Teljesen hétköznapinak számít, hogy filmek is felmerülnek egy-egy videójáték esetében az inspirációs források között, az azonban már jóval ritkább eset, amikor olyan régre kell visszanyúlnunk, mint most, a Conway: Disapperance at Dahlia View esetében. Az Ether One és a The Occupation mögött álló brit csapat, a White Paper Games legújabb játéka ugyanis nem másból merít, mint Alfred Hitchcock egyik legnagyobb klasszikusából, a Hátsó ablakból, a négy fal közül leskelődős, gyanús figurákkal teletömött társasházi bűnügyi dráma koncepciója pedig hibátlanul működik ebben az interaktív formában is.
A Conway főhőse – és egyben címszereplője – az egykori detektív, az immáron kerekesszékhez kötött Robert Conway, aki az egyik lakója annak a Dahlia View-nak, ahonnan eltűnik egy 8 éves kislány, Charlotte May. A nyomozás természetesen rögtön kezdetét veszi, méghozzá Robert lányának vezetésével, ami egy kis extra feszültséget csempész a szituációba, ugyanis hiába parancsolnak megálljt a vén kopónak, Conway megígéri az eltűnt gyermek kétségbeesett apjának, hogy segít felgöngyölíteni az ügyet. Kezdetét veszi tehát a „kukkolás”, miután minden jel arra utal, hogy az elkövető bizony valahol a házon belül rejtőzik.
Az egyes fejezetek szisztematikusan épülnek fel. Először mindig valamelyik szomszédra fókuszálunk, fényképezőgépünkön keresztül szemlélve az eseményeket az udvar túloldalán – leginkább ezen szekvenciák idézik meg az említett Hitchcock-művet (ami – aligha véletlen egybeesés – éppen abban az évben került a mozikba, mint amikor a Conway is játszódik: 1954-ben). Miután gyanút fogunk, jöhet a kutakodás, amikor is jellemzően egy-egy lakást kell bejárnunk, potenciális bizonyítékok és egyéb gyanús tárgyak után szimatolva – ez adja ki a végigjátszás jelentős részét, vagyis ha lecsupaszítjuk, akkor egy teljesen hétköznapi nyomozós kalandjátékkal állunk szemben. A felvonások végén aztán agyunkat is jócskán meg kell tornásztatnunk, egy táblán megtalálva az összefüggéseket az elméletek és a bizonyítékok között – ez sem egy különösebben innovatív húzás, de a Conway szerencsére nem is az a játék, ahol lépten-nyomon az újdonságot hiányolnánk.
A White Paper Games alkotása tehát a már kitaposott ösvényen halad: ha játszottál hasonló címmel, akkor a játékmenet túl sok meglepetést nem fog tartogatni. Ennek ellenére egy rendkívül szórakoztató nyomozós kalanddal állunk szemben, az írói oldalon ugyanis jócskán odatették magukat a fejlesztők. Legyen szó a karakterekről, a párbeszédekről, a dramaturgiáról vagy akár a mindenre rávilágító Nagy Megoldásról, a Conway egy határozottan színvonalas darab, amely cselekményével és atmoszférájával pillanatok alatt berántja a játékost. Az egyes szituációk pedig kellően izgalmasak, mint ahogy Robert is – makacsságával együtt – kellően szerethető figura ahhoz, hogy ez a lendület ki is tartson a végigjátszás során.
Az újdonságfaktor hiányán túl lényegében egyetlen dolgot róhatunk csak fel a Disapperance at Dahlia View számára, ez pedig a csiszolatlanság: egy-két hónap fejlesztési idő még jót tett volna neki – aligha véletlen, hogy a konzolos verziók premierjét jövőre tolták. Az ajakszinkron például gyakran köszönőviszonyban sincs a beszéddel, de akadnak jelentősebb, technikai jellegű gondok is. Volt például, hogy beragadtam az egyik képernyőn, ezért vissza kellett töltenem az állást, de a textúrahibák is keményen megnehezítették az egyik feladatot, mint ahogy a régi időket idéző (és a komótos-gurulós tempóhoz egyébként szuperül illeszkedő) rögzített kameraszögek is csúnyán csapdába tudnak ejteni. Nemcsak a bűntény miatt rázós menet tehát a Conway felgöngyölítése, ezzel együtt is érdemes azonban rászánni azt a 8-10 órát a játékra, a műfaj kedvelői ugyanis nem fognak benne csalódni.
