A Warhead története párhuzamos szálon folyik az eredeti részével, amiben — mint tudjátok — egy idegen létforma nyomaira bukkannak egy trópusi szigeten. Az amerikai és észak-koreai hadsereg egyszerre próbálja meg rátenni kezét egy élő példányra, de időközben a földönkívüli seregek felélednek hosszú hibernációs állapotukból, s rázúdulnak a kíváncsiskodó emberekre. A területet lefagyasztják és elkezdődik a háború, aminek természetesen mi is közepébe csöppenünk. Mivel mindez, a végkifejletet is beleértve ismerős lehet mindazok számára, akik játszottak az előző résszel, inkább csak az odáig elvezető út lesz érdekes, amit ez alkalommal Michael „Pszicho” Sykes, a brit, nagyszájú, temperamentumos elitkatona nanoruhájába bújva élhetünk át, méghozzá a sziget túloldalán, más környezetben.
Akik ismerik Pszicho személyiségét, azt is sejthetik, milyen vérmérsékletű akcióra számíthatnak a Warheadet feltelepítve: garantált lesz a még több akció, robbanás és lövöldözés, de persze emellett is megadatik nekünk a választás szabadsága. Ha úgy tartja kedvünk, most is végiglopakodhatjuk az egész küldetést, ellenségeinket nyakuknál fogva megragadhatjuk, és szupererővel odébb hajíthatjuk, orvlövészkedhetünk a dzsungel rejtekéből, de így rengeteg mókáról maradunk le, amit csak a legmegrögzöttebb Thief- és Splinter Cell-rajongóknak ajánlunk. Mert itt most kérem szépen a hangsúly a nagybetűs akción van, amit az új történetszál mindvégig biztosítani is fog számunkra. Lépten-nyomon katonákba botlunk, komoly tűzharcokba keveredünk, s a 6-8 órás végigjátszás alatt kiírtjuk egy kisebb falu lakosságát is.
Ám természetesen a szabadság érzete megmaradt, amit most is a nyílt terepnek és annak a nanoruhának köszönhetünk, amit a Crysisban megismerhettünk. Lopakodva megkerüljük az ellenséget, átváltunk gyorsaságra és lerohanjuk őket, vagy egyszerűen csak hagyjuk, hogy öltözetünk elnyelje a ránk zúduló lövések erejét, mindezt attól függően, hogy épp milyen a hangulatunk. Ami viszont változott, az csakis a javára vált a játéknak, kezdve rögtön a továbbfejlesztett mesterséges intelligenciával, ami első sorban az idegen lények viselkedésén lehet észrevenni. Az előző részben többnyire csak sima vadkacsalövészetet rendezhettünk rajtuk, ezúttal viszont mozgásuk és viselkedésük sokban megnehezíti dolgunkat, ugyanis villámgyorsan kitérnek lövéseink elől, és a katonákhoz hasonlóan ők is igyekeznek a nyílt terepen való repkedés helyett fedezéket keresni.
Ezen kívül sokat javult a játékban található járművek irányíthatósága is, bár nekünk igazából az eredetivel sem volt sok bajunk. Ugyan kellett egy kis idő a megszokásukhoz, de gyakorlott Battlefield-játékosokként ez számunkra nem okozott gondot. A számuk is bővült, méghozzá két új darabbal, amiből az első egy könnyűpáncélzattal ellátott négykerekű, amit a történetben kétféle fegyverzettel próbálhatunk ki: egy forgócsövű gépágyúval és egy sorozatlövő gránátvetővel. Mindkettő fegyver hihetetlen pusztításra képes, amire persze szükség is volt a szép számban életünkre törő észak-koreai haderők megrendszabályozásakor. A másik járgány pedig egy légpárnás eszköz, ami köré épült egy hosszabb üldözős jelenet is, ez a játék vége felé található vonatos jelenet után a legjobban sikerült rész, még annak ellenére is, hogy lőni itt egyáltalán nem lehet.
A két új jármű mellé két új fegyvert is kaptunk, melyek közül leginkább annak az egykezes automata fegyvernek vesszük majd hasznát, amiből egyszerre kettő lehet nálunk, s így jut mindkét kezünkre egy-egy. Közelharcra iszonyú hasznosnak bizonyult, bár a jó öreg shotgunt (amit egyébként a kézikönyvben csak smasszerpuskának hívnak, tudja valaki, hogy miért?) nem sikerült überelnie számunkra, így is remekül elszórakoztunk velük. A második mordály egy forgótáras gránátvető, amivel nem túl diszkrét módon küldhetjük örök nyugalomra azt, akit valamilyen véletlen folytán sikerül eltalálnunk vele. Sajnos ez utóbbi darab csak az utolsó tíz percben került kezeink közé, amit aztán hamar le is cseréltük egy mindent taroló plazmakütyüre, de ettől függetlenül imádni való kis szerkezet, amibe elektronikus- és hagyományos robbanótöltetet helyezhetünk. Ezen kívül érkezett egy újfajta nanogránát is, amivel az idegeneket és a nanoruhákban ténykedő kommunista erőket szívathatjuk halálra. Végezetül pedig apróságnak tűnhet, de roppant dicséretes, hogy mostantól nem szükséges minden fegyvert és lőszert manuális felszedegetnünk a földről, hanem elég, ha rájuk lépünk, s így azonnal feltöltődnek készleteink.
Végezetül pedig talán a legfontosabb újdonság, ami a Crysis legfájóbb pontját igyekszik orvosolni: a gépigényt. A magyar fejlesztőstúdió ugyanis ezúttal gondoskodott arról is, hogy szerényebb konfigurációkon is megfelelő sebességgel fusson a Crysis is, amit különféle optimalizálásokkal és — gondolom — kőkemény programozói munkával értek el. Ennek köszönhetően a Crysis Warhead kifejezetten jól futott a már elavultnak számító 8800GTS kártyával felszerelt gépünkön is, és nemcsak hogy röccenésmentesen ment, helyenként még jobban is nézett ki. Az igazsághoz persze az is hozzá tartozik, hogy amikor légpárnás járművünkkel száguldoztunk, ott bizony 10 FPS körül mozgott a játék, de ezt leszámítva végig stabil 30-40 FPS-t produkált, még úgy is, hogy közben egy másik program segítségével videót rögzítettünk a látottakból.
Bár sejtjük, hogy ez leginkább a kiadó érdeme, külön örömet jelentett számunkra, hogy idehaza a játék teljesen magyar nyelven kommunikál velünk, amibe nem csupán a feliratok, hanem a szinkron is beletartozik. A szinkronmunkálatokat volt szerencsénk testközelből is megnézni valamikor a nyáron, ahol is találkozhattunk Sleszták Szabolccsal, vagy az összekötőparancsnokunk hangját kölcsönző Ulmann Zsuzsával, akikről így utólag a végeredményt hallva elmondhatjuk, hogy igen remek munkát végeztek.
Fiatal (16 év alatti) olvasóink lelki tisztaságának megőrzése végett felhívnánk kedves figyelmeteket, hogy bizony a Warhead nem kimondottan ékesszólásairól híres, tehát ha a vásárlás mellett döntötök, készüljetek fel arra, hogy orrba-szájba káromkodnak benne. Tudom, hogy nem igazán illendő dicsérő jelzővel illetnünk a játék eme részét, de az angol nyelvű változat látva megjegyeznénk, hogy a magyar nyelv méltán híres szókincsét igencsak jól kihasználták a fordításkor, amiken mi sokszor röhögtük szakadtra magunkat. Úgy tudjuk, hogy még így is meg lett vágva az eredeti anyag, de talán jobb is így.
A Crysis Warhead dobozában található Disc 2 tokban megbújó lemez tartalmazza a Crysis Wars című különálló csomagot, ami nem más, mint a Crysis többszereplős játékmódja. Bár alapból a Crysis is rendelkezett multiplayer opcióval, a COD4 mellett sajnos labdába se tudott rúgni, amit mind a mai napig milliók játszanak nap mint nap. De szerencsére ez a tény nem lombozta le a stúdiót, és kiadták a felturbózott Warst, amiben most végre mindenki megtudhatja, miről is maradt le annak idején.
A legnagyobb újítás a csomagban az új Team Deathmatch, tehát a csapatalapú sima adok-kapok játékmód jelenti, ami annak ellenére élvezetes, hogy sokan már évekkel ezelőtt leírták ezt a stílust. Aztán itt van az a közel 20 pálya is, amin nyomhatjuk az ipart, na és persze a jó öreg Power Struggle játékmód, ahol a harcmezőn található taktikai pontok megszerzéséből járó pontokért cserébe dobálhatunk atombombát az ellenség fejére. És mint tudjuk, atombombákkal dobálózni mindig is jó móka, amiről már a Red Alerttől egészen a World in Conflictig megbizonyosodhattunk.
Annak ellenére, hogy a Crysis Warhead önálló produktumként is megállja a helyét (végül is az), a játék hihetetlen barátságos, kiegészítő lemezeket megszégyenítő 6000 forint közeli áron került forgalomba. Ha számba vesszük a nehézségi szinttől függő 6-10 órát igénylő játékidőt, a remek szinkront, a grafikai tuningokat és rengeteg szórakozást ígérő többszereplős játékmódot, akkor hamar rájöhetünk, hogy ez bizony alkalmi vétel mindenki számára. A Crysis Warhead minden bizonnyal az év legszenzációsabb játékajánlata (ár-érték arányt tekintve mindenképp), amit a vékonyabb pénztárcával rendelkezők jól teszik, ha már most felírják a karácsonyi ajándéklistájukra.
Akik ismerik Pszicho személyiségét, azt is sejthetik, milyen vérmérsékletű akcióra számíthatnak a Warheadet feltelepítve: garantált lesz a még több akció, robbanás és lövöldözés, de persze emellett is megadatik nekünk a választás szabadsága. Ha úgy tartja kedvünk, most is végiglopakodhatjuk az egész küldetést, ellenségeinket nyakuknál fogva megragadhatjuk, és szupererővel odébb hajíthatjuk, orvlövészkedhetünk a dzsungel rejtekéből, de így rengeteg mókáról maradunk le, amit csak a legmegrögzöttebb Thief- és Splinter Cell-rajongóknak ajánlunk. Mert itt most kérem szépen a hangsúly a nagybetűs akción van, amit az új történetszál mindvégig biztosítani is fog számunkra. Lépten-nyomon katonákba botlunk, komoly tűzharcokba keveredünk, s a 6-8 órás végigjátszás alatt kiírtjuk egy kisebb falu lakosságát is.
Nagyobb, szebb, vágatlanabb
Ám természetesen a szabadság érzete megmaradt, amit most is a nyílt terepnek és annak a nanoruhának köszönhetünk, amit a Crysisban megismerhettünk. Lopakodva megkerüljük az ellenséget, átváltunk gyorsaságra és lerohanjuk őket, vagy egyszerűen csak hagyjuk, hogy öltözetünk elnyelje a ránk zúduló lövések erejét, mindezt attól függően, hogy épp milyen a hangulatunk. Ami viszont változott, az csakis a javára vált a játéknak, kezdve rögtön a továbbfejlesztett mesterséges intelligenciával, ami első sorban az idegen lények viselkedésén lehet észrevenni. Az előző részben többnyire csak sima vadkacsalövészetet rendezhettünk rajtuk, ezúttal viszont mozgásuk és viselkedésük sokban megnehezíti dolgunkat, ugyanis villámgyorsan kitérnek lövéseink elől, és a katonákhoz hasonlóan ők is igyekeznek a nyílt terepen való repkedés helyett fedezéket keresni.
Ezen kívül sokat javult a játékban található járművek irányíthatósága is, bár nekünk igazából az eredetivel sem volt sok bajunk. Ugyan kellett egy kis idő a megszokásukhoz, de gyakorlott Battlefield-játékosokként ez számunkra nem okozott gondot. A számuk is bővült, méghozzá két új darabbal, amiből az első egy könnyűpáncélzattal ellátott négykerekű, amit a történetben kétféle fegyverzettel próbálhatunk ki: egy forgócsövű gépágyúval és egy sorozatlövő gránátvetővel. Mindkettő fegyver hihetetlen pusztításra képes, amire persze szükség is volt a szép számban életünkre törő észak-koreai haderők megrendszabályozásakor. A másik járgány pedig egy légpárnás eszköz, ami köré épült egy hosszabb üldözős jelenet is, ez a játék vége felé található vonatos jelenet után a legjobban sikerült rész, még annak ellenére is, hogy lőni itt egyáltalán nem lehet.
A két új jármű mellé két új fegyvert is kaptunk, melyek közül leginkább annak az egykezes automata fegyvernek vesszük majd hasznát, amiből egyszerre kettő lehet nálunk, s így jut mindkét kezünkre egy-egy. Közelharcra iszonyú hasznosnak bizonyult, bár a jó öreg shotgunt (amit egyébként a kézikönyvben csak smasszerpuskának hívnak, tudja valaki, hogy miért?) nem sikerült überelnie számunkra, így is remekül elszórakoztunk velük. A második mordály egy forgótáras gránátvető, amivel nem túl diszkrét módon küldhetjük örök nyugalomra azt, akit valamilyen véletlen folytán sikerül eltalálnunk vele. Sajnos ez utóbbi darab csak az utolsó tíz percben került kezeink közé, amit aztán hamar le is cseréltük egy mindent taroló plazmakütyüre, de ettől függetlenül imádni való kis szerkezet, amibe elektronikus- és hagyományos robbanótöltetet helyezhetünk. Ezen kívül érkezett egy újfajta nanogránát is, amivel az idegeneket és a nanoruhákban ténykedő kommunista erőket szívathatjuk halálra. Végezetül pedig apróságnak tűnhet, de roppant dicséretes, hogy mostantól nem szükséges minden fegyvert és lőszert manuális felszedegetnünk a földről, hanem elég, ha rájuk lépünk, s így azonnal feltöltődnek készleteink.
Végezetül pedig talán a legfontosabb újdonság, ami a Crysis legfájóbb pontját igyekszik orvosolni: a gépigényt. A magyar fejlesztőstúdió ugyanis ezúttal gondoskodott arról is, hogy szerényebb konfigurációkon is megfelelő sebességgel fusson a Crysis is, amit különféle optimalizálásokkal és — gondolom — kőkemény programozói munkával értek el. Ennek köszönhetően a Crysis Warhead kifejezetten jól futott a már elavultnak számító 8800GTS kártyával felszerelt gépünkön is, és nemcsak hogy röccenésmentesen ment, helyenként még jobban is nézett ki. Az igazsághoz persze az is hozzá tartozik, hogy amikor légpárnás járművünkkel száguldoztunk, ott bizony 10 FPS körül mozgott a játék, de ezt leszámítva végig stabil 30-40 FPS-t produkált, még úgy is, hogy közben egy másik program segítségével videót rögzítettünk a látottakból.
Aztm#%@a az !%#$
Bár sejtjük, hogy ez leginkább a kiadó érdeme, külön örömet jelentett számunkra, hogy idehaza a játék teljesen magyar nyelven kommunikál velünk, amibe nem csupán a feliratok, hanem a szinkron is beletartozik. A szinkronmunkálatokat volt szerencsénk testközelből is megnézni valamikor a nyáron, ahol is találkozhattunk Sleszták Szabolccsal, vagy az összekötőparancsnokunk hangját kölcsönző Ulmann Zsuzsával, akikről így utólag a végeredményt hallva elmondhatjuk, hogy igen remek munkát végeztek.
Fiatal (16 év alatti) olvasóink lelki tisztaságának megőrzése végett felhívnánk kedves figyelmeteket, hogy bizony a Warhead nem kimondottan ékesszólásairól híres, tehát ha a vásárlás mellett döntötök, készüljetek fel arra, hogy orrba-szájba káromkodnak benne. Tudom, hogy nem igazán illendő dicsérő jelzővel illetnünk a játék eme részét, de az angol nyelvű változat látva megjegyeznénk, hogy a magyar nyelv méltán híres szókincsét igencsak jól kihasználták a fordításkor, amiken mi sokszor röhögtük szakadtra magunkat. Úgy tudjuk, hogy még így is meg lett vágva az eredeti anyag, de talán jobb is így.
Crysis Wars
A Crysis Warhead dobozában található Disc 2 tokban megbújó lemez tartalmazza a Crysis Wars című különálló csomagot, ami nem más, mint a Crysis többszereplős játékmódja. Bár alapból a Crysis is rendelkezett multiplayer opcióval, a COD4 mellett sajnos labdába se tudott rúgni, amit mind a mai napig milliók játszanak nap mint nap. De szerencsére ez a tény nem lombozta le a stúdiót, és kiadták a felturbózott Warst, amiben most végre mindenki megtudhatja, miről is maradt le annak idején.
A legnagyobb újítás a csomagban az új Team Deathmatch, tehát a csapatalapú sima adok-kapok játékmód jelenti, ami annak ellenére élvezetes, hogy sokan már évekkel ezelőtt leírták ezt a stílust. Aztán itt van az a közel 20 pálya is, amin nyomhatjuk az ipart, na és persze a jó öreg Power Struggle játékmód, ahol a harcmezőn található taktikai pontok megszerzéséből járó pontokért cserébe dobálhatunk atombombát az ellenség fejére. És mint tudjuk, atombombákkal dobálózni mindig is jó móka, amiről már a Red Alerttől egészen a World in Conflictig megbizonyosodhattunk.
Vedd és vidd
Annak ellenére, hogy a Crysis Warhead önálló produktumként is megállja a helyét (végül is az), a játék hihetetlen barátságos, kiegészítő lemezeket megszégyenítő 6000 forint közeli áron került forgalomba. Ha számba vesszük a nehézségi szinttől függő 6-10 órát igénylő játékidőt, a remek szinkront, a grafikai tuningokat és rengeteg szórakozást ígérő többszereplős játékmódot, akkor hamar rájöhetünk, hogy ez bizony alkalmi vétel mindenki számára. A Crysis Warhead minden bizonnyal az év legszenzációsabb játékajánlata (ár-érték arányt tekintve mindenképp), amit a vékonyabb pénztárcával rendelkezők jól teszik, ha már most felírják a karácsonyi ajándéklistájukra.
