Fura egy állat a fogyasztó: örömmel nyúl a pénztárcája mélyére, ha kedvenc sorozata évenként érkező új részéről van szó, de kígyót-békát szór akkor, ha a rivális csinálja ugyanezt. Gondolkodás nélkül vesz meg egy filmet vagy trilógiát akár ötször is, mégha csak egy grammnyi újítást is hoz a portéka, de a játékok esetén már nehezen tolerálja ugyanezt. Igaz, ilyesmire kevésszer volt példa, a „rendezői változat”, vagy az újravágott formátum szinte csak a filmvilágban ismert – a Broken Sword a kevés kivételek egyike, de talán ide sorolható a jelen konzolgenerációt egyre inkább meghatározó HD újrakiadások tömkelege is. Az Off the Record különleges eset, hiszen pont a két véglet között egyensúlyozik: van benne sok újítás és van benne sok állandó tényező is. Viszont az utóbbiból van a legtöbb, sajnos.
A 2010-es Dead Rising 2 nem túl rózsás helyszínt festett le. A Las Vegas-t mímelő Fortune City ugyan roskadásig volt villódzó neonfényekkel, ezernyi kaszinóval és bevásárlóközponttal, továbbá egy hatalmas arénával, ahol a „Terror is Reality” show zombikkal és az életüket nem féltő versenyzőkkel karöltve szórakoztatta a népet, de Kánaánnak semmiképp sem volt nevezhető. Különösen az után nem, hogy egy szabotázsakciót követően Fortune City-t ellepték az élőholtak, a főszereplő – a gyermeke gyógyszeradagjáért magát sokszorosan megalázó Chuck Greene – pedig önkéntelenül a bűnbak szerepét kapta meg. Mivel a Dead Rising 2-nek több befejezése is volt, ezért Chuck nem feltétlenül tudta tisztázni a nevét, de ha a kánonnak a happy endinget tekintjük, akkor igen, Chuck bebizonyította, hogy más dolgozott a háttérben, Fortune City pedig nem az ő hibájából lett zombiparadicsom.
Namost: az Off the Record nem ezt a történetet viszi tovább, sőt, nem is ebből a tőből kihajtó mellékszálat képzel el, hanem fogja az első rész kizárólag Xbox 360-on látott főszereplőjét, a fotóriporter Frank Westet és kicseréli Chuckra, ennél többet pedig a kampányt tekintve nem is csinál. Nem tudod elképzelni? Akkor fogd el úgy, mintha Lucas megint kiadná a Csillagok Háborúját, csak nem Luke, hanem Han Solo lenne a galaxist megmentő jedi. A rettenetesen olcsó, száz százalékosan fapados megoldásra persze van magyarázat: az üzlet. A Dead Rising második részéből ugyan jóval több, mint kétmillió kelt el, de a Capcom ennél sokkal többre számított, így gyorsan ki kellett találni egy B-tervet, míg köztudatban van a széria, és nem kellett mellé egy újabb költséges és időigényes marketing kampányt keríteni. Látva a szűk egy évnyi időt, az alacsony árat és a végeredményt, meg lehet érteni, hogy csak ennyire futotta. De vajon játékosként meg lehet indokolni a vásárlást?
A történetet nézve semmiképp, a Chuckról Frankre való váltás száz százalékosan súlytalan: annak, aki ismerte és szerette Franket, talán okozhat némi örömet a viszontlátás, viszont abban talán mindannyian egyetértünk, hogy Frank semmiképp sem az a mélyen kidolgozott, karizmatikus főhős, aki miatt megérné másodszorra megvenni gyakorlatilag ugyanazt a játékot. Különösen úgy, hogy egy-két összecsapást, egy-két videót és egy rendkívül jó Chuck cameót leszámítva semmi változás nem történt Fortune City-ben. Ugyanazok az események, ugyanazok a fordulatok, ugyanazok az ellenfelek és ugyanazok a helyzetek várnak. A zombi vírust 24 óráig féken tartó Zombrex-adagok ugyan más helyre kerültek, Fortune City pedig kapott egy új, közepes méretű vidámpark-szerűséget és mellé pár új túlélőt, de ezen kívül sem a felépítése, sem a helyszínei nem változtak. Ha egy éve már bebarangoltad a turistaparadicsom minden szegletét, szinte olyan, mintha hazatérnél, újoncként pedig ugyanazokba a kalandokba keveredsz bele, mint azt tehetted volna tavaly ősszel.
Azt persze érdemes kiemelni, hogy a Dead Rising 2 még így, változatlan formában, akár sokadszori újrajátszásra is egyedi, páratlanul jó játékélményt ad. Egy hozzá hasonló, ennyire nagy játéktérrel rendelkező, ilyen sok lehetőséggel kecsegtető zombi-sandbox cím sincs a piacon, pláne ilyen egyszerre vicces, egyszerre hasznos fegyverbarkácsolási rendszerrel. Frank ugyan csak egy maroknyi új dolgot faraghat (érdemes külön kiemelni a kirobbanó végeredményt adó gázpalack + petárda kombinációt), de alkatrészt keresni, azokat összerakni még mindig rendkívül élvezetes momentum.
Ha már fotóriporter a főszereplő, akkor illik, hogy fotózni is tudjon. A DR2 folytatásának szánt (a kizárólag Xbox Live Arcade-en beszerezhető) Case Westben már ki lehetett próbálni a leporolt fényképezést, de az Off the Record ezt már a játékmenet fontos részévé emeli. Fényképezni bárhol és bármikor lehet: egy magányos zombit vagy egy hatalmas tömeget, egy szerencsétlen túlélőt vagy egy agresszív főellenfelet. Kattintgatni pedig érdemes, hiszen minden fotóért a szintlépéshez szükséges PP jár,a pontok mennyisége pedig többféleképpen növelhető. Számít, hogy hányan vannak a képen, hogy milyen típusú karakterekről (zombikról vagy emberekről) van szó, és persze az is, hogy milyen helyzetben kapjuk le őket. Ha valakit épp csócsálnak, az lehet drámai és véres, ha egy menekülőt sikerül lencsevégre kapni, az lehet extrém, ha pedig egy dekoltázsba vakuzunk bele...akkor az erotika kategória bővül egy fotóval. Az egyes megoldások ráadásul kombinálhatóak is egymással, így érve el a lehető legjobb eredményeket – persze arra ne számítson senki, hogy a képekből fogja felfejleszteni magát, a fotózás inkább szórakoztató bónusz, mintsem az előrejutás motorja.
Igazi változás éppen ezért leginkább a felszín alatt, az előző rész ismeretében tapasztalható. A Dead Rising 2 nagy előrelépése tavaly a több saveslot bevezetése volt, hiszen az elődje spártai és szadista egy slotos megoldása rengeteg frusztrációt okozott. Az Off the Record erre tesz rá egy lapáttal az új checkpoint rendszerrel: az autosave a fontosabb feladatok teljesítése, a pszichopaták legyőzése, az új helyszínekre való belépéskor aktiválódik, és remekül kiegészíti a még mindig csak fix ponton engedélyezett mentést, így most már tényleg lehetetlen komolyabb játékidőt elbukni egy-egy átgondolatlan cselekedet miatt. Ezen felül kicsit megváltoztak az események miatt becsavarodott pszichopatákkal való harcok is – van, ahol egy-egy támadási fázis tűnt el vagy alakult át, de akad olyan is, ahol egy eddig nem látott, rendkívül agresszív túlélőbe futhatunk bele.
Az Off the Record a kampányt tekintve csalódás: ennél jóval több, jóval látványosabb változtatás kellett volna ahhoz, hogy érdemes legyen rohanni érte, még ezért a nyomott árért is. Felüdülést és igazi újítást csak a Sandbox mód ad(hat)– ez az az időkorlát nélküli játszótér, ahol tényleg csak a zombik legyilkolása, illetve a fixen rögzített feladatok végigvitele a cél. Igazán szórakoztató ez is csak kooperatív módban tud lenni, akkor viszont nagyon. Fejsimogatást érdemel-e ezért az Off the Record? Semmiképp: ha nem is őszintén, de azért bevallottan gyors pénzcsinálás ez, egy-két újítással, foltozgatással, de ha tavaly már bejártad Fortune Cityt, idén csak akkor térj vissza, ha nem bírsz magaddal. Vagy ha őrült kalandokra vágysz: ennél őrültebbet ugyanis sehol máshol nem kapsz!
VISSZA A MÚLTBA
A 2010-es Dead Rising 2 nem túl rózsás helyszínt festett le. A Las Vegas-t mímelő Fortune City ugyan roskadásig volt villódzó neonfényekkel, ezernyi kaszinóval és bevásárlóközponttal, továbbá egy hatalmas arénával, ahol a „Terror is Reality” show zombikkal és az életüket nem féltő versenyzőkkel karöltve szórakoztatta a népet, de Kánaánnak semmiképp sem volt nevezhető. Különösen az után nem, hogy egy szabotázsakciót követően Fortune City-t ellepték az élőholtak, a főszereplő – a gyermeke gyógyszeradagjáért magát sokszorosan megalázó Chuck Greene – pedig önkéntelenül a bűnbak szerepét kapta meg. Mivel a Dead Rising 2-nek több befejezése is volt, ezért Chuck nem feltétlenül tudta tisztázni a nevét, de ha a kánonnak a happy endinget tekintjük, akkor igen, Chuck bebizonyította, hogy más dolgozott a háttérben, Fortune City pedig nem az ő hibájából lett zombiparadicsom.
Namost: az Off the Record nem ezt a történetet viszi tovább, sőt, nem is ebből a tőből kihajtó mellékszálat képzel el, hanem fogja az első rész kizárólag Xbox 360-on látott főszereplőjét, a fotóriporter Frank Westet és kicseréli Chuckra, ennél többet pedig a kampányt tekintve nem is csinál. Nem tudod elképzelni? Akkor fogd el úgy, mintha Lucas megint kiadná a Csillagok Háborúját, csak nem Luke, hanem Han Solo lenne a galaxist megmentő jedi. A rettenetesen olcsó, száz százalékosan fapados megoldásra persze van magyarázat: az üzlet. A Dead Rising második részéből ugyan jóval több, mint kétmillió kelt el, de a Capcom ennél sokkal többre számított, így gyorsan ki kellett találni egy B-tervet, míg köztudatban van a széria, és nem kellett mellé egy újabb költséges és időigényes marketing kampányt keríteni. Látva a szűk egy évnyi időt, az alacsony árat és a végeredményt, meg lehet érteni, hogy csak ennyire futotta. De vajon játékosként meg lehet indokolni a vásárlást?
UGYANAZ A LEMEZ
A történetet nézve semmiképp, a Chuckról Frankre való váltás száz százalékosan súlytalan: annak, aki ismerte és szerette Franket, talán okozhat némi örömet a viszontlátás, viszont abban talán mindannyian egyetértünk, hogy Frank semmiképp sem az a mélyen kidolgozott, karizmatikus főhős, aki miatt megérné másodszorra megvenni gyakorlatilag ugyanazt a játékot. Különösen úgy, hogy egy-két összecsapást, egy-két videót és egy rendkívül jó Chuck cameót leszámítva semmi változás nem történt Fortune City-ben. Ugyanazok az események, ugyanazok a fordulatok, ugyanazok az ellenfelek és ugyanazok a helyzetek várnak. A zombi vírust 24 óráig féken tartó Zombrex-adagok ugyan más helyre kerültek, Fortune City pedig kapott egy új, közepes méretű vidámpark-szerűséget és mellé pár új túlélőt, de ezen kívül sem a felépítése, sem a helyszínei nem változtak. Ha egy éve már bebarangoltad a turistaparadicsom minden szegletét, szinte olyan, mintha hazatérnél, újoncként pedig ugyanazokba a kalandokba keveredsz bele, mint azt tehetted volna tavaly ősszel.
Azt persze érdemes kiemelni, hogy a Dead Rising 2 még így, változatlan formában, akár sokadszori újrajátszásra is egyedi, páratlanul jó játékélményt ad. Egy hozzá hasonló, ennyire nagy játéktérrel rendelkező, ilyen sok lehetőséggel kecsegtető zombi-sandbox cím sincs a piacon, pláne ilyen egyszerre vicces, egyszerre hasznos fegyverbarkácsolási rendszerrel. Frank ugyan csak egy maroknyi új dolgot faraghat (érdemes külön kiemelni a kirobbanó végeredményt adó gázpalack + petárda kombinációt), de alkatrészt keresni, azokat összerakni még mindig rendkívül élvezetes momentum.
Ha már fotóriporter a főszereplő, akkor illik, hogy fotózni is tudjon. A DR2 folytatásának szánt (a kizárólag Xbox Live Arcade-en beszerezhető) Case Westben már ki lehetett próbálni a leporolt fényképezést, de az Off the Record ezt már a játékmenet fontos részévé emeli. Fényképezni bárhol és bármikor lehet: egy magányos zombit vagy egy hatalmas tömeget, egy szerencsétlen túlélőt vagy egy agresszív főellenfelet. Kattintgatni pedig érdemes, hiszen minden fotóért a szintlépéshez szükséges PP jár,a pontok mennyisége pedig többféleképpen növelhető. Számít, hogy hányan vannak a képen, hogy milyen típusú karakterekről (zombikról vagy emberekről) van szó, és persze az is, hogy milyen helyzetben kapjuk le őket. Ha valakit épp csócsálnak, az lehet drámai és véres, ha egy menekülőt sikerül lencsevégre kapni, az lehet extrém, ha pedig egy dekoltázsba vakuzunk bele...akkor az erotika kategória bővül egy fotóval. Az egyes megoldások ráadásul kombinálhatóak is egymással, így érve el a lehető legjobb eredményeket – persze arra ne számítson senki, hogy a képekből fogja felfejleszteni magát, a fotózás inkább szórakoztató bónusz, mintsem az előrejutás motorja.
Igazi változás éppen ezért leginkább a felszín alatt, az előző rész ismeretében tapasztalható. A Dead Rising 2 nagy előrelépése tavaly a több saveslot bevezetése volt, hiszen az elődje spártai és szadista egy slotos megoldása rengeteg frusztrációt okozott. Az Off the Record erre tesz rá egy lapáttal az új checkpoint rendszerrel: az autosave a fontosabb feladatok teljesítése, a pszichopaták legyőzése, az új helyszínekre való belépéskor aktiválódik, és remekül kiegészíti a még mindig csak fix ponton engedélyezett mentést, így most már tényleg lehetetlen komolyabb játékidőt elbukni egy-egy átgondolatlan cselekedet miatt. Ezen felül kicsit megváltoztak az események miatt becsavarodott pszichopatákkal való harcok is – van, ahol egy-egy támadási fázis tűnt el vagy alakult át, de akad olyan is, ahol egy eddig nem látott, rendkívül agresszív túlélőbe futhatunk bele.
A HOMOKOZÓ
Az Off the Record a kampányt tekintve csalódás: ennél jóval több, jóval látványosabb változtatás kellett volna ahhoz, hogy érdemes legyen rohanni érte, még ezért a nyomott árért is. Felüdülést és igazi újítást csak a Sandbox mód ad(hat)– ez az az időkorlát nélküli játszótér, ahol tényleg csak a zombik legyilkolása, illetve a fixen rögzített feladatok végigvitele a cél. Igazán szórakoztató ez is csak kooperatív módban tud lenni, akkor viszont nagyon. Fejsimogatást érdemel-e ezért az Off the Record? Semmiképp: ha nem is őszintén, de azért bevallottan gyors pénzcsinálás ez, egy-két újítással, foltozgatással, de ha tavaly már bejártad Fortune Cityt, idén csak akkor térj vissza, ha nem bírsz magaddal. Vagy ha őrült kalandokra vágysz: ennél őrültebbet ugyanis sehol máshol nem kapsz!
