Fájó szívvel, de nagyon úgy fest, hogy búcsút inthetünk a From sokak szerint mazochistáknak való sorozatának, ami az elmúlt nyolc évben alapvetően határozta meg a videojátékos világ egy kisebb, de nem elhanyagolható szeletét. A PS3-exkluzív Demon’s Souls és a multiplatform Dark Souls (avagy DS) egyfajta zászlóvivője lett a kihívást és az azért járó jutalmazást kedvelő közösségnek, melynek tagjai nem törölték a programot néhány tucat vereséget követően, hanem inkább megtanulták, hogyan lehet tartósan túlélni kraftolás és építgetés nélkül, egy valóban kegyetlennek tűnő univerzumban. Persze ahogyan az lenni szokott, semmi sem tart örökké, így a DS sem, ami a tavalyi Ashes of Ariandel (decemberi szám) könnyebben felejthető kalandjai után idén végérvényesen (?) távozik köreinkből, ehhez pedig a The Ringed City (TRC) kínál tökéletes apropót.
NAGY ÉS TARTALMAS
Tökéletes, mert ami a DS esszenciája, és amit a külső nézetes akció-RPG sorozat kiegészítőitől általában megszokhattunk, azt ezúttal mind megkapjuk. Ha az előző etap két egyszerűbb helyszínét gyorsan elfelejtjük, igazi jutalomfalatban részesülhetünk az új bővítménnyel. Az már nem újdonság, hogy az adott részhez tartozó DLC-k sok esetben az alapjáték legnehezebb területeivel szálltak versenybe a kihívás terén, netán le is körözték azokat, és az elején nincs ez másként a TRC esetében sem.
A furán összeomlott, össze-vissza álló nyitóhelyszín halálos sugarakat lövöldöző angyalokkal, nagy számban támadó lidércekkel, mérgező mocsárral indít, és ember legyen a talpán, aki egyből felveszi a ritmust. Pláne, hogy mind a Dark Souls 3, mind pedig a sétagalopp Ashes of Ariandel lazított a gyeplőn, aminek hála sokan belekényelmesedtek a megszokottnál egyébként még így is offenzívabb harcokba. Így aztán jön a régen elfeledett recept, mikor egyesével fedezzük fel az ösvényeket, lassan kiismerjük az ellenséges lényeket, rájövünk, mikor mi következik, hogyan támadnak ránk és hol, mit érdemes használni, és milyen ruha a legjobb a támadások ellen.
Aztán jöhetnek az újabb területek a városi, épületek között lófráló vagányokkal, akik másodpercek alatt zúznak szét bárkit, még 150-es szinten és a felett is, hogy egy újabb (ezúttal már nem mérgező) mocsárral közeledjünk célunk felé, aminek elérése elsőre 8-10 óra is lehet, főleg, hogy útközben még egy sárkánnyal is meggyűlik a bajunk.
FŐELLENFELEKBEN NINCS HIÁNY
Persze a hüllő nem csak úgy hátráltatja a kalandozót, később opcionális és titkos főellenfélként a DLC és a Dark Souls 3 egyik legjobb harcát nyújtja, pont, mint az első démonok, amik nem csak a legkiválóbb nyitányt szolgáltatják, de a sorozat teljes egészét nézve sincs szégyenkeznivalójuk. Maga a végső boss is nagyszerű élmény (már ha az nagyszerűnek mondható, hogy néha szó szerint feltörlik az emberrel a padlót), egyedüli kakukktojásnak csak a templomos őrzők mondhatók, elvégre a hozzájuk fűződő összecsapás élvezetes ugyan, mégis a széria egyik legötlettelenebb megmérettetése.
És akkor még nem beszéltünk a nagy számban érkező gépi és emberi fekete fantomokról, akik mint mindig, most is újra és újra megnehezítik a játékosok életét. Persze szinte minden küzdelemnek megvan a maga izgalma és szépsége, ha másért nem, hát azért, mert megtudjuk, hogy x fegyver esetében még véletlenül se legyünk két lépésnyinél közelebbi távolságban az ellenfélhez, és ha a szó szerint kétajtós szekrénnyel (na jó, két durva pajzzsal) közeledő opponens már szinte a nyakunkban van, akkor bizony ugrani kell, méghozzá minél távolabb.
SZÉP VOLT, FIÚK!
A TRC rengeteg meglepetést és izgalmas pillanatot tartalmaz, így új varázslatokra és csodákra, fegyverekre, páncélokra és ruhákra tehetünk szert, ezzel alaposan kibővítve a már így is kellően változatos tárházunkat. Ezenkívül a kihívás terén sem vicceltek az alkotók: bár a DLC közepétől-háromnegyedétől kicsit lazább a tempó (vagy csak sikerült felvenni a ritmust), így is bőven van mit felfedezni, megtalálni, ugyanis titkokból is bőven kijutott a kitartóbb kutatóknak (álfalak, titkos tetőkert sárkányfejes pajzzsal, opcionális boss).
Mindezek után nyugodtan elmondható, hogy bár kérdéseink még így is maradhatnak a történetet illetően, az utolsó bővítmény nagyon szépen zárja le az epizódot és a szériát. Egyébként pedig sajnálatos, hogy úgy tűnik, egyelőre el kell búcsúznunk a sorozattól, mert a Dark Souls, ahogy a cikk elején is jelezve volt, meghatározó darabja az elmúlt közel tíz esztendőnek. Olyan címe, amely a szigorú büntetések mellett az igazi jutalmazáshoz is értett. Nem jó, hogy vége, de ha már egyszer így alakult, nem is lehetett volna szebben befejezni ezt a kalandot. Ha ehhez hozzávesszük az immáron három külön arénát tartalmazó PvP módot, a rengeteg lehetőséget, akkor egyértelmű, hogy a játékkal továbbra is jól járunk. És amíg még jön a GotY-változat, ezzel friss lelkeket öntve a fogaskerekek közé, addig elmondhatjuk, hogy a történet nem ér véget, csak egy fejezet zárult le, a show pedig megy tovább. Velünk vagy nélkülünk.
