Lyukak, nem csak a fejekben

Nincs ugyan kőbe vésve, de egy jó katasztrófás/vírusfertőzéses sztorihoz, és annak prezentálásához japán lelkület kell (lásd MGS, RE). Sajnos a Digital Extremes-nél nincs ilyen, vagy ha mégis volt, akkor a forgatókönyv nagy részét elnyelte egy tűzvész, elvitte egy áradás, amely csak és kizárólag ezen az irományon pusztított, de itt rettenetesen. Addig tiszta, hogy elszabadult egy vírus Laszriában, utóbbiról egyetlen tényleges információ, hogy valahol Oroszország környékén kellene keresni az atlaszban. Itt nagyjából száz oldal zutty, eltűnt a semmibe. Időközben a CIA kiküldte embereit, akikkel megszakadt a kapcsolat. Az első fekete-fehér etapban Hayden Tenno amerikai „végrehajtó” bőrébe bújunk, a parancs pedig az, hogy hatoljunk be a szigorúan őrzött bázisra, és keressük meg a kollégákat. Az egyik szabadítóként ünnepel, és párás szemmel rebegne köszönő szavakat, ha fejbe nem durrantanánk. Itt azért már felsejlik, hogy nem oknyomozó riporterek volnánk, szóval a hercig, jólfésült fekete ruhás harcos komolyan veszi a takarító szerepkört. A CIA másik beépített embere Mezner, a tudós, aki a kitörés korai szakaszában maga is tanulmányozta a vírust, mostanra pedig már mint főgonosz van elkönyvelve, és egy méretes mutánssal járja a vidéket. Mezner megfertőzi hősünket is, nem tudván, hogy Hayden egy ritka betegségben, a congenitalis analgiában szenved, így a Technocyte vírus mutációja csak részben következik be, és a fertőzéssel járó őrült fájdalom sem ködösíti el az agyát a legénynek. A fémszerű bőrelváltozás a jobb karon egy bumerángot eredményez, kocsikeréknyi pengét, amelyből aztán később ötletes játékmenetbeli elemek születnek. A történet azért - mint látható - működik, és érzelmek is kerültek bele, ott lesz például Nadja – a kötelező femme fatale -, szintén volt CIA növendék, akit mi bírnánk, ő meg juszt se (a múltjáról, motivációiról nem kapunk túl sokat, és a Viktorral – első fejezet, fejlövés – való kapcsolata is homály). Valahogy olyan az egész, mintha rajtunk kívül mindenki olvasta volna a forgatókönyvet… Egyébként, már az is roppant szórakoztató, hogy az öt központi szereplővel Laszria leginkább úgy fest, mint egy céges találkozó színtere (az ötödik karakter Yargo, az összekötőnk).

A veleje

Tudom, tudom… nem kell ahhoz az Enciklopédia Galaktika, hogy kiirtsuk Laszria honvédségét, és a mutánsokat. Rá is térek a harcélményre, amely a külső nézettel együtt a mostanság divatos fedezéktől fedezékig rohangálós fajta. Elszórt tereptárgyak, gombnyomásra mögéjük bábozódó hős, pontos célzáshoz váll feletti nézet, átgurulás a következő sarokhoz, tigrisbukfenc, szóval így irtunk mi, itt a Dark Sectorban. Közelharcban is tud csápolni a fickó, derekasan szétpofozhatók a testközelbe jutott létformák, amelyeket ha kellően legyengítünk, alkalmazhatjuk rajtuk a letárolt, meglehetősen látványos, és brutális kivégzés-formulákat. Sérüléseink, melyeket (akárcsak a GoW-ban) a képernyő fodrozódása jelez, fedezékkereséssel gyógyíthatunk. A csatornanyílások alá kereskedők költöztek, a pályákon található pénzmagból itt vehetünk fegyvereket, illetve fejleszthetjük ezeket a koffer formájú – szintén gyűjthető – csomagokból. Mutánsok elleni gázzal feltöltött lőszerrel, lerövidített újratöltési idővel, nagyobb tárral, pontos célzást segítő adapterrel és más hasonló nyavalyákkal vértezhető fel az arzenál, amelyekből egy időben kettőt (egy pisztolyfélét, és egy kétkezest) birtokolhat a mutáns bérvitéz.

Penge a karon…

A Hayden kezébe belenőtt bumeráng egy egykezes fegyverrel párosítva a legfőbb gyilkoló eszközünk, például a pajzsos rendfenntartókra csak így érdemes vadászni (pajzs pengével felüt, sorozat a mellkasba). A glaive (pengénk hivatalos neve) amúgy az élő szöveten méretes sebzéssel eszi át magát, ám ha a C billentyűt nyomva tartjuk, és a célkereszt sárga felvillanásakor - kritikus sebzés – engedjük fel, instant kill a jutalom, és a lelakatolt ajtókat is átvágja. Ahogy a mutáció/fertőzés újabb és újabb stációit éli meg a főhős, a bumeráng funkciói is úgy bővülnek, a pengét például bullet-timeban (lassítva) is útjára küldhetjük, közben az egérrel irányítva annak mozgását. Tűzbe, elektromos kisülésekbe, vagy jégbe hajítva rövid ideig megtartja azok sajátosságait: jegesen fagyasztja a vizet, oltja a tüzet, jégszobrot csinál az ellenfelekből, tüzes kölcsönhatással pedig a fertőzött ajtók nyithatók. Volna néhány ügyességinek mondható feladat, például az áramjárta pengét a drótkerítések rései között lassítós módban átvezetve kapcsolókat aktivizálhatunk. Szerencsére ezek a feladványok nem a frusztráló fajtából valók. A földre esett fegyvereket egyébként a bumeráng ragacsos felszíne képes a kezünkbe varázsolni, sajnos Laszria militáris állománya (amely egyébként szintúgy harcban áll a mutánsokkal) lekódolta a fegyvereit, így a mutáción átesett hősünk mancsában húsz másodpercenként megsemmisülnek ezek az eszközök. Tulajdonképpen még hálásak is lehetünk a szétfoszló karabélyokért, mert így a kereskedés és fejlesztés nem omlik légvárként a fejekre.

Alone in the Dark…

Hayden tökéletesen megformált főhős, külseje szinte életre kel a monitoron, sőt a borongós, kifejezetten sötét környezetre – legyen szó hajóról, temetőről, templomról vagy kutatóintézetről - sem lehet panasz. A vegyvédelmibe bújt katonák, és a speciális képességgel (pl. láthatatlanság) megáldott mutánsok kivitelezése szintén a méltatható kategória. A jellemzően széles, fedezékekben bővelkedő helyszínek láncolatát a szakaszokat lezáró Bossok szétpörkölése dobja fel. Sikerült egy négylábú harci gépet is táncba vinni, sajnos az extráit – csalirakéták, orrpáncél zárása – nem sokáig (komoly öt percig) élvezhetjük. A katonákba kódolt AI fedezéktől fedezékig rakosgatja a szereplőket, gránátokat hajigál, éppen a megfelelő kihívást biztosítva, a mutánsoknál viszont a szűk járatok, ajtók rendszeresen gondot okoznak, mondhatjuk ”bedugulnak” a szerencsétlenek. Ugyanilyen illúzióromboló, hogy a lőszereket rejtő faládák képesek beleragadni Hayden lábába, és ilyenkor métereken keresztül vonszolja maga után.

Ha a cikkből nem tűnt volna ki, a Dark Sector pörgős, könnyen játszható alkotás. Az irányítás, a bumeráng és Hayden későbbi specialitásai (energiapajzs, láthatatlanság) ellenére nagyon egyszerű, és könnyen betanulható. Ha a történetbe nem mélyedünk el, és nem várunk katarzist minden fejezet után, akkor hamar rabul ejti az embert a játékmenet. A látványról is elmondható, hogy talán nem napjaink legszínvonalasabb grafikája dübörög az alkotás alatt, de az optimalizálás bőven a TOP10-ben van. Lényegében a fejlesztők mindenhonnan a legjobbat hozták (lopták), de egy szépen ívelt történet, ami igazán koherenssé tehetné az egészet, nos az sajnos lemaradt…