Biztosan mindenki életében voltak már olyan, nehezebb időszakok, amiken a feldolgozásukkal vagy egyszerűen minden hozzájuk kapcsolódó tárgy és emlék eltörlésével igyekszik túltenni magát. A Bonfire Peaks magányos, néma hőse is inkább utóbbi mellett tette le a voksát, és rossz emlékeket idéző holmijai elégetésével próbál kicsit könnyíteni a lelkén, miközben a pattogó tüzet nézve figyeli, ahogy a lángok martalékává válnak élete egy olyan szakaszának darabkái, melyeknek a puszta emléke is fájdalmas.
Ne nézz vissza!
A Pipe Rush Paradise és az Alan Hazelden után Corey Martin ezúttal egy igazán melankolikus, sejtelmes és hangulatos alkotással örvendeztetett meg minket, ami bármiféle körítés nélkül tárja ki előttünk voxel stílusú kapuját. Aki tehát valami narratív kalandra számított, azt már most el kell, hogy keserítsem, ugyanis a játékban nincs semmiféle narráció vagy történet, sőt karakterünknek még csak a nevét sem ismerjük meg, és gyakorlatilag az egész játék alatt egyetlen kukkot sem szól. Ez, mondjuk, nem is feltétlen baj, mert a szívbemarkoló monológok valószínűleg pont, hogy megtörnék a Bonfire Peaks varázsát.
De ha nincs sztori és a karakterünkkel kapcsolatban is legfeljebb öltözködési szokásait ismerhetjük meg, mégis miről szól az egész játék? Hát, röviden összefoglalva: ládák cipeléséről. Persze nem a Death Stranding stílusában. Feladatunk ugyanis a már említett múltidéző holmik eljuttatása egy, a végüket jelentő, hatalmas máglyába, ami azonban gyakran közel sem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik. A fejlesztők ugyanis a célra egy rakás, elgondolkodtató feladványokat rejtő pályával készültek, amik eleinte talán kifejezetten könnyűnek tűnnek, de fokozatosan egyre nehezebbé és összetettebbé válnak, ahogy előrébb haladunk.
Olaj a tűzre
Ezeken a kvázi aprócska diorámákon a kamerát forgatva és a pályákon elérhető ládákat pakolgatva, cserélgetve, mozgatva érhetünk el előbb-utóbb az áhított célhoz, és szolgálhatjuk fel a tűz csípős nyelvének holminkat. Az egyre fokozódó nehézségű fejtörők persze csak a koncepció egyik felét képezik, amik apró tábortüzekként vannak elszórva a játékban. Fő feladatunk az elgondolkodtató diorámák teljesítésén kívül a kacskaringós hegyen való feljutás. Ezt frappáns módon, akárcsak a fejtörőkben, úgy itt is dobozok pakolgatásával érhetjük el, vagy legalábbis ezeket jól elhelyezve kerülhetünk közelebb a célhoz, melyhez elengedhetetlen a különböző pályák teljesítése, hiszen minden kipipált feladványért egy doboz üti a markunkat. Ezekkel a dobozokkal aztán, akárcsak a fejtörőkben, apró fellépőket készíthetünk, hogy megmásszuk a hegy emelkedőit.
A Bonfire Peaks egy melankolikus hangulatú fejtörő-egyveleg, ami egyfajta „játék a játékban” stílusban osztja kétfelé feladványait, ahogy a diorámák teljesítése mellett a játék kvázi világtérképén is meg kell találnunk, és felépítenünk a helyes utat a továbbjutáshoz. Bár szomorú, hogy egyáltalán nem derül ki, hogy hősünk mégis kicsoda, és mégis mi törte össze ennyire a szívét-lelkét, ha valaki egy hangulatos és látványos agytornára vágyik, az a Bonfire Peaksszel nem igazán nyúlhat mellé.
