat gyűjt, amelyekkel a megfelelő amerikai üzletekben kedvezményesebben vásárolhat a játékos - szerintem ezt már bőven spamnek tekinthetjük. Emellett a program rettenetesen sokat tölt, és közepes gépen is szaggat, amit semmi nem indokol - mindez arra utal, hogy az optimalizálásra nem fordítottak elég időt a Liquid-programozók.
A sok bosszúságot a kivitelezés feledteti valamelyest. A Lila akác köz virtuális megfelelője korrekt, a főbb szereplők karaktermodelljei különösen jól sikerültek. A játékmotorral készült átvezető mozibetétek hangulatosak, és bár nagy effektparádéra nem számíthatunk, ilyesmit nem is várunk el egy efféle játéktól. A sorozat szereplői közül egyedül a narrátor, a Mary Alice Youngot játszó Brenda Strong található meg a szinkronhangok között, de a többi karaktert megszólaltató színész is jól adja át a szereplők egyéniségét (noha színvonaluk az eredeti sztárok játéka alatt marad). A zene is hozza a Született feleségek témáját, és a sorozat atmoszférájával nem is lenne gond, csak éppen a szép körítésben elszórt játékelemek nem alkotnak egységes játékot. Pár percre, esetleg egy félórára jó szórakozás a Desperate Housewives, viszont utána kihívás híján érdektelenségbe fullad, a sok hirdetés miatt pedig bűzlik a pénzszagtól. A Liquid is szégyellheti ezt a művét, mert a honlapjukra nem is tettek ki semmilyen infót a játékról. Született feleségek-rajongó Sims-őrültek kipróbálhatják, a többiek inkább nézzék meg az eredeti sorozatot.
Akácos út
A kerettörténet valahová az első évad közepére-végére kalauzolja a játékost, de mivel a program - szerencsére - nem akar nagy poénokat ellőni, csak szőrmentén kötődik a sorozat történéseihez. A lényeg megmaradt: szövevényes, olykor mocskos viszonyok, titkok és pletykák adják a cselekmény velejét, csak a sorozatban látott régi ismerősök mellett a játék kedvért kitalált új családok is bekerülnek az intrikákba. Kezdetnek itt van mindjárt a főszereplő családanya, akit a játékos irányít. Ő csak nemrég költözött a Lila akác közbe, de csélcsap férjével, neveletlen kamaszfiával és egy régi baleset miatti amnéziájával tökéletesen beleillik a közösségbe, akárcsak a fiú barátnőjének családja, vagy a görbe utakon járó Fox ikrek. Mellettük természetesen a Született feleségek négyese is állandó szereplője a történéseknek, és Bree, Gabrielle, Lynette és Susan mellett szerkesztőségünk kedvence, a könnyűvérű Edie is rendszeresen feltűnik.
Csecsemők is elkezdhetik
Az autentikus környezetet tehát sikerült megteremteni, mégis egy felemás, játéknak látszó izét sikerült csak összehoznia a Liquidnek. Én ugyan a Sims által képviselt családszimulátor műfajt en bloc nem szívlelem, de a netes reakciókat olvasva nyugodt szívvel jelentem ki, hogy igen sok kívánnivalót hagy maga után a program. A cselekmény fordulatait és butuska párbeszédeit még meg lehetne bocsátani (elvégre a játék egy sorozatnak álcázott szappanoperából készült), de azt nem, hogy a játékmenet vérlázítóan bugyuta. Világos, hogy nem a keményvonalnak szánták a programot, hanem olyanoknak, akik esetleg még életükben nem láttak játékot PC-n, de ezzel együtt is bosszantóan együgyű az egész. A tizenkét epizódra osztott történetben szinte minden cselekvés egyértelmű, mégis hosszú tutorialok magyarázzák el azokat (az oktatóblokkok szerencsére továbbnyomhatók), egy feladatlista pedig pontról pontra elmondja, hogy mit kell a következőkben tennünk. Ez azt eredményezi, hogy semmi kihívás nincs a Desperate Housewivesban: olyan, mintha eleve egy végigjátszás alapján szórakoznánk vele.
Lebutított feleségek
Pedig a fent említett cselekvések eleve túlságosan egyszerűek. A legizgalmasabb részt a kalandjátékokból ismert feleletválasztós párbeszédek jelentik, pedig tétjük igazán nincs ezeknek - akárhogy válaszolunk, a sztori továbbgördül. A beszéd mellett más interakciókat is folytathatunk a szereplőkkel (a postást elcsábíthatjuk, férjünk titkárnőjét felpofozhatjuk stb.), de az efféle apróságok nem befolyásolják a lineáris mederben hömpölygő cselekményt. A beszélgetésekkel titkokat gyűjthetünk másokról, de fényképezéssel és mások lakásaiba való betöréssel is lehetséges megfelelő alapot szerezni egy jó kis zsaroláshoz. A sztori fősodorára viszont ez megint csak akkor van komolyabb befolyással, ha a forgatókönyv úgy kívánja. A Sims-sorozat kedvelői bizonyára örülnek majd annak, hogy a házunkat és hősnőnket is pátyolgatni kell. A lakásba új tárgyakat vehetünk, a főszereplőnek pedig új cuccokat kell vásárolnunk, és nem árt rendszeresen ápolni a küllemét sem. Emellett néhány különösen buta minijátékkal (főzés, kertgondozás) háztartásunk működéséről kell gondoskodnunk, de ha nem akarunk, felvehetünk cselédeket ilyen célokra. A játék azt is méri, hogy kivel mennyire vagyunk jóban - jó poén, hogy ha például elkezdjük szidni Edie-t a sorozatból ismert négyesnek, mindenkinél ugrik a reputációnk. Sajnos igazából ez sincs hatással a 8-10 óra alatt végigjátszható történetre, amelyből végül kiderül, hogy kinek milyen titka van, és hogy az amnéziánkat okozó baleset sem úgy történt, ahogy nekünk elmesélték, de sajnos sok nagy fordulatot előre ki lehet találni (annak ellenére, hogy a sztorit az eredeti sorozat forgatókönyvét is jegyző Scott Sanford Tobis írta).
Spamerika
Az egyszerű elemekből építkező, és összességében véve is primitív játékmenetet az irányítás és a gátlástalan reklámok teszik igazán bosszantóvá. Hősnőnk mozgástára szegényes, futni például nem tud szerencsétlen, így felgyorsított módban is sok holtidő telik az ide-oda mászkálással. A játékos arcába tolakodó hirdetések pedig egyenesen nevetségesek: a Lila akác közben mindenki Chryslerrel jár, mindenki Slim Fasttól lett olyan karcsú, amilyen, de mindennek a teteje az, hogy a program a desktopunkon egy külön könyvtárban kuponokat gyűjt, amelyekkel a megfelelő amerikai üzletekben kedvezményesebben vásárolhat a játékos - szerintem ezt már bőven spamnek tekinthetjük. Emellett a program rettenetesen sokat tölt, és közepes gépen is szaggat, amit semmi nem indokol - mindez arra utal, hogy az optimalizálásra nem fordítottak elég időt a Liquid-programozók.
Szép és üres
A sok bosszúságot a kivitelezés feledteti valamelyest. A Lila akác köz virtuális megfelelője korrekt, a főbb szereplők karaktermodelljei különösen jól sikerültek. A játékmotorral készült átvezető mozibetétek hangulatosak, és bár nagy effektparádéra nem számíthatunk, ilyesmit nem is várunk el egy efféle játéktól. A sorozat szereplői közül egyedül a narrátor, a Mary Alice Youngot játszó Brenda Strong található meg a szinkronhangok között, de a többi karaktert megszólaltató színész is jól adja át a szereplők egyéniségét (noha színvonaluk az eredeti sztárok játéka alatt marad). A zene is hozza a Született feleségek témáját, és a sorozat atmoszférájával nem is lenne gond, csak éppen a szép körítésben elszórt játékelemek nem alkotnak egységes játékot. Pár percre, esetleg egy félórára jó szórakozás a Desperate Housewives, viszont utána kihívás híján érdektelenségbe fullad, a sok hirdetés miatt pedig bűzlik a pénzszagtól. A Liquid is szégyellheti ezt a művét, mert a honlapjukra nem is tettek ki semmilyen infót a játékról. Született feleségek-rajongó Sims-őrültek kipróbálhatják, a többiek inkább nézzék meg az eredeti sorozatot.
