Call of Juarez: Gunslinger teszt

Tavasszal már volt lehetőségünk bepillantani a Techland soron következő Call of Juarez játékának színfalai mögé, amikor is egészen Londonig utaztunk, hogy kipróbáljuk a készülő, Gunslinger című epizódot. Akkor Chocho volt az, aki szerkesztőségünkből elsőként meglepődve tapasztalta, hogy talán nem is lesz olyan rossz az új rész, mint amilyen az előző volt, mi azonban kicsit hitetlenkedve fogadtuk szavait. Aztán eljött a májusi megjelenés, letöltöttük és végigjátszottuk a programot, most pedig kénytelenek vagyunk megkövetni kollégánkat, hiszen a Gunslinger tényleg sokkal jobb lett, mint amire számítottunk. Vagy lehet, hogy a Cartel túl mély sebeket hagyott a lelkünkön?

Vadetető

A Gunslinger készítői jól taktikáztak, mikor úgy döntöttek, hogy egy izzadságszagú Cartel-folytatás helyett visszatérnek a XX. század elejére, ismét a vadnyugatot választva készülő játékuk helyszínéül, az első két epizódhoz hasonlóan. Az új felvonás főhőse Silas Greaves, egy megfáradt, de tapasztalt fejvadász, aki egy nap betér egy poros kisváros kocsmájába, hogy megnedvesítse kiszáradt torkát, ha pedig már ott van, szemezget kicsit élete legizgalmasabb történeteiből is. Megtudhatjuk, hogyan ismerkedett meg Billy The Kiddel, miként győzte le tisztességes párbajban Butch Cassidyt és Newman Haynes Clantont, valamint hogyan tett rendet Amerika számos államában. Hihetetlen kalandjait szájtátva hallgatják a kocsma vendégei – de vajon mi történt meg valójában abból, amit Silas mesél? Ha csak a fele, már akkor is sejthetjük, hogy hősünk nem egy igazmondó juhász...

Vadnyugat

Na de milyen valójában a Gunslinger? Játékmenetét tekintve egy hagyományos FPS, a stílus sok-sok szórakoztató, és pár unalmas, már-már nevetségesen klisés elemével megfűszerezve (mint amilyenek a szerteszét heverő robbanó hordók). A játékban előrehaladva egymás után kapjuk a viszonylag nagy pályákat, melyeknek mindig egyik pontjából a másikba kell eljutnunk, miközben banditák és indiánok igyekeznek ólommal megtölteni testünket. A mi dolgunk az, hogy tudásunk legjavát nyújtva ez ne történhessen meg, és egy hatlövetűt, egy winchestert, illetve egy sörétes puskát megragadva megvédjük magunkat, plusz ritkítsuk a rosszfiúkat. Ó igen, és dinamit is van. És párbaj! Vadnyugat nincs pisztolypárbaj nélkül, nem igaz?

Párbajozni szinte minden pálya végén kell, ugyanis rendre belebotlunk valamelyik hírhedt pisztolyhősbe, akivel ezekben a jelenetekben mérhetjük össze tudásunkat, reflexeinket. Lesznek hagyományos boss-harcok is, ahol csak lövöldöznünk kell, ám ezeknek a száma elhanyagolható. A párbajban úgy győzhetünk, ha sikerül huzamosabb ideig ellenfelünkön tartanunk az összpontosítást segítő célkeresztet, valamint ha a kezünket folyamatosan a pisztolyunk közelében pihentetjük. Amint az ellenfél keze megmozdul, villámgyorsan rá kell kattintanunk a tűzgombra, becélozni a delikvenst, és durr, jöhet a következő pálya! Persze tüzelhetünk előbb is, mint párbajtársunk, de ilyenkor becstelenek leszünk, ami nem túl szép dolog (értsd: nem jár érte achievement).

Nincs is mit szépíteni a dolgon, a Gunslinger egyszerű cső-FPS, ami szinte semmilyen újdonságot nem nyújt számunkra. Valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva mégis két pofára zabáljuk ezt a játékmenetet, és boldogok vagyunk tőle. Hogy miért? Mert a játék nem próbál meg többnek látszani annál, mint ami. Sosem veszi komolyan magát, és egy pillanatra sem akarja felvenni a versenyt a Battlefield 3-mal vagy a Call of Dutyval. A mindenki számára ismerős játékmenet pont annyi kihívást nyújt, hogy ne vágjuk falhoz az egeret vagy a kontrollert a tizedik perc után, és e mellé kapunk egy kiváló pontrendszert, időlassítást, sok-sok ellenfelet, ráadásul még a látvány sem rossz. Nincs felesleges multi, amit csak azért raknának a játékba az alkotók, hogy megfeleljenek a kor elvárásainak, és nem is érezzük a hiányát. Jó kis agyatlan shooter a Gunslinger, amire hónapról hónapra szükségünk van. És még vicces is! Tagadhatatlan, hogy a játék egyik legnagyobb erőssége a humor, ami végigkíséri az egész történetet.

Vadhumor

Ahogy említettem, főhősünk egy kocsmában mesél a kalandjairól, de emlékei elég homályosak, aminek köszönhetően gyakran elmosódnak a határok a valóság és a fikció között. Hogy ez pontosan mit jelent a Gunslingerben? Nos, a játékmenet során végighallgathatjuk, ahogy Silas dörmögő hangján feleleveníti élete legizgalmasabb kalandjait, amit mi, játékosok, a monitor előtt ülve élhetünk át. Ha valamire nem emlékszik igazán jól, vagy esetleg a hallgatóság kijavítja, hogy az nem is úgy történt, hiszen bizonyítékok vannak rá, akkor változtat kicsit a sztorin, ami a képernyőnkön is érezteti hatását. „Azt mondtam, hogy indiánok voltak? Ja, nem, banditák, akik indián stílusban támadtak.” – javítja ki magát hősünk, s ekkor a jelenet egy pillanatra megáll, és az indiánok helyett banditák bukkannak fel a digitális vásznon. „Igyekeztem keményen helytállni, amikor vészesen elkezdett fogyni a lőszer.” – meséli tovább Silas, és játékosként észrevesszük, ahogy leugrik nullára a muníciószámlálónk, mi pedig kezdhetünk futni az életünkért, miközben a főhős tovább kommentálja az eseményeket. Ilyen, és ehhez hasonló pillanatok tarkítják a Gunslinger sztoriját, és ezek persze időről időre kérdéseket vetnek fel hallgatóságának soraiban. „Hogyhogy ennyi Gatling-géppuskával volt már dolga, Mr. Greaves?” kérdezik, vagy „Szóval legalább száz indián vette körül magát?”. Silas pedig valahogy mindig kivágja magát a kínos szituból, addig csűrve és csavarva a történetet, míg az hihetővé nem válik.

Vadhajtás

Persze ezt a kicsit önismétlő humort huzamosabb ideig nem lehet erőltetni, de a történet viszonylagos rövidsége miatt nem is lesz időnk megunni. A sztorit nehézségi szinttől függően nagyjából 3-4 óra alatt végigjátszhatjuk, ami persze nem túl sok, ám szerencsére a játékban található egy úgynevezett arcade mód is, ami talán még a történetnél is szórakoztatóbb. Ebben kapunk egy rövidke pályát, amelyen minél gyorsabban, minél több pontot elérve kell végigszaladnunk, a teljesítményünket pedig a szint végén értékeli a játék. Ha sikerül teljesítenünk a szakaszt, felkerülünk egy globális ponttáblára, ahol összemérhetjük tudásunkat a barátlistánkon található ismerőseinkkel, orruk alá dörgölve jobb teljesítményeinket. És igen, pontrendszer is található a Gunslingerben! Vagy ezt kifelejtettem volna?

Na szóval, ahogy említettem, a Gunslinger egyszerű FPS, de azért megtalálhatók benne a konkurensek jobb tulajdonságai is. Ilyen például a fejlődési rendszer, amely szorosan összekapcsolódik a pontrendszerrel, és pofonegyszerűen működik: minél jobban játszunk, annál több pontot gyűjthetünk be egy pályán, annál gyorsabban lépkedhetjük a szinteket, és kapjuk jutalmul a különféle képességpontokat. A pontrendszer kombó alapú, tehát minél több találatot viszünk be anélkül, hogy megszakítanánk a sorozatot, annál több pontot kapunk. Az első fejlövés például 50 pontot ér, de ha sikerül 10-20 killt bevinnünk zsinórban, akkor akár 2000-et is összehozhatunk egyetlen fejlövéssel. Ehhez persze iszonyú gyors tempót kell diktálni, és szinte sosem szabad célt tévesztenünk, de ettől lesz igazán izgalmas a fent említett arcade mód, amiben aztán összemérhetjük tudásunkat bárkivel.

Vadássz rá!

Összességében kellemesen csalatkoztunk a Gunslingerben, hiszen szórakoztató, vicces és élvezetes játékot kaptunk – nem beszélve az áráról, ami újabb strigula lehet a vásárlás mellett, ugyanis mindössze 15 euróért a miénk lehet. Persze nem szabad elfelejtenünk, hogy ezért a pénzért nem egy szuperprodukciót, hanem egy gyorsan végigjátszható, nem túl komoly játékot kapunk, amit 5-6 óra nyüstölés után valószínűleg soha többé nem veszünk elő. Ez azonban ne vegye el a kedveteket attól, hogy kipróbáljátok, hiszen tényleg remek szórakozásban lesz részetek!