A bevezetőben említett minisztériumi apanázst ez a cím is megkapja, hiszen az ókori Egyiptom életébe és az asztrológia titkaiba kukkanthatunk bele, pár óra erejéig. Igen, nem tévedés, jómagam a cuccot egy hosszú hétfő délután végigjátszottam; sajnos ehhez a helyszínek száma is passzol: csupán egy csillagász háza, valamint Alexandria két híres épülete, a könyvtár és a világítótorony köszön be. A sztori is elég sablonos: i. e. 48-ban járunk, a Kleopátra és Ptolemaiosz között kirobbant testvér- és polgárháború idején, amikor Julius Caesar feltűnik Alexandria alatt. A királynő Akkád, a csillagjós segítségével meg akarja tudni, mit tartogat a jövő a számára, ám az öreget és lányát elrabolják, és segédjének, Thomasnak kell kiderítenie, mi történt. Mindez afféle kötelező keret, amely leginkább arra szolgál, hogy kohéziót teremtsen a rébuszok között. 

Ez nem a te napod...

Van egy érdekes, újszerű elem a játékban. A startnál választanod kell magadnak egy állatövi jegyet; a sztori négy napja alatt vagy kedveznek neked a csillagok és istenek, vagy nem � utóbbi esetben némi szívatásra kell felkészülnöd, ami pár extra feladatot jelent. A végigjátszás után kapsz két plusz opciót: az újabb nekifutásnál kiválaszthatod, hogy mindig szerencséd legyen, vagy hogy mindig a negatív történések következzenek be. Nem nagy durranás, de legalább eredeti...

A Cleopatra egy belső nézetű, "kötöttpályás" (arra mész, amerre a motor engedi), készlet- és mechanikus puzzlékra építkező kalandjáték. Még dialógus is csak elvétve bukkan elő, ami azt jelenti, hogy egy bátor, a játék nyelvét nem beszélő kalandozó is elboldogul vele. Figyelem: bátor, de rutinos! A feladványok jó része ugyanis a tapasztaltaknak és e műfajra fogékonyaknak szól, sit venia verbo: a logikával baráti viszonyt ápolók részéről nem lesz nehéz; aki a Myst-szérián végigrágta magát, annak ez a cucc desszert lesz (bár egy-két logikai baki bezavar), a többiek viszont kerüljék, mint ördög a tömjént. Tárgykombinálás, gombnyomogatások, súlypakolgatások, víztöltögetések, plusz jó adag "alkímia" teszi ki a puzzlekínálat javát. Külön "poén", hogy a legtöbb fejtörő túl van fogalmazva, azaz első olvasatra úgy tűnik, baromi nehéz rébuszról van szó, pedig egy frászt...

A játékot érdekes, és talán e műfajtól szokatlan módon a körítése adja el. Már maga a főmenü is megérne egy külön cikket, interaktívan bolyongunk Kleopátra palotájában, a profilok istenszobrokként jelennek meg, a mentések papirusztekercsre íródnak. Az egész cucc gyönyörű, hangulatos, korhű, hozzá illő a zene/ének is, a mozik, animációk szintén dicsérhetők. A kezelőfelület intuitív, bár egyes elemei kissé túl vannak bonyolítva. A csomag e része tehát rendben van.



Az összkép Janus-arcú; a végigjátszás után úgy éreztem, a srácok picit összecsapták a projektet: mintha egy nagyobb lélegzetű kalandjáték demójába kóstoltam volna bele, a végén még a hangsúly is fennmaradt. Az a kis plusz játékelem, melyről külön olvashattok, nem elég ahhoz, hogy kedvet csináljon az "újrázásra", ezen kívül pedig sajnos semmi olyan revelációt nem tartalmaz a cucc, amely miatt érdemes lenne ismét nekiülni. Legfeljebb a hangulata, a látványvilága, ami tényleg megragadja az embert - ez viszont ebben a műfajban csak fél siker...