A tavalyi Gamescom során bukkant fel a Cult of the Lamb, és az indie kategória titkos favoritja lett szinte azon nyomban. Legalábbis nálam mindenképp, de aztán kifejezetten sok embertől hallottam vissza, hogy mennyire imádta a rövidke előzetest, amit prezentáltak – már akkor úgy gondoltam, hogy ez a stilizált látványvilág valami eszméletlen! Közel egy év elteltével pedig már kezünk közé is kaptuk a cuccot, és… spoiler: imádtam minden pillanatát, még akkor is, ha bizony van pár veszett juh a nyájban.
Hol jártál báránykám?
Történetünk akkor veszi kezdetét, amikor Bárányunkat épp kivégezni készül négy randa, boss-gyanús élőlény, mi pedig csodák csodájára megmenekülünk. Illetve meghalunk. Ez természetesen csak átmeneti, hiszen leláncolt megmentőnk feltámaszt minket, cserébe szolgálatainkért. Fő célunk levadászni a négy csúf figurát, akik ki akartak minket iktatni. Ezzel bosszút állhatunk, illetve megmentőnk (The One Who Waits) is kiszabadulhat rideg börtönéből – fair üzlet, mindenki jól jár. Első feladatunk a hadjárat megkezdése előtt a szektaalapítás. A siker érdekében ajánlott a vallási fanatizmus maximumra járatása és követőink agymosása. Kommunánk pedig pár óra alatt virágzó kis közösséggé formálódik, ahol rendszeresek az emberáldozatok, vagy épp a széklet, esetleg egy másik tag holttestének tányérból történő elfogyasztása, persze mindezt a lehető legcukibb módon tálalva. Toborozni egyébként sokféleképpen lehet, de elsődlegesen véletlenszerűen botlunk bajbajutott állatkákba a csatározásaink során.
A karakterek nem beszélnek, hanem motyognak, vagy épp fura nyelveken hadoválnak. Ezt azért éreztem fontosnak megemlíteni, hogy el lehessen sütni a "bárányok hallgatnak" poént. Fontos, hogy menedzseljük a közösséget, etessük a tagokat, takarítsuk el utánuk a testnedveket, illetve a fejükbe verjük újabb és újabb tanításainkat, melyek vallásunk alapjait képezik. Agymosottjaink hűségpontokat termelnek, ahogy szintet lépnek, vagy imádkoznak a falu közepén lévő bárányszobrunkhoz – ezekből a pontokból mi fejleszthetjük kedvünk szerint a kommunát. Minél több pontot költünk, falunk annál inkább önellátóvá válik. Idővel lesz WC, farm, fűrésztelep, kőbánya, illetve ezeknek fejlettebb változataik is előkerülnek. Elég sok az opció, és minden ilyen kis épület hozzájárul valamilyen formában a játékmenethez.
(Hamis) Isten báránya
Egyik legfontosabb építményünk (a konyha mellett) a templom. Itt zajlanak a rituálék, illetve itt hozzuk meg legújabb rendeleteinket, amik véglegesen megváltoztathatják falunk életét és szokásait. Többnyire döntéseket kell hoznunk, hogy az öregeket tiszteljük és megbecsüljük, vagy épp feláldozzuk és nyersanyaggá változtatjuk maradványaikat. Vagy hogy egy komplexebb példát hozzak fel: el kell döntenünk, hogy hiszünk-e a túlvilágban, vagy sem. Ha hiszünk, egy haláleset alkalmával kevésbé rendül meg követőink belénk vetett hite, viszont csalódnak, ha például feltámasztunk valakit (mert hasznos tagja volt a csoportnak, és véletlenül halt meg, valami marhaság miatt). Ha nem hiszünk a túlvilágban, akkor a halál fájdalmas pont mindenki életében, de a feltámasztás annál nagyobb örömünnep. Követőinket Animal Crossing módjárta testre is szabhatjuk, új kinézetet és ajándékokat is adva nekik, amitől egy boldog, és meglehetősen változatos közösség alakulhat ki.
Négy egyéb mechanika is jelen van a templomban. Az egyik a kis démonsapkánk (?) képességeinek megnyitogatása, illetve bárányunk ruházatának (lényegében ez a gyapjat jelenti) lecserélése. Ezekből nincs sok, lassan is oldhatók fel, cserébe felemás hatással vannak a játékmenetre. Értsd: a legtöbb pont annyit ront az összképen, mint amennyit javít. Megnövekedik a sebzésed, cserébe kétszer annyit kapsz be. Több nyersanyagot tudsz összeszedni, cserébe, ha meghalsz, mindent elveszítesz, amit találtál az adott hadjárat során. A korábban említett rituálék is nagyon fontosak, hisz nagy hatásuk lehet a játékmenet minden aspektusára. Van, amelyik éhínség esetére egy jó kiadós lakomát teremt, és van, amelyik meg konkrét begombázás, amitől mindenki full agymosott állapotba kerül, és semmi nem tudja lerontani a hitet. Ezt például nagyon jó elvégezni, mielőtt adományokat kezdesz gyűjteni, mert azt annyira nem szeretik. A rituálék egyébként nem ingyenesek (és több játékbeli napos cooldown van rajtuk), többnyire csontokba kerülnek, de van, hogy kellenek egyéb nyersanyagok is hozzájuk. Nincs belőlük vészesen sok, de azért eleinte meg tudja lepni az embert, hogy mennyi dologra kell figyelni.
Felvenni a farkasbőrt
Csak kapargattam a falumenedzselős részek taglalását, mert képtelenség ezt egy korlátozott terjedelmű cikkben végigvenni (és elmagyarázni, hogy miért piszok élvezetes a rendszer), szóval, aki nekivág a cuccnak, az nyugodtan készüljön fel a kezdeti zavarodottságra. Ennél könnyebb téma a harc, ami nyilván abból áll, hogy dirr-durr, meg csitt-csatt. Jó roguelike játékhoz híven randomizált szobáról-szobára való haladás a játékos jussa, amit többnyire csak az dob fel, hogy egy adott szobában miféle dolgokhoz tudunk hozzájutni. Az alap szobák nyilván harcot tartalmaznak, itt a cél egyértelmű. Viszont egy nagyon fontos mechanika is megjelenik a játék ezen pontján, mégpedig a Tarot-kártya rendszere. Ez lényegében annyit takar, hogy néha kapunk egy kártyát (vagy épp választanunk kell kettő közül), ami valamiféle változtatást eszközöl a dungeon-runban. Ez lehet botegyszerű, mondjuk, másfélszeres a kiosztott sebzésünk, vagy kis eséllyel visszakapunk egy kis életet, ha megölünk egy ellenfelet. Önmagában ez annyira nem izgi, de mikor belemész egy hosszadalmasabb barlangrendszer farmolásba, ezek is nagyon durván tudnak kombózódni. Én néha olyan helyzetbe sodortam magam, hogy egy szobába belépve suhintottam egyet pengémmel, és két kilométeres körzetben egy szúnyog sem élte túl.
A falunk kivételével öt másik, kisebb terület található a térképen, amik főleg mellékküldetések teljesítésére, minijátékokra, vagy épp vásárlásra alkalmas környezetek. Ezekből nincs sok, de ami van, az épp elég. Egy kis extra időtöltésre abszolút megfelelő, ha élvezed a játékot, és nyújtanád kicsit a befejezést. A horgászat nagyon alap, semmi kihívást és értelmet nem tartalmaz, de a kockajáték például már annál érdekesebb. Ez sem definiál újra semmit, nem egy Gwent, de arra a fél órára, amíg legyőztem a négy lehetséges ellenfelet, nagyon is működött. Ezen területek kivételével négy nagy barlangrendszer van a játékban, amik hangulatra és képi világra valamennyire eltérnek egymástól, de picit lehetett volna ezt jobban is variálni – legalább a szobák méretei és típusai ne egyeznének meg pontosan. Van a kicsi, ahol kevés az ellenfél, van a nagy, ahol sok, meg a még nagyobb, ahol annál is több. Ez idejekorán erőteljesen birizgálni kezdi a monotonitástűrési agybizgentyűt. Az ellenfelek kinézetileg szintén nem túl változatosak, egy területen nagyjából 3-4 egyedi kinézet van, illetve némelyiknek vannak kisebb és nagyobb verziói, de ami ennél is csúnyább, az az eszköztáruk. Az alap lényeknek megértem, hogy miért nincs húsz mozdulata, meg speckó támadássorozata, de hogy még a mini-bossoknál sem igazán érezni, hogy lenne bármiféle kihívás, az szerintem szörnyű. Egyedül a négy főgonosz, illetve a végső szörnyűség az, ami nagyjából tartalmaz valamiféle kihívást, de még HARD fokozaton se nagyon kellett kettőnél többször nekimennem bárminek, hiszen elsőre már nagyon szépen kitanulod azt a pár mozdulatot, meg támadást, amit ezek a rémségek csinálnak.
A család fekete báránya
Nem tökéletes a Cult of the Lamb, de a monotonitás megjelenése a zsáner egyik sajnálatos mellékhatása, hisz nagyon kevés roguelike dungeon crawler van, ami képes igazán változatosan működni. Ami már ténylegesen problémás, azok a bugok. Furcsa helyzetben vagyok, mert a cikk megírásának elkezdésekor szinte semmi ilyesmivel nem találkoztam, majd mikor továbbhaladtam a játék záróakkordjához, hirtelen mintha megszakadt volna a téridő, és több, elég problémás hibába is belefutottam. Lehetséges, hogy ha a kommunád túl méretes (voltunk vagy 44-en), akkor történhetnek furcsaságok, például valamilyen oknál fogva a srácok nem akarnak többé hűségpontokat termelni, vagy épp fát. Aztán meg már szinte semmit. A fél várost le kellett rombolnom és újraépíteni ennek köszönhetően, és nem voltam boldog, mert ezért konkrétan farmolnom kellett vagy 2-3 órát. Ez a játék végigjátszása után is előjött, de szerencsére már nincs szükségem se fára, se semmire (egy újratöltés néha megoldja, néha nem).
Ennél még nagyobb probléma a végső dungeonben található hiba. Nem akarom ellőni, hogy mi van ott pontosan, de a lényeg, hogy néha az ellenfelek kimennek a játéktérről, és… sosem térnek vissza. De te addig nem tudsz továbbhaladni, amíg meg nem öltél mindenkit. Eléggé frusztrált voltam, mikor az egyik boss ezt eljátszotta velem, egymás után háromszor, és kezdhettem újra az egész barlangot. Oké, most kicsit negatívba fordult így a végére a mondandóm, de higgyétek el nekem, hogy ez a játék jó. Naggggyon jó. Pont ezért fáj annyira, hogy ezek a problémák jelen vannak és lerontják a játékélményt. Ha végleg kigyomlálják őket, nyugodtan dobjatok még hozzá +10%-ot a végső értékeléshez. A korábban beígért ingyenes tartalmak mellett tehát a különféle hibajavítások a legfontosabbak, amikre most a Cult of the Lambnek szüksége van. Hamarosan pedig remélhetőleg kapunk még valami extra barlangot, meg egy rakás másik opciót, hogy egy esetleges második végigjátszásra is maga elé tudjon húzni egy a bájosan brutális cukiság.
