A Black Powder Red Earth tulajdonképpen a legideálisabb háttérrel indult, amivel egy taktikai játék csak rendelkezhet, először is ott van az azonos című, Jon Chang nevével fémjelzett militáris képregény-folyam, amelyet az Echelon égisze alatt hoztak össze, méghozzá a speciális műveletekre szakosodott, szerződéses bakák beszámolóiból. A cég emellett a taktikai tréning bizniszben és a fegyverekre szerelhető kiegészítők gyártásában is érdekelt, mellékesen rövidfilmeket is forgatnak különleges műveleti témákban, tehát nem kutyaütők, és láttak már elsülni pár fegyvert…
A körökre osztott játék ötletét nyilvánvalóan a képregény sikerei inspirálták, és hogy miért épp a 8-bites, retró korszakot idéző formát választották a megjelenítéshez? A fene tudja, de a rajongói visszajelzések alapján ez telitalálat. A pixeles grafika és az izometrikus nézet persze számtalan nosztalgikus húrt megpenget, olyanokat is, mint a például a Laser Squad, az UFO, vagy a Jagged Alliance, noha konkrét kapcsolatot nehéz lenne találni. A BPRE témája ugyanis a közeli jövő, és ezen belül is azokra a közel-keleti instabil államokra fókuszál, ahol katonai magánvállalkozók végzik el a piszkos munkát. A fáma szerint az USA különleges műveletekben jártas veteránjait gyűjtötte egy kalap alá egy cég, és egy (líbiai) tartományi székhelyen, az elszaporodott dzsihadisták okozta problémakört kezelgetjük, nem éppen apostoli felfogásban.
Fuss, Forrest!
A felütés igen egyszerű, négy álcázott, hangtompítós fegyverekkel, éjjellátókkal és testpáncéllal felszerelt operátor hatol be egy kisebb kerületbe, ahol összesen háromféle taktikai feladat fordulhat elő, úgymint magasrangú célszemély likvidálása, illetve kimenekítés, vagy kivonás a nagyszámú ellenséges erő gyülekezése közepette. A pályák időlimitesek, szóval rohanás van, de eközben a helyi iszlám közösség férfitagjai kint flangálnak az utcán, és mivel a műholdképről nem lehet megállapítani, hogy épp egészségügyi séta vagy fegyveres őrjárat zajlik, ezért mindenkit azonosítani kell, plusz az összes épületet átnézni, hogy megtaláljuk a célszemélyt. A vizuális azonosítás rákfenéje, hogy ha túl közel mész, észrevesznek, és az átlagpolgárt például nem szívesen lövi le az ember, csak ugye csórikámnak az első dolga, hogy a közösségi portálokra töltse fel a helyzetünket.
Ha golyó nem is, a plasztik biztosan öl…
A taktikai metódus gyakorlatilag annyiból áll, hogy minden operátor körönként két akciót hajthat végre, ezen belül tetszőlegesen variálható a mozgás és a lövés. Eszközkészletünkben a 90 fokos forgás is szerepel (nem kerül pontba), ami a látómezőre van kihatással, aztán van egy drónunk, ha nagyobb csoportosulásokat kéne lekaszálni, és egy kütyü, amivel elterelő SMS-t küldözgethetünk. Az érintkezéseket rögzíti a rendszer, és a normál, álcázott állapotból könnyen átkerülhetünk a lelepleződött státuszba, ahol már ugyan fejenként három akcióponttal gazdálkodhatunk, de a környék összes terroristája előbújik és a nyomunkba ered. A dzsihadisták általában egy parkinson-kóros találati eredményeit sem múlják felül, simán előfordul, hogy két méterről is mellé lőnek, többször… Persze, ha eltalálnak, kampec (nincs sebesülés a játékban), és a többségük robbanó-mellényt is hord, ami viszont halálbiztosan kicsinálja a környéken tartózkodókat.
A pixel-operátorok viszont pontosan lőnek, és ha úgy hozza a helyzet, az épületekbe való behatolásra is van két halálbiztos receptjük: egy csendes, és egy vakítógránátos, hangos belépő. A játék egyébként körről körre változik, olyan véletlenszerű események alakítják újra a szabályokat, mint például, hogy az elfogott közvetítőnk elárulja pozíciónkat, vagy egy épületet azonosítva rögtön kilép az utcára néhány rosszarc. Akadnak pozitív dolgok is, a híradástechnikai üzletek felfedezése adta bónuszon keresztül kiiktatható a mobilkommunikáció, és néhány ingatlan az overwatch-funkcióhoz hasonló jóságot dob, amit ráérünk bekapcsolni akkor, ha az osztag egyik emberébe belebotlik egy AK-t lóbáló terrorista.
Azért nem fenékig tejfel…
Magunk között szólva a Black Powder Red Earth nem a műfaj csúcsa, a karakterek nem fejlődnek, a felszerelés sem változik, sehol egy kés, pisztoly vagy gránát, és ugyanaz az 5-6 pálya van kombinálva a háromféle bevetéstípussal, ráadásul a láthatóság is faék módon (7 egység távolság) van megoldva. Ha egy operátor feldobja a bakancsot, a következő pályán belép egy tök ugyanolyan másik a helyébe. A retró hatás viszont üt, mint az a francia, ánizsos zöld párlat, és a hangulatra sem lesz panasz, ráadásul a nehézségi fok is úgy liftezik, hogy egyik pillanatban ásznak érzed magad, a következőben meg a csapat maradványain keseregsz…
