„Hitler, vigyázz! Jövünk!”

1944. június 6. A történelem legnagyobb inváziója már csak órák kérdése. A grandiózus hadműveletben kulcsszerepet kapnak az ejtőernyősök, akik közül sokuknak ez lesz az első éles bevetése, de nem kell őket félteni -- ők Amerika legjobb katonái! Franciaország fölé érve gépeiket a német légvédelem üdvözli, melynek köszönhetően a többnyire zöldfülű pilóták megzavarodnak és felbomlik az alakzat. Kapkodás és pánik lesz úrrá a gépeken...

...és nincs ez máshogy a 101. hadosztály 502. ezredének egyik C-47-esén sem, ami a mi esetünkben azért fontos, mert rajta utazik Matthew Baker őrmester és szakasza. Repülőjüket telibe találja egy flak, az ugrást mégsem engedélyezik, várni kell a zöld lámpára. A fedélzeten elszabadulnak az indulatok, mindenki ordít, hogy tűnjenek innen, de a rangidős tiszt nem enged: amíg nem kapják meg a jelet, addig maradnak, és Bakernek az a hálátlan feladat jut, hogy társai elől elállja a kijáratot. Kitekintve az ejtőernyők fehér tömegére és a lent villódzó fényekre csak ennyi jut eszébe: „Sosem kértem, hogy szakaszvezető lehessek”. Hirtelen még egy találatot kap a gép, és Matt kizuhan a sötét mélységbe...

Valahogy így kezdődik Matthew Baker őrmester háborúja, és gondolom kitaláltátok, hogy végül is szerencsésen földet ért, bár... na, de itt inkább be is fejezem történet taglalását, hátha van olyan, aki kíváncsi az alakulására. És bizony, mondhatom, hogy történet, ugyanis végre sikerült találkoznom egy olyan háborús FPS-sel, aminek komolyabb sztorija van. Az alapszituáció olyan, mint a valóságban: egy csapat férfi egymásra utalva a háború poklában. A különbség talán csak annyi a mi esetünkben, hogy itt végre a katonáknak különböző személyiségük van, kapcsolatban állnak egymással, röviden emberek, nem ágyútöltelékek. Gyakran jeleneteket is rendeznek egymással; kedvencem, mikor egy pajtát akarnak felrobbantani egy bazookával, de az első lövés nem talál, és a két kezelő kisebb pánikba esik, szidják egymást, ezzel sarkallva a másikat jobb teljesítményre.

A központi karakter természetesen Baker, aki minden küldetés előtt egy kis monológot tart, amiben megismerhetjük érzéseit, gondolatait bajtársairól, a múltját és jelenét. A történetnek van még egy érdekes eleme: hősünk .45-ös Coltja, melyet még az apjától kapott. Hogy ez miért lényeges? A játékból megtudhatjátok...

Itt kell megemlítenem: a játék azon felül, hogy nagyon emberközeli, valami félelmetesen hiteles. Az összes esemény, melyben mi is ki vesszük részünket, nem „valahogy úgy” kerül elénk, mint sok más programban, hanem „pontosan úgy, csak kisebb változtatásokkal”. Magyarán például a helyszínek az esetek többségében hitelesen lettek rekonstruálva korabeli térképek, fotók és helyszíni bejárások alapján, és rengeteg esemény szinte percre pontosan úgy történt meg, ahogyan játékban is végre kell hajtanunk. Ráadásul aki mindezt nem hiszi el, annak utána sem kell járnia, ugyanis a felhasznált dokumentumok többsége feloldható tartalomként a játékba lett pakolva, hogy két bevetés között egy kicsit okosodjunk is.

„Egy falka testvérek”

Most, hogy rá kell térnem magára a játékmenetre, kicsit zavarban vagyok, mihez is hasonlítsam, ugyanis a BiA e téren elég különleges. A legjobban úgy tudom leírni, hogy képzeljük el a Call of Dutyt, vegyük ki belőle a katonák egy komoly hányadát, és koncentráljunk csak Normandiára. Igaz, aki az előbb említett játékhoz hasonló pörgésre vágyik, annak csalódást kell okoznom: először is jóval kevesebb az ellenség, és látványos, epikus elemek sem fordulnak elő, mert ugye kötnek a történelmi tények. A harc is egészen más. A fegyverarzenál azért elég komolynak mondható, de nem a szimpátia, hanem a szükség fog sok esetben dönteni a választásnál, ugyanis a lőszerkészlet csupán pár tárnyit tesz ki. A célzás szintén komplikált, sőt, kifejezetten nehéz, száz méterről a fedezék mögül kikandikáló német katona fejét alig lehet pontosan telibe kapni (kivéve talán a távcsöves puskával). És hogy akkor mi a megoldás? A csapatmunka! Ha tetszik, ha nem, kénytelenek leszünk taktikázni a győzelemért, de nem kell megrémülni, az ilyen téren kisebb talentummal rendelkező játékos is gyorsan ki fogja tanulni a rendszert.

Többnyire két csapatot van lehetőségünk terelgetni, mely közül az egyik pár esetben páncélos. Irányításuk rettenetesen egyszerű: a jobb gomb nyomva tartásával lehet az aktuális csoportnak célt adni üres helyre vagy ellenség felé mutatással. Minden alapja a zárótűz: míg az egyik szakasz védett helyen tüzet nyit a kiszemelt opponensekre, addig a másik (velünk együtt) oldalba kerüli őket, kihasználva a németek szorongatott helyzetét. Ha ez megvan, akkor bizony már csak egyszerűen hátba/oldalba kell puffantani a krautokat, és haladhatunk is tovább. Mindebben segítségünkre van az úgynevezett „suppression indicator”. Ez egy kis piros kör, mely az ellenség fölött jelenik meg; szerepét tekintve arra jó, hogy a másik fél állapotát megjelenítse, vagyis azt, mennyire hatásos a zárótűz. Ha heves golyózáport kapnak, akkor a piros rész csökkenni kezd, és mikor elfogy, akkor a németek teljesen „földhöz vannak szegezve”, vagyis nem merik kidugni a fejüket, nehogy egy golyó kioltsa az életüket. Persze a tűznek folyamatosnak kell lenni, mert ha ellenfeleink úgy érzik, nincs veszély, ők is újra teljes erejükkel küzdenek tovább.

Feladatunk csapatvezetőként az, hogy embereinket megkímélve minél hamarabb észrevegyük a legjobb fedezékeket, mérlegeljük a helyzetet és kiiktassuk az ellenállást. Ez sok esetben persze nem egyszerű, főleg mikor géppuska vagy aknavető lőtt be minket, vagy éppen védekeznünk kell. Ilyen helyzetekből akad annyi, hogy a játék ne fulladjon unalomba, de néha nem épp a legjobban sül el a dolog...

„A jó égbe már! Hol van az a ***** géppuska?!”

Most viszont vágás és témaváltás, hiszen, ahogy az összegzésből láthatjátok, a mostani alanyom sem tökéletes.

A legfőbb probléma az egyik legfontosabb résszel, vagyis a taktikával van: a korábban felsorolt parancsok bár tökéletesek a legtöbb szituációban (bekerítésnél), amikor kicsit más a feladatunk (például egy aknavető kiiktatása) ez elég szegényesnek fog hatni, néha pedig rettenetesen jól jött volna egy füstgránát, eg géppuskás egység elhelyezése vagy tüzérségi/légi támogatás. Ezek helyett kapunk egy „roham” parancsot, ami rettenetesen kockázatos, és egy úgynevezett taktikai nézetet, mely a kamera korlátozottsága miatt sokszor értelmetlen (csak egységekre lehet irányítani, a köztes terület megfigyelése nehézkes). Pár extra lehetőséggel a készítők egy kis változatosságot csempészhettek volna a játékba, arról nem is beszélve, hogy a dolgunkat is megkönnyíthették volna. Főleg egy pont volt, ahol e kihagyott ziccer miatt szívtam a fogamat. Azt a feladatot kaptam, hogy foglaljak el egy raktárt; a gondok a kapun belépve kezdődtek, miután észleltem, hogy az udvart két jól beásott MG-42 védi (ezeknél nem működik a zárótűz), persze a bejárat és az indulási hely között semmi fedezék nincs. Valahol a huszadik meghalás és elölről kezdés után jöttem rá a megoldásra: bajtársainkat keresztül kell küldeni az udvaron, közben velük együtt rohanva bízni abban, hogy nem minket kaszál el a géppuska. Lehet, hogy van ennél egy kevesebb véráldozatot követelő módja is a továbbjutásnak, de nem hiszek a létezésében (itt jegyzem meg, hogy a csapattagok halála nem befolyásolja a későbbi eseményeket, mindig „újjáélednek”).

A másik gond az MI-vel van. A társak intelligenciájában sok kivetnivalót nem találtam, bár az útkeresés néhol belevezette őket idétlen szituációkban, de annyira hozzá vagyok szokva a fában fennakadó emberekhez, hogy már nagyon fel se hördülök ezen (csak kicsit). Ami inkább elszomorító, az az ellenfelek viselkedése. Nem mondanám őket ostobának, fedezik egymást, ha kell, de ilyen nem gyakran fordul elő. Inkább bevágódnak az előre beszkriptelt fedezékbe, és onnan csak akkor robbannak ki, ha már tényleg nagyon szorul a hurok (vagy akkor se). Pedig rengeteg olyan alkalommal találkoztam, ahol a kraut is bekeríthetett vagy meglephetett volna, de ilyen sajnos nem fordul elő, pedig a németek is tisztában vannak vele: a legjobb védekezés a támadás.

„Te, én nagyon nem bírom ennek a fejét”

A Brothers in Arms a technikailag eléggé a topon van. A játék meghajtásáról az Unreal második generációs motorja gondoskodik, és bizony a profi eszköz profik kezében sok mindenre képes, ennélfogva a játék csak úgy szárnyal, mint egy P-51 Mustang, és nyújt legalább olyan látványt, mint amit a pilóta onnan föntről lát. A nagy kiterjedésű zöld mezők, melyet parcellákra oszt a sűrű sövény, és az itt-ott feltűnő, hangulatos kis falvak mind egyedi hangulatot adnak a tájnak, amit a játéknak remekül sikerül is visszaadnia. Közelebbről vizsgálva szintén jó a helyzet: igényesen kidolgozott modellek, szép, de sose kirívó effektek és egész tűrhető animációk, bár az arcmimika néhol szinte nulla (a Half-Life 2 létezése óta ez komoly hiba).

A hangoknál kicsit felemás a helyzet, mert pár negatív dolog rontja az összképet. Zenével túl gyakran nem fogunk összefutni, de a játék dallamai lassúak, szépek, olyan tipikus háborús muzsika, bár inkább a melankolikusabb fajtából (az érzésre segít rá a főmenü hátterét adó kihalt reptér). A további hangok és szinkronok minőségét szintén nem érheti sok kritika, karakteresek annyira, hogy összecsapásoknál elővarázsolják nekünk azt a bizonyos kaotikusságot, melyet elvárunk egy ilyen játéktól. Egyetlen ok miatt nem 100% az ehhez tartozó értékelősáv: azért, mert mind a szinkron-, mind az egyéb hangok néha megszakadnak, kihagynak, még ha nem is sűrűm és huzamosabb időre, de pont olyan hosszan, hogy a hozzá értőnek feltűnjön. Kár érte!

Most képzeljük el, hogy egy réten állunk, egyenruhában, puska a kézben. Előttünk kiégett páncélosok, német holttestek, mögöttünk kifulladt bajtársak, szintén sok elesett és sérült. Amit ma ezek az emberek véghezvittek, több, mint a kötelesség teljesítése. Kitartottak egymás mellett és nem adták fel még akkor sem, mikor a helyzetük reménytelennek tűnt. A már mindenki által kitalált jelzőt erre a szituációra egy idézettel hívom elő, melyet egy ejtőernyős veterán és unokája között zajlott le:

„-- Nagypapa! Te hős voltál a háborúban?
-- Nem, de hősök társaságában szolgáltam.”

A játék pontosan ezt adja vissza.