Az elsősorban konzolos fejlesztőként, és azon belül is a flipperekről elhíresült budapesti fejlesztőcsapat nagy és kemény fába vágta a fejszéjét, amikor a népszerű flash/android alapú játékok (Age of War, Angry Birds, Swords and Soldiers) nyomán elkészítette a saját várvédős, katapultos meséjét. Onnan indulunk, hogy a páncélos vitézek és a vad viking hordák között időtlen idők óta háború dúl, azonban a Béke Istennője két mágikus kristállyal elejét veszi a további torzsalkodásnak. Igen ám, de az emberek kristályának nyoma vész, így aztán sötét ármány és újabb északi hordák ütik fel fejüket a történetünkben, melynek középpontjában Sir Gareth, a Birodalom védelmezője áll. A képi és verbális humorral bőven nyakon öntött hadjáratban már első blikkre kiszúrható, hogy ki a főgenya, ehhez elég lesz egyetlen pillantást vetni Lord Rúfuszra. A középkori hangulatra erősen ráérző fejlesztőket pedig komoly dicséret illeti, hogy nem hanyagolták el a történetmesélést, amely a viking oldalról is folytatódó szállal ezt az egészet egy egységes keretbe foglalja.
Ismerős alapok
A játékmenet abból a minden bizonnyal ismerős szituációból indul, hogy két vár áll a pálya szélein katapulttal felszerelve, és mindenféle mókás dolgokat hajigálnak egymásra. A nitróval feltöltött vaddisznó, az ereszkedés utolsó szakaszában aktiválható bélgázhajtómű egy birkán, vagy a célkövető sas bőven kimeríti a fura kategóriát, de természetesen akadnak hagyományos – kődarabokból, dárdákból, tüskés golyóbisokból álló – lövedékek, és persze varázserejűek is, mint például az a főzet, ami a sajátjai ellen fordítja az ellenséges katonát. „Mit keresnek ott a katonák?” – kérdezhetnétek. Nos, a lövedékfelhők sűrűjében a megfelelő nyersanyag (étel) felhalmozódása után útnak indíthatunk néhány harcost is, hogy beverjék az ellenfél kapuját. Magasból lecsapó griffmadarak, szamárháton „száguldó” lovagok, íjászok és hasonló teremtmények adják a nem éppen szokványos seregünk gerincét, és ezzel még nincs vége. Van ugyanis egy harmadik réteg, a varázslás, melynek köszönhetően gyógyíthatunk, zúzhatunk és védekezhetünk, ráadásul a várak közti csatatéren kiemelt szerephez jut a főhős is, aki a helyszínre teleportálást követően akciófiguraként (közvetlenül irányítva) veti bele magát a harc sűrűjébe.
Udvarias ember kopogtat. Buzogánnyal...
Egy átlagos küldetés addig tart, amíg a szomszéd várat a földdel nem tesszük egyenlővé, vagy a vasalt tölgyfakaput bezúzva el nem hozzuk az ellenfél zászlaját. Mindkét módszer egyszerűnek látszik, ám a megvalósítás korántsem az. A vár szétdúlásánál nemcsak komoly fizikai egyenletek lettek számba véve, hogy garantálják a statikailag pontos modellezést, de az épületben működő kiképzőhelyek és egyéb bónuszokat adó szobák is megjelennek a metszeti képen, tehát azzal is taktikázni kell, hogy a rombolást hol kezdjük el. Minden falat szaggató találat, ami a megfelelő helyen (egy szobába) sújt le, gyengíti az ellenfelünket, illetve ha a derék szomszéd a mi lovagtermünkbe hajítja a kőgolyóját, onnantól mi is szegényebbek leszünk egy kiképzési lehetőséggel. A zászlóért indított általános rohamban pedig nyilvánvalóan a támadóék élén szeretnénk látni a kiteleportálható hősünket, aki van annyira tökös fickó, hogy az arcade-re belőtt irányítással végigzúzza a teljes pályát, de ő meg nem foghatja meg a zászlót, mert.... Mert nem, és kész. Legyen elég annyi, hogy Sir Gareth ugrik, fut, karddal aprít, sőt az íjjal is tud bánni, és elég jól bírja a pofonokat. A játékegyensúly megőrzése érdekében persze vannak kompromisszumok, például az, hogy arra a fél percre, amíg kizavarjuk a legfőbb héroszunkat, a katapult és a többi móka ki van kapcsolva.
Friendly fire will not be tolerated?
Az amúgy is többrétegű játékmenetben rengeteg a csavar, néhány pályán például beszorul a hajítógépbe egy birka, így aztán balliszta nélkül kell nekivágnunk a kalandnak, máskor az amúgy jó fej – vicces halálhörgéseket és egyéb beszólásokat produkáló – katonákon vesz erőt a hasmars, vagy épp sztrájkba lépnek jobb munkakörülményeket és kevesebb baráti tüzet követelve. Apropó baráti tűz, tessék odafigyelni, mire és hogyan lövünk, mert a saját egységeink is sebződnek, ha bekerülnek a szórásba, vagy ha a remek fizikának köszönhetően visszapattan egy lövedék. Amikor éppen nem a saját bakákat lőjük hátba, pontokat kapunk, természetesen minél jobban célzunk, annál többet, és ebből a halomból fejleszthető minden katona, minden várhoz tartozó szoba, varázslat, lövedék, de még a főhős is. A kilenc darab varázslatból és ugyanennyi katonaféléből ráadásul csak ötöt-ötöt vihetünk a harcmezőre, így aztán komoly döntéseket kell meghozni már a küldetés elindítása előtt. Amennyiben maradna még fölös energia, akkor a gép által kreált sablonépítményt is kiválthatjuk egy saját kezűleg összelegózott remekműre, ahol a támpillérek és szobák stratégiailag átgondolt elhelyezése sokat javíthat a túlélésen.
Pulykageddon és disznótor...
A Zen Studiosról tudjuk, hogy gyönyörű dolgokat képesek összehozni játéktermi körülmények között (lásd Pinball FX 2) – ez azonban nem flipper. És mégis gyönyörű... A 2D-s, scrollozható, zoomolható felület szinte életre kel, a meseszerű, ötletesen megtervezett pályákon pedig még az apró poénok is ülnek – futballpálya a domboldalon, acsarkodó fák stb. –, ráadásul a minőség valóban kényeztető ezen az árszinten. Élénk színek, ötletesen megkoreografált egységek, látványos becsapódások és remek zene kombinációjából áll össze az ember-viking összecsapás, amibe néha megkergült pulykák, acsarkodó farkasok és a vaddisznók is beköszönnek. Az átvezető videók persze lényegesen nagyobbat szólnának, ha nemcsak felirat és egy-egy dünnyögés jelezné a kommunikációt, de itt már talán szorította a fejlesztőket a büdzsé is. Ne feledjük, egy 800 MS pontértékű, illetve PC-n tíz eurónyi kápéért bezsákolható alkotásról beszélünk. Sarkalatos pont még az irányítás, amit X360-on néhányan túl érzékenynek tituláltak – nos, egérrel és billentyűzettel ez is tökéletes. Kell egy kis idő, mire ráérzünk a kombinációkra, mire megtaláljuk az ideális kiosztást és gördülékenyen tudunk váltani a lehetőségek között, de azért gyorsan bele lehet jönni.
Sosem lesz vége?
Amikor a vikingek és banditák elfogynak (ami azért nem történik meg túl korán, lévén rengeteg a pálya és sokféle játéklehetőség adódik -- itt ajánljuk figyelmetekbe a Castlestorm tippeket), nos, utána még bőven van puskapor a játékban, ugyanis találunk itt egy komoly többjátékos részt is. A Csata, Túlélő és Hős Túlélő játékmód-elnevezések önmagukért beszélnek, utóbbi kettőnél végeláthatatlan hullámokban egyre nagyobb szintű ellenfél özönlik be a pályára, tehát jól fel kell kötni az alsóneműt. S mindez működik külön helyi (ez az osztott képernyős buli, vélhetőleg csak X360 kontrollerrel hajlandó kommunikálni, mert az utánzattal meg se mukkant) és hálózati megoldásban, utóbbi ráadásul rangsorolós őrület. No és akkor mi az, ami még hiányzik? Gyakorlatilag semmi! A rokonszenves magyar csapat megtalálta az arany középutat a műfajban, ahol akció, stratégia és persze a katapultozás találkozik, ráadásul mindezt gyakorlatilag gombokért árulják.
