Az biztos, hogy gazdaságilag nem kifizetődő, ha stratégiai játékot fejleszt egy stúdió. A kockázat túl magas, hiszen a mostanra alaposan beszűkült piacon már csak nagyon kevés alkotásnak jut hely, ezért sokszor csak a kisebb költségvetésű termékek maradnak talpon, vagy csak az olyan szuperprodukciók, mint a Starcraft. A THQ sajnálatos bukásakor úgy tűnt, hogy e remek stílus két jeles képviselőjének, a Warhammer világában játszódó Dawn of Warnak, valamint a Company of Heroesnak is búcsút inthetünk -- szerencsére a SEGA felkarolta a CoH csapatát, így legalább az egyik RTS-t biztonságban tudhatjuk, és elkészülhetett minden idők legjobb II. világháborús stratégiájának folytatása.
Keleti szél
A játék ezúttal is a második nagy világégésen vezeti keresztül a játékost, azzal a számottevő különbséggel, hogy történetünk a keleti fronton, azaz a németek által megszállt szovjet területeken veszi kezdetét. Természetesen ezúttal is kapunk egy jól felépített kampányt, melynek főhőse Lev Abramovics Iszakovics, a Vörös Hadsereg hadnagya, aki 1952-ben a Gulágon tölti nem túl kellemes vakációját, miközben szörnyű rémálmok gyötrik. Nem csoda, hiszen a háború maga volt a pokol, a keleti fronton történt eseményekről pedig valóságos rémtörténeteket hallhattunk, ahol a katonáknak jobban kellett félniük a saját parancsnokaiktól, mint az ellenséges golyózáportól. Nos, ezt a poklot fogjunk bejárni főhősünk visszaemlékezéseiben, megismerve a háborút erről az oldaláról is.
A helyszínválasztás kivételesen jó ötlet volt a készítőktől, hiszen az elmúlt két évtized háborús videojátékainak köszönhetően nagyjából már fél Franciaországot feltérképezhettük. Tudjuk, hogy mely városokban harcoltak az amerikai hadsereg katonái, vagy hogy milyen volt az Omaha Beach, hiszen a Brothers in Armstól kezdve a Medal of Honoron át a fejlesztőstúdiók csak ritkán voltak képesek elszakadni a hős nyugati vitézek megpróbáltatásainak feldolgozásától. Ez persze nem baj, hiszen ezek a férfiúk tényleg megérdemlik, hogy ilyen formában is halhatatlanná váljanak, csak épp sokan nem is tudják, hogy a nyugatról támadó szövetséges erők veszteségei eltörpültek ahhoz képest, amit a szovjeteknek kellett elszenvedniük a keleti fronton -- ennek ellenére alig akad olyan játék, amely az ő történetüket dolgozta fel. A Company of Heroes 2 róluk szól, nekik állít emléket a lehető legstílusosabb módon, megismertetve mindenkit a történelem eme szakaszával, egyszerre szórakoztató és elborzasztó módon.
Egy kis ráncfelvarrás
Első küldetésünk Sztálingrádban, a Volga partján fekvő iparvárosban veszi kezdetét, majd szép lassan ellátogatunk a történelem legismertebb európai csatáiba, Leningrádon át egészen Berlinig. A kampány során közel 15 órányi küzdelemben lesz részünk, és ez már önmagában tetemes mennyiségű szabadidőnket bedarálhatja, ami persze egyáltalán nem baj, ha minőségi szórakoztatásról van szó. A minőségre pedig egy rossz szavunk sem lehet, hiszen a program készítői igyekeztek megtartani mindent, ami az alapjátékban jól szuperált, és ennek köszönhetően az első rész legtöbb eleme ismerősként köszön ránk a kezdetekkor. Főbb egységeink ezúttal is a különféle gyalogsági szakaszok lesznek, de gyárthatunk tankokat, tüzérségi ütegeket és bunkereket is, sőt amennyiben ügyesen tologatjuk seregünket a virtuális harcmezőn, akár repülőgépeket is hívhatunk a csatákba győzelempontjainknak köszönhetően.
A siker záloga, hogy embereinket folyamatosan fedezék mögött tartsuk, hogy a géppuskások vagy a tankelhárító ágyúk megfelelő irányba legyenek állítva, valamint hogy mindig időben visszavonulót fújjunk, ha az egységeinket épp felmorzsolni készül az ellenfél. Mondhatni, hogy egy hihetetlen tempójú klikkelőbajnokság az egész, ami sokszor egy pillanatra sem enged a tempóból, ez pedig főleg akkor igazán durva, ha épp többfrontos háborút vívunk, amiben páncélosokat és egy tucatnyi gyalogsági szakaszt próbálunk egyidejűleg életben tartani. Szerencsére a kampány remek lehetőséget biztosít ahhoz, hogy felelevenítsük az előző részben szerzett tapasztalatainkat, így egérkattogtató izmaink gyorsan bemelegszenek, pár óra elteltével pedig már arra is lesz időnk, hogy megcsodáljuk a játék által prezentált varázslatos látványt, és rácsodálkozzunk az újdonságokra.
Ez utóbbiak közül az egyik az úgynevezett true sight rendszer, ami lényegében teljesen megváltoztatja azt a játékmechanikát, amit eddig ismertünk. Ennek köszönhetően kikerült a játékból (vagy legalábbis alaposan megváltozott) a stratégiai programok egyik ismertetőjegye, a fog of war, így mindig csak annyit látunk a térképből, mint amennyit katonáink is látnak. Embereink emiatt meglapulhatnak kerítések vagy a sűrű növényzet árnyékában, és simán bevárhatják az ellenfelet úgy, hogy azok észre sem veszik őket. Ez a rendszer lehetőséget ad arra, hogy taktikai lehetőségek tucatjait vonultassa fel a játék, így a különböző egységek kombinálásával számtalan módon vezethetjük győzelemre a csapatunkat (erről bővebben a tippek között).
A készítők másik nagy újítása az időjárás megjelenítése, ami lényegében a hidegről és az ezzel járó kellemetlenségekről szól. A téli pályákon bizonyos időközönként csúnya hóvihar kerekedik, melynek hatására a szabadban hagyott gyalogság pillanatok alatt megfagyhat, ezért folyamatosan tábortüzek mellé, épületekbe vagy szélvédett helyekre kell terelnünk embereinket. Ezenkívül a derékig érő magas hó is akadályozhatja a mozgásunkat, éppen ezért érdemes saját kezűleg belepiszkálni a program által ajánlott útvonalakba, ugyanis katonáink gyakran nem figyelik, hogy melyik a legrövidebb út az adott célterületig, és néha ész nélkül belegázolnak egy jéghideg mocsárba is. Újdonság még az átugorható, megmászható tereptárgyak jelenléte, ami szintén érdekes műveletekre kényszeríti a program útvonalkereső algoritmusát -- magyarán szólva ezeket nekünk kell észrevenni és kihasználni, ha gyorsabb közlekedést szeretnénk biztosítani bakáinknak.
Látványorgia
Csakúgy, mint az első részben, a Company of Heroes egyik legerősebb ütőkártyája ezúttal is a megjelenítés és a tálalás, melynek minősége gyakorlatilag páratlan a stratégiai játékok piacán. Itt nemcsak arról van szó, hogy a grafika pazar, az egyes területek hihetetlenül festenek, és a jeges tó felszínén megcsillan a távolban lenyugvó nap, hanem arról, hogy az egész játéktér és mindenki, aki rajta van, él és lélegzik. Láthatjuk, ahogy a géppuskások összeállítják a fegyverüket és szép lassan adagolják a lőszert a tüzérnek, vagy ahogy az aknavetőben töltik a lövedékeket. Megfigyelhetjük, amint a fal mellett felállított szakaszunk épp páncéltörő munícióval tölt meg egy ágyút, amellyel hamarosan telibe találnak egy közeledő hernyótalpast, az emiatt lángolva csapódik bele egy másik csapatba, a detonáció pedig magával ránt még két embert.
A hihetetlen részletesség és fizikai szimuláció mindenütt jelen van; a lövedékek természetes röppályán mozognak, a kis kaliberű páncéltörő gránátok könnyedén lepattanhatnak a vastag tankok homlokfaláról, a robbanások életszerűen repítik szerteszéjjel az épületeket és a szerencsétlenül járt embereket, a tűz pedig felperzseli a száraz mezőket és lángba borítja a közeli fákat is. A szemfüles játékosok még azt is megfigyelhetik, hogy merre járt lánctalpas egység a pályán, ezek ugyanis jól látható nyomot hagynak a talajon, a roncsok pedig a játék végéig ott maradnak a pályán, és fedezéket nyújthatnak a lövedékek elől -- olyan az egész, mintha egy modern FPS-t látnánk döntött felülnézetből. Egészen elképesztő az, amit a Relic emberei látvány terén összehoztak nekünk.
A tálalást illetően csupán egyetlen negatívumot tudunk felemlegetni, mégpedig az átvezető videók kapcsán, melyek az első részhez hasonlóan a játék motorjával lettek elkészítve, megjelenítésük azonban nem valós időben történik, hanem felvételről, némi utómunkával megtoldva, és ettől a legtöbb elég csúnyácska lett. A legfőbb gond az, hogy egy RTS motorjával nem igazán lehet élethű fizimiskákat ábrázolni, s bár kétségtelen, hogy stratégiai játékhoz képest a látvány döbbenetes, hiányzik az élet a karakterek arcáról, ami sokat ront az összképen. Emellett sem a párbeszédek nem sikerültek túl érdekesre, sem maga a sztori, az orosz akcentussal beszélő amerikai színészektől pedig már a hideg futkos a hátunkon. Persze azért nem olyan vészes a helyzet, csak a játék többi részéhez képest nagy a kontraszt ezen a téren. Emlékeztek még a R.U.S.E. című játékra, és hogy abban milyen szörnyű videók voltak? Na, ha azok 1/10-et érdemelnének, akkor a CoH videóira simán adunk akár öt pontot is. És hogy mi kapna 10 pontot? Hát a Starcraft II!
Nincs visszavonulás!
Annak ellenére, hogy német kampány nem került a játékba (itt azért erős DLC-szagot érzünk a levegőben), a Company of Heroes 2 szólista küldetései igen hosszú időre képesek lekötni a játékosokat. Emellett a készítők most is nagy hangsúlyt fektettek a többszemélyes rész kidolgozására, és lényegében ennek köszönhetően teljesedik ki a játék, hiszen itt már nemcsak a szovjet, de a német hadsereget is az irányításunk alá vonhatjuk. A multi tehát ezúttal is fontos szerephez jut, hiszen gyakorlatilag végtelen órányi játékidővel tolja ki a Company of Heroes 2 szavatosságát, és a kampány valójában nem más, mint az erre való felkészülés. Ebben a játékmódban megnyílik előttünk az összes létrehozható egység és harckocsi, megjelennek a parancsnoki pontokért elkölthető extra képességek, valamint teljesen szabad kezet kapunk hadseregünk felépítésénél. E lehetőségek megjelenésével egy jóval színesebb, jóval izgalmasabb csatározásban lehet részünk még akkor is, ha eleinte csak egy kiadós verés lesz a jussunk.
Már a nyitóképernyőn feltűnhet, hogy a játék folyamatosan monitorozza és értékeli tevékenységünket (igen, még az egyszemélyes játékok során is!), és a részleteket a jobb felső sarokban lévő hatalmas menüre kattintva csodálhatjuk meg. Parancsnokként minden érdemleges megmozdulásunkért tapasztalati pont a jutalmunk, ami természetesen idővel szintlépéshez is vezet. Küldetések, valamint különféle kihívások teljesítéséért színes plecsniket és medálokat kapunk, ha pedig már elég kitüntetést bezsebeltünk, az Army Customizer pontra kattintva létrehozhatjuk saját, egyedi festéssel ellátott seregünket is. Sőt, itt akár egységeinket is fejleszthetjük, már amennyiben teljesítjük az ehhez szükséges célkitűzéseket és feladatokat. A kezdő játékosok megnyugtatására azért elmondjuk, hogy ezek a fejlesztések alig pár százaléknyi bónuszt adnak csak a csapatoknak, így egy magasabb szintű játékos sosem kerülhet komoly helyzeti fölénybe másokkal szemben. Maga a multi egyébként nem sokban különbözik a kampány vége felé található küldetésektől, kivéve persze azt, hogy az ellenfél sosem fogja egykönnyen megadni magát, és nem lesz olyan, hogy egyszer csak elfogynak az egységei. Az újoncoknak különösen ajánlott kipróbálni a mesterséges intelligencia elleni harcot, kezdésnek szigorúan csak easy módban, hiszen már a közepesnek számító standard fokozat leküzdése is elképesztő kihívást jelenthet.
Háború és béke
A multi mellett a CoH 2 tartalmaz egy Theater of War nevű menüpontot is, amiben kilenc további küldetés várja az unatkozó parancsnokokat, és ezek már a szovjet és a német oldallal is végigjátszhatók. Az ötlet kivételesen jó, hiszen ide bekerülhettek azok a pályák, amelyek végül nem illeszkedtek bele a kampány történetébe – ám nemcsak szimpla térképeket kapunk feladatokkal, mindegyiknek van egy saját kis sztorija, egyedi eseményekkel megtöltve. Ezek között találunk kétfős kooperatív küldetéseket is, bár a többes szám megtévesztő lehet, hiszen összesen két darabról van szó, ami azért elég soványka. Reméljük, hogy ingyenes DLC formájában majd pótolják ezen lemaradásukat a készítők.
A Company of Heroes 2 nem tökéletes, mégis a lehető legjobb választás azoknak, akik szeretnének egy olyan stratégiai játékkal játszani, amiben nincsenek nyálkás rovarok és érdekes fénylények. Egy történelmileg hű, hihetetlenül látványos RTS-sel van dolgunk, ami forradalmi újdonságokat nem hoz magával, de változatos játékmenetével mégis azonnal magába szippantja a játékost. Nekünk ugyan rettentő mód hiányzott a játékból a német kampány, és az átvezető videókat is csak kínkeservesen tudtuk végignézni, de ez legyen a mi bajunk. Minden más tekintetben a CoH 2 maga a tökély, aminek minden PC-s gyűjteményében ott a helye.
