Számos alkotás tett már kísérletet annak ábrázolására, hogy milyen érzés is lehet hosszabb ideig családtól és barátoktól távol egy űrállomáson szolgálatot végezni: a Gravitáció című film hősei meglehetősen komoly árat fizettek azért, hogy Földünkre odafentről tekinthettek le, de a Hold, a Csillagok között vagy éppenséggel a hamarosan filmvászonra kerülő Marsi szereplői is alighanem alaposan átgondolnák még egyszer, hogy újra kimerészkednének-e a planétánkon túlra.
AZ ŰRBEN NINCS ÉLET
Míg a Corps of Discovery (más néven Lewis és Clark) expedíció az 1800-as évek elején az akkoriban még felfedezetlen amerikai területek megismerésére irányult, addig a találóan módosított nevű játék karaktere (akit nemes egyszerűséggel csupán Őrnagynak szólítanak) egy ismeretlen égitest felfedezésére kap megbízatást. A feladat rutinmunkának indul, azonban a sugárzásveszély, a helyenként felbukkanó furcsa lények, valamint a gyerekeitől és a feleségétől való távollét súlya egyre jobban rátelepszenek a főhős állapotára. A teljes magányon kíván enyhíteni az emberi fejre hasonlító beszélő robot, aki folyamatosan érdeklődik egészségünk felől, valamint további információkkal lát el minket a küldetéssel kapcsolatban, ezenkívül biztosít afelől, hogy munkánkkal az emberiséget szolgáljuk és dolgunk végeztével rögtön hívja a mentőhajót, ami hazaszállít megszokott környezetünkbe. Sajnálatos módon azonban az elemei éppen akkor merülnek le, amikor a felmentő sereget értesítené, így be kell érnünk annyival, hogy hamarosan bekövetkező halálunk nem lesz hiábavaló, hiszen valami nemeset tettünk cégünknek és embertársainknak.
A kis amerikai stúdió műve alapvetően a történetmesélésen alapszik, így hiba volna a sztoriról több részletet elárulni. Nyitott szemmel járva-kelve a bázison és a tárgyakat megvizsgálva értesülhetünk a főszereplő gondolatairól; érdemes mindent megvizsgálni, mert egy-egy elejtett megjegyzésből sok minden kiderülhet, valamint idővel a főhadiszállás egyes elemei is megváltoznak: az asztalon lévő könyv, az akvárium, a gyerekek rajzai a falon, végül még robottársunk is. Miután szkafanderünkben kilépünk a bolygó felszínére, a ránk bízott küldetések végrehajtása mellett karakterünk múltját felfedő jelenségekre is bukkanhatunk, mely lehet akár egy egyszerű tárgy is, vagy esetleg egy szobát, utcát rejtő gömb, mely korábban mély emlékként vésődött be – az efféle memóriatöredékek jó szolgálatot tehetnek a magányban a józan ész megőrzéséhez.
Feladataink elvégzésében segítségünkre van a térkép, valamint a magasan fekvő helyek elérését megkönnyítő jetpack, a nagy távolságok megtételén kívül (melyet akár futva is megtehetünk) bizonyos helyszíneken némi ügyességre is szükség lesz, hogy egy-egy sziklaperemet elérjünk vagy szakadékon átkeljünk. Az ugrálós részek visznek ugyan némi színt a folyamatos vándorlásba, a hangsúly azonban továbbra is inkább a felfedezésen van.
KIS EMBER A VÉGTELENBEN
Aligha vidám történet az, melyet a Corpse of Discovery elmesél. Ugyan a vizuális megvalósítás meglehetősen látványosra sikerült és a mesterséges intelligenciával ellátott kísérőnk szenvtelen gépi hangja is hatásos, a többféleképpen értelmezhető szürreális és nyomasztó sztori nem könnyíti meg a befogadást. Hiba volna pusztán ügyességi játékként tekinteni erre az alkotásra, sokkal inkább egy lélektani utazáson vehetünk részt, melynek célja egyfajta fejlődés és az igazi értékek felismerése. Kétségkívül hatásos egy mű, azonban nyitott elmét és bizonyos szintű érettséget (valamint nyelvtudást) megkövetel attól, aki hajlandó elmerülni benne. Kisebb bugok a rendszeres frissítések mellett is előfordulnak, emellett a billentyűzet kiosztása sem módosítható (többszemélyes módnak pedig nem volna sok értelme), az elvontabb gondolkodásra és elmélyülésre vágyók alighanem megtalálhatják a számításukat.
