Be kell vallanom, nem rajongok a gyerekfilmekért. Bár valamennyi Harry Potter részt és az összes valamirevaló animációs filmet megnéztem moziban (többségüket önszántamból!), a C.S.Lewis (Tolkien jó barátja, Rowling egyik ihletője) könyve alapján forgatott Narnia krónikái viszont a kezdettől fogva nem vonzott túlságosan. Elvégre milyen lehet egy olyan fantasy gyerekfilm, amihez képest egyes kritikusok szerint a Harry Potter szövevényes horrormese?! Szó mi szó, ha derék szerkesztőm nem osztja rám a gigantikus költségvetésű film alapján készült játék tesztelését, most gazdagabb lennék a filmre elpazarolt két órával - de szegényebb a korrektül összerakott, a filmet messze túlszárnyaló akció-kalandjáték élményével.
Bár nem vártam sokat a Narnia krónikáitól, de nem gondoltam volna, hogy folyamatos nyugtatóinjekciókra lesz szükségem a moziban ahhoz, hogy ne pattanjak fel minden percben a székemből. Ha filmkritikát kéne írnom, órákig szapulnám a filmet, majd a végén kijelenteném, hogy azért nem volt olyan rossz, csak egyszerűen a nálam tizenöt évvel fiatalabb közönség számára készült. Ezek után igazán nem mondhatni, hogy túlzott elvárásokkal vettem kezembe a játékfeldolgozást, de őszintén megmondom, rég csalódtam ilyen kellemeset. Bár a brit fiúk alaposan vakarhatták a fejüket, hogyan is lehetne jó játékot összerakni ilyen egyszerű film alapján, végül csillogó kreativitásról tettek tanúbizonyságot. A Narnia krónikái legalább olyan élvezetes kikapcsolódást nyújt, mint mondjuk az EA Harry Potter-játékai; a film ismerete nélkül is meglepően jól el lehet szórakozni vele néhány óráig - a nem túl pergő film után pedig valóságos gyönyörben lehet részünk, hogy a fantasztikusan megvalósított tájakon végre történik is valami�
A fejlesztők elsőszámú érdeme, hogy fantasztikusan ültették át a jóval százmillió dollár feletti költségvetésű film környezetét, tájait, hangulatát. Az alacsony gépigény ellenére gyönyörű, nagy felbontású textúrák feszülnek mindenfelé, és a karakterek, az animációk részletessége is a hasonló játékokban megszokott átlag fölött van. Bár játékterünk valójában igen behatárolt, az ezen belüli részletes és hangulatos megjelenítés (szerintem a havas táj helyenként hangulatosabban néz ki, mint a filmben!) miatt ez nem túl feltűnő. Ugyancsak feledtet minden aprócska hiányosságot a játékhoz összedobott, legjobban talán a Gyűrűk Ura filmekéhez hasonlító atmoszférikus nagyzenekari, kórusokkal tűzdelt zenei aláfestés: bár egy részük a moziból való, az igazán egyedi és fantasztikus dallamokért a játék saját bejáratú zeneszerzőjét, David Whittakert kell dicsérnünk. Az úriember igazi játékipari veterán (több mint száz játék stáblistáján szerepel a neve, köztük olyan klasszikusok, mint az első Sim City, a Golden Axe, a Wing Commander 3 vagy a Shadow of the Beast), de Hollywoodban sem ismeretlen a neve, hangmérnökként olyan filmeken dolgozott, mint az Ötödik elem, a Drágán add az életed és Halálos fegyver sorozatok, sőt egy Oscar-jelölése is van �96-ból a Daylight című katasztrófafilmért.
Fantastic Four Junior
A megfelelő audiovizualitás tehát biztosítva van - ráadásul a pályák között DVD-minőségű filmrészletekkel is találkozhatunk szép számmal -, az irányítandó szereplőnégyest pedig magától értetődő módon a film főszereplői: Peter, Susan, Lucy és Edmund adják. A Fantasztikus négyes játékadaptációjához hasonlóan mindegyik szereplő a képernyőn van majdnem mindig, egyszerre ugyan csak egyiküket irányíthatjuk, de bármikor átválthatunk egy másik karakterre egyetlen gombnyomással. Alapvetően mindegyikük egy vagy két erősebb-gyengébb támadási lehetőséggel rendelkezik, de ezek is jelentősen eltérnek egymástól. Peter például kardot vagy égő fáklyát ragadhat, és azzal irthatja Narnia gonosz lényeit, Susan labdákat, hógolyókat hajigál, később pedig a filmben látott nyíllal is gazdagabb lesz. A karakterek emellett folyamatosan fejlődnek, újabb képességekre tesznek szert, sőt egymást segítve sokkal hatékonyabb, néha kulcsfontosságú mozdulatokra képesek. Érdekes, hogy csaknem mindegyik páros más kombinációt alkot, és ezáltal másfajta speciális támadást hozhat létre: a továbbjutásunk útjában álló akadályokat esetenként csak előre meghatározott módon tüntethetünk el, ilyenkor érdemes végig próbálni a lehetőségeket. A támadó képességek mellett jó pár platformjátékokra emlékeztető egyszerű képességünk is lesz: a szűk nyílásokba csak Lucy képes bemászni, a póznák tetején megbújó szeretetcsomagokért pedig Edmunddal kell felmásznunk stb. A játék kezdetén csak néhány képességünk lesz meg, ezek vagy folyamatosan tovább bővülnek, vagy magunknak kell megvásárolnunk őket a pályákon tonnaszám megtalálható érmékből gazdálkodva. Az tetszett ugyan, hogy lehet mindenfélét gyűjtögetni a pályák között, azt viszont kicsit primitívnek tartottam, hogy néhány helyszínen az egyszerű tereptárgyak folyamatos ütögetésével sajtolhatunk ki további érméket. Mivel így szinte mindig minden extra megvásárlására lesz pénzünk, ezt nem nevezhetjük igazi RPG-elemnek - de kellemes változatosságot kölcsönöz a játékmenetnek. Az összegyűjtött érmék és szobrok száma ráadásul igen pozitívan hat pályavégi értékelésünkre is, ha a komolyabb játékosokhoz illő kiváló minősítésre hajtunk, alaposan le kell �farmolnunk� a pályákat. Erre egyébként nem mindig lesz lehetőségünk első nekifutásra, mert néhány tárgy, szobor egyszerűen nem szerezhető meg a pálya első teljesítésénél - a King Konghoz hasonlóan az első végigjátszás után újrajárhatjuk a helyszíneket, ha a játék minden bónuszát meg szeretnénk kaparintani. Ennek köszönhetően, no meg a legkeményebb nehézségi szintnek hála a játék a veteránabb játékosoknak is nyújthat kellő kihívást. Sőt néha mintha a fejlesztők kicsit túlzásba is estek volna - én legalábbis kíváncsi lennék, hogy a filmen fellelkesült, a játékot apu-anyuval sebtiben megvetetett tízéves srácok hogy győznek le egy-két főellenfelet, akik az első pár próbálkozás erejéig rajtam alaposan kifogtak�
Ádám és Éva utódai Narnia ellen
Bár a játékmenet főleg hack�n slash-es hagyományokat követő farkas- és ogregyepálásból áll, nagyobb tömegek esetén már nem árt némi taktikát is kidolgoznunk, sőt az ügyességünkre is szükség lesz - igaz, ez főleg a gyenge mesterséges intelligenciának köszönhető. Nem hittem a szememnek, amikor társaim a legnagyobb csatákban is csak bután álltak mellettem, és az égadta világon semmit nem csináltak� Egy-két hevenyészett ütésre képesek ugyan, de jelentős segítségre ne számítsunk tőlük, arra pedig pláne ne, hogy esetleg maguktól használják a speciális képességeiket (pedig Susan gyógyítása néha igencsak jól jött volna). A folyamatos ütöm-vágom parádét apró részfeladatok szakítják meg, amikből ugyan nincs sok, de szintén feldobják a programot. Nagyon tetszett például a havas lecsúszás, a bujkálás, vagy amikor biztonságos utat kellett találnom a szakadozó jégburkon. Külön öröm, hogy ezúttal a játék PC-s változatát is játszhatjuk akár kooperatív módban is, bár ehhez már fokozottan ajánlott egy gamepad, de ennek megléte esetén biztos vagyok benne, hogy a Narnia kedvelői meg sem állnak a játék végigviteléig (ami a tizenöt pályának és a pár bónuszhelyszínnek köszönhetően öt-hat órába is beletelik).
Bár nem vártam sokat a Narnia krónikáitól, de nem gondoltam volna, hogy folyamatos nyugtatóinjekciókra lesz szükségem a moziban ahhoz, hogy ne pattanjak fel minden percben a székemből. Ha filmkritikát kéne írnom, órákig szapulnám a filmet, majd a végén kijelenteném, hogy azért nem volt olyan rossz, csak egyszerűen a nálam tizenöt évvel fiatalabb közönség számára készült. Ezek után igazán nem mondhatni, hogy túlzott elvárásokkal vettem kezembe a játékfeldolgozást, de őszintén megmondom, rég csalódtam ilyen kellemeset. Bár a brit fiúk alaposan vakarhatták a fejüket, hogyan is lehetne jó játékot összerakni ilyen egyszerű film alapján, végül csillogó kreativitásról tettek tanúbizonyságot. A Narnia krónikái legalább olyan élvezetes kikapcsolódást nyújt, mint mondjuk az EA Harry Potter-játékai; a film ismerete nélkül is meglepően jól el lehet szórakozni vele néhány óráig - a nem túl pergő film után pedig valóságos gyönyörben lehet részünk, hogy a fantasztikusan megvalósított tájakon végre történik is valami�
A fejlesztők elsőszámú érdeme, hogy fantasztikusan ültették át a jóval százmillió dollár feletti költségvetésű film környezetét, tájait, hangulatát. Az alacsony gépigény ellenére gyönyörű, nagy felbontású textúrák feszülnek mindenfelé, és a karakterek, az animációk részletessége is a hasonló játékokban megszokott átlag fölött van. Bár játékterünk valójában igen behatárolt, az ezen belüli részletes és hangulatos megjelenítés (szerintem a havas táj helyenként hangulatosabban néz ki, mint a filmben!) miatt ez nem túl feltűnő. Ugyancsak feledtet minden aprócska hiányosságot a játékhoz összedobott, legjobban talán a Gyűrűk Ura filmekéhez hasonlító atmoszférikus nagyzenekari, kórusokkal tűzdelt zenei aláfestés: bár egy részük a moziból való, az igazán egyedi és fantasztikus dallamokért a játék saját bejáratú zeneszerzőjét, David Whittakert kell dicsérnünk. Az úriember igazi játékipari veterán (több mint száz játék stáblistáján szerepel a neve, köztük olyan klasszikusok, mint az első Sim City, a Golden Axe, a Wing Commander 3 vagy a Shadow of the Beast), de Hollywoodban sem ismeretlen a neve, hangmérnökként olyan filmeken dolgozott, mint az Ötödik elem, a Drágán add az életed és Halálos fegyver sorozatok, sőt egy Oscar-jelölése is van �96-ból a Daylight című katasztrófafilmért.
Fantastic Four Junior
A megfelelő audiovizualitás tehát biztosítva van - ráadásul a pályák között DVD-minőségű filmrészletekkel is találkozhatunk szép számmal -, az irányítandó szereplőnégyest pedig magától értetődő módon a film főszereplői: Peter, Susan, Lucy és Edmund adják. A Fantasztikus négyes játékadaptációjához hasonlóan mindegyik szereplő a képernyőn van majdnem mindig, egyszerre ugyan csak egyiküket irányíthatjuk, de bármikor átválthatunk egy másik karakterre egyetlen gombnyomással. Alapvetően mindegyikük egy vagy két erősebb-gyengébb támadási lehetőséggel rendelkezik, de ezek is jelentősen eltérnek egymástól. Peter például kardot vagy égő fáklyát ragadhat, és azzal irthatja Narnia gonosz lényeit, Susan labdákat, hógolyókat hajigál, később pedig a filmben látott nyíllal is gazdagabb lesz. A karakterek emellett folyamatosan fejlődnek, újabb képességekre tesznek szert, sőt egymást segítve sokkal hatékonyabb, néha kulcsfontosságú mozdulatokra képesek. Érdekes, hogy csaknem mindegyik páros más kombinációt alkot, és ezáltal másfajta speciális támadást hozhat létre: a továbbjutásunk útjában álló akadályokat esetenként csak előre meghatározott módon tüntethetünk el, ilyenkor érdemes végig próbálni a lehetőségeket. A támadó képességek mellett jó pár platformjátékokra emlékeztető egyszerű képességünk is lesz: a szűk nyílásokba csak Lucy képes bemászni, a póznák tetején megbújó szeretetcsomagokért pedig Edmunddal kell felmásznunk stb. A játék kezdetén csak néhány képességünk lesz meg, ezek vagy folyamatosan tovább bővülnek, vagy magunknak kell megvásárolnunk őket a pályákon tonnaszám megtalálható érmékből gazdálkodva. Az tetszett ugyan, hogy lehet mindenfélét gyűjtögetni a pályák között, azt viszont kicsit primitívnek tartottam, hogy néhány helyszínen az egyszerű tereptárgyak folyamatos ütögetésével sajtolhatunk ki további érméket. Mivel így szinte mindig minden extra megvásárlására lesz pénzünk, ezt nem nevezhetjük igazi RPG-elemnek - de kellemes változatosságot kölcsönöz a játékmenetnek. Az összegyűjtött érmék és szobrok száma ráadásul igen pozitívan hat pályavégi értékelésünkre is, ha a komolyabb játékosokhoz illő kiváló minősítésre hajtunk, alaposan le kell �farmolnunk� a pályákat. Erre egyébként nem mindig lesz lehetőségünk első nekifutásra, mert néhány tárgy, szobor egyszerűen nem szerezhető meg a pálya első teljesítésénél - a King Konghoz hasonlóan az első végigjátszás után újrajárhatjuk a helyszíneket, ha a játék minden bónuszát meg szeretnénk kaparintani. Ennek köszönhetően, no meg a legkeményebb nehézségi szintnek hála a játék a veteránabb játékosoknak is nyújthat kellő kihívást. Sőt néha mintha a fejlesztők kicsit túlzásba is estek volna - én legalábbis kíváncsi lennék, hogy a filmen fellelkesült, a játékot apu-anyuval sebtiben megvetetett tízéves srácok hogy győznek le egy-két főellenfelet, akik az első pár próbálkozás erejéig rajtam alaposan kifogtak�
Ádám és Éva utódai Narnia ellen
Bár a játékmenet főleg hack�n slash-es hagyományokat követő farkas- és ogregyepálásból áll, nagyobb tömegek esetén már nem árt némi taktikát is kidolgoznunk, sőt az ügyességünkre is szükség lesz - igaz, ez főleg a gyenge mesterséges intelligenciának köszönhető. Nem hittem a szememnek, amikor társaim a legnagyobb csatákban is csak bután álltak mellettem, és az égadta világon semmit nem csináltak� Egy-két hevenyészett ütésre képesek ugyan, de jelentős segítségre ne számítsunk tőlük, arra pedig pláne ne, hogy esetleg maguktól használják a speciális képességeiket (pedig Susan gyógyítása néha igencsak jól jött volna). A folyamatos ütöm-vágom parádét apró részfeladatok szakítják meg, amikből ugyan nincs sok, de szintén feldobják a programot. Nagyon tetszett például a havas lecsúszás, a bujkálás, vagy amikor biztonságos utat kellett találnom a szakadozó jégburkon. Külön öröm, hogy ezúttal a játék PC-s változatát is játszhatjuk akár kooperatív módban is, bár ehhez már fokozottan ajánlott egy gamepad, de ennek megléte esetén biztos vagyok benne, hogy a Narnia kedvelői meg sem állnak a játék végigviteléig (ami a tizenöt pályának és a pár bónuszhelyszínnek köszönhetően öt-hat órába is beletelik).
