Ahogy azt már a bevezetőben is említettem, a Cyber Shadow egyetlen ember, a Mechanical Head Games feje, Aarne „MekaSkull” Hunziker a 8-bites korszakot idéző víziója. Igaz, a zenei anyag előállításában kapott némi segítséget Enrique Martintól, a Yacht Club Games kiadói közreműködése nyomán, de ez nem vesz el abból, amit letett az asztalra. Márpedig a Cyber Shadow egy igen meggyőző, a húzósabb NES-játékokat idéző akció-platformer lett.
Mechanikus jövő
A történet szerint a távoli jövőben járunk, ahol dr. Progen balul elsült munkásságának eredményeként Mekacity romokban hever, klánunk elpusztult, mi magunk géptestbe kényszerültünk, egyetlen segítőnk pedig egy kicsi robot, L-Gion. A sztori hol egy elesett klántársunk rövidke „emlékmagjának” formájában, hol egy kisebb átvezetőben, máskor pedig L-Gion elbeszélésében elevenedik meg, apránként csepegtetve az információkat arról, hogy mi és hogyan történt ebben a disztópikus jövőben. Bár túl sok fordulatra nem kell számítanunk, és nem ez a legerősebb eleme a játéknak, teljesen elspoilerezni mégsem szeretném, hiszen az is az élmény része.
Mert a Cyber Shadow egy élmény: a sötét hangulatú, indusztriális pályák okosan felépítettek, az új ellenféltípusokkal, kihívásokkal apránként ismertet meg, majd tekeri területről-területre egyre magasabbra a nehézséget. Precíz ugrásokat és pontos időzítést követel, de mindig van egy kis lélegzetvételnyi idő arra, hogy felmérjük az előttünk álló feladatot – nem is nagyon emlékszem olyan szakaszra, ahol szembetűnő módon azzal szúrt volna ki velem a játék, hogy egy előre nem látott akadályba haltam bele.
Ninjutsu Entertainment System
Az egyes „etapokat” a néha nagyon messzinek tűnő mentési pontok között értem, melyeknél nemcsak életerőnket tölthetjük vissza, de részegységeket is aktiválhatunk. Ezekkel akár képességeinkhez szükséges energiánkat is feltornázhatjuk, de fegyvert is vehetünk magunkhoz. Ez utóbbi három találatig marad velünk, és változatos kiegészítőként segíti dolgunkat: a kilőhető pajzstól a lövöldözős drónig számos hasznos kütyü akad a kezünkbe, melyekre szükségünk is lesz, elvégre nemcsak a pályákon való végigjutást, de a főellenségekkel való harcot is jelentősen megkönnyíthetik. Bossokból pedig aztán főleg nincs hiány, előfordul, hogy kettő-három kisebb főnökkel is leszámolunk, mire eljutunk a pálya végét őrző főcsúnyáig.
Egyes szakaszok teljesítésével pedig újabb képességekre is szert tehetünk, melyek időnként elengedhetetlenek lesznek a továbbjutáshoz. Sőt, a pályákon összefuthatunk lezárt vagy elérhetetlen szakaszokkal is, melyekkel csak később megszerezhető képességeink birtokában tudunk megbirkózni. Ez a metroidvania-jellegű megoldás azonban nagyon gyengén lett implementálva, térkép híján nehézkes visszatalálni, és olykor nagyon hosszú szakaszokat kell teljesítenünk ahhoz, hogy egy újabb életerő-növelő töredékhez jussunk. Jómagam nem is nagyon erőltettem a „visszafelé felderítést”, a játék enélkül is teljesíthető.
Kibertámadás
Végeredményben a Cyber Shadow egy roppant jól sikerült múltidézés, mely éppen csak annyiban nyúl hozzá a retró-élményhez, hogy az könnyebben emészthető legyen. Kicsit folyékonyabb animáció, kezelhetőbb chekpoint-rendszer, több gombos irányítás könnyíti az életünket. A sötét, mégis esztétikus pályák könnyen átláthatók, jól adagolva időnként egy visszaemlékezés vagy kibertéri kaland szakítja meg monotonitásukat. És bár a játék megköveteli az ember figyelmét, mégsem teljesíthetetlenül vagy igazságtalanul nehéz. Mindent összevetve kifejezetten ajánlható mindenkinek, aki imádta a 8-bites érát, vagy utólag ismerkedne vele – apróbb átgondolatlanságai ellenére abszolút kellemes kikapcsolódás kiber-nindzsulni Mekacityben.
