A jövőbe, ha egy 20 éve (!) megjelent szerepjáték teljesen új, a nulláról felépített kiegészítőjéről beszélünk – a Baldur's Gate ugyanis abban az esztendőben (1998) jelent meg, amit nyugodtan nevezhetünk a videojátékok aranykorának. Hiszen ekkor olyan klasszikusok kerültek a piacra, mint a Half-Life, a Thief, a Grim Fandango, a Fallout 2, az Unreal, a Need for Speed III: Hot Pursuit vagy épp a StarCraft: Brood War. Utóbbi az, amely kiválóan odahelyezhető a Siege of Dragonspear mellé, hiszen a BW is bővítmény volt (vagy ahogy akkoriban hívták: kiegészítő lemez) a műfaj akkori legnagyobb címéhez, az eredeti fejlesztőcsapat közreműködésével. Hogy a Beamdognál pontosan hány olyan egykori BioWare alkalmazott tengeti mindennapjait, aki két évtizeddel ezelőtt is húzta az igát, nem annyira nehéz kideríteni: az biztos, hogy a klasszikus BioWare / Black Isle Studios címek felfrissítésére és újrakiadására született Beamdog soraiban számos legendás hölgy és úr mászkál, a BioWare társalapítójával, Trent Osterrel, és az egykori vezető programozóval, Cameron Toferrel az élen. S most már az sem titok, hogy az aktuális BioWare-től még a stúdió vezető íróját, David Gaidert is sikerült elcsábítani, márpedig a semmiért semmiképp sem megy el valaki egy stabil stúdiótól. És azt a semmilyen semmit úgy hívják: Baldur's Gate 3.
A MEGVÁLTÁS FELÉ
Miért fontos ez a Siege of Dragonspear esetében? Azért, mert a Beamdog rettentő óvatosan közelít minden idők egyik legnagyobb feladatához: ahelyett, hogy rögtön a legkeményebb diónak estek volna neki, inkább felújították a két Baldur's Gate-et és az Icewind Dale-t, aztán nekiláttak egy aprócska bővítmény készítésének. Ez az aprócska bővítmény azonban egyre jobban hízott, újabb és újabb karaktereket, küldetéseket kapott, míg akkorára nem dagadt, hogy egy teljesen önálló, hatalmas kiegészítővé cseperedett. Olyanná, mint az annak idején a Baldur's Gate mellé csapott Tales of the Sword Coast.
A Siege of Dragonspear különlegessége az, hogy az első és a második rész közé ékeli magát, és végre elmeséli, hogy pontosan mi is történt a Baldur’s Gate sikeres, de sok szempontból komor lezárását követően. És persze ez nem lenne egy klasszikus fantasy történet, ha nem lenne baj: bár az elődben a masszív háború tervét dédelgető Sarevokot sikerült megállítani, de Baldur's Gate-et és a környező területek lakosait már egy karizmatikus harcos, az állítólag isteni vérrel rendelkező Shining Lady seregei tartják rettegésben, akik északról indulva keresztes háborút hirdetnek. Felperzselik a falvakat, kirabolják a raktárakat, a helyieket besorozzák a seregbe, hogy aztán befészkeljék magukat a grandiózus Dragonspear-kastély falai közé.
Tippelni sem tudsz, mi lesz a feladatod? Meg fogsz lepődni: meg kell állítanod a hölgyet, Caelar Argentet (ő a Shining Lady), és lehetőleg még azelőtt, hogy mindent elfoglalna, lerombolna – főleg, mert nagyon úgy néz ki, hogy rokoni szálak fűznek a fehérnéphez...
VARJAK LAKOMÁJA
Ennek az az oka, hogy a Siege of Dragonspear annyira komolyan veszi az első és a második Baldur's Gate összekapcsolását, hogy rögtön ugyanannak a főszereplőnek nevez ki, aki eltette láb alól Sarevokot, így nem földönfutóként vagy ismeretlen senkiként vágsz neki a kalandnak, hanem egy igazi legendaként, akit éljeneznek az utcán, s akit ha Baldur's Gate nem is minden lakosa, de a legtöbben azért imádnak. Ez persze nem jelenti azt, hogy félisten lennél: kellemes, hetes szinten kezdesz, tisztességes felszereléssel, csak épp társak nélkül.
Igaz, ez a nem túl kellemes helyzet csak pár percig tart, a prológusban ugyanis nincs más feladatod, mint társakat toborozni, és ha a Baldur's Gate nem ismeretlen számodra, akkor szó szerint percek alatt futhatsz bele az első rész szinte teljes stábjába. Ez kissé erőltetettre sikeredett, tényleg a semmiből is előbukkanhatnak rég nem látott ismerősök (ráadásul szinte egy kivételével az összes mögött álló szinkronszínészt sikerült visszacsábítani a stúdióba!), vagy olyan karakterek, akikkel soha az életben nem akartál újra összefutni. Szerencsére nem kötelező mindenkit visszavenni – sőt van, aki alapból visszautasítja az újabb kalandra tett ajánlatot – van épp elég újonc, a jobb és rosszabb fajtából is.
A számok törvénye viszont nem csak a társakra, de az ellenfelekre, és úgy igazából mindenre igaz: az évek során kipofozott Infinity Engine mostanra kapta meg azt a nagygenerált, amely a látványt ugyan nem hozta modern szintre, cserébe viszont lehetővé tett olyan dolgokat, amiket korábban nem lehetett. Ilyen például a tömeg. Baldur's Gate-ben a képernyőn akár száznál is többen lehetnek, a végső, a Dragonspear-kastély elleni ostrom során ugyanez a szám az opponensekre is igaz. Ennek révén pedig sikerült olyan epikusnak festő összecsapásokat tető alá hozni, amit a klasszikus elődök nem nagyon tudtak.
A TŰZ ÉS JÉG DALA
Ennek egyenes folyománya, hogy a Siege of Dragonspear bizony tud elég nehéz lenni magasabb fokozaton (sőt van egy extrémen durva új kihívásfok is), főleg, ha nem ismered a Dungeons and Dragons mai szemmel nézve kissé archaikus, talán túlságosan is körülményes szabályait (mondjuk a tavalyi Pillars of Eternityből vagy a Divinity: Original Sinből esnél be). Baj ez? Egyáltalán nem, a D&D-be nem olyan nehéz belerázódni. Amennyiben megismered az alapokat, értékelni fogod a rendszer hihetetlen komplexitását és életszerűségét. Ha pedig mégsem, ott van az Icewind Dale EE-ből átmenekített Adventure mode, mely nem csak, hogy a minimumra csavarja a kihívást, de lehetetlenné teszi a társak elhalálozását a csaták során. Így tényleg kizárólag a történetre, a küldetésekre és a karakterekre koncentrálhatsz a harcokban való botladozás helyett – és egy Baldur's Gate-ben azért az élmény 90 százalékát még mindig az előbbiek adják, nem pedig az, hogy sokadszorra futsz neki egy-egy keményebb küzdelemnek.
A Siege of Dragonspear bőven tartogat meglepetéseket: alsóhangon is vagy 25 óra teljesíteni, de ha mindent látni akarsz, ez a szám simán elérheti a 40 órát is – és ezúttal annyira nem is nehéz elérni, mivel a korábbi epizódoktól eltérően egy teljesen lineáris utat kell követni, ahol a helyszínek elhagyása azok lezárásával jár együtt. Idegen-e ez a Baldir’s Gate-játékoktól? Igen, viszont így kiváló, gyors tempót diktál a történet: márpedig ha meg kell menteni a világot, ott bizony minden perc számít.
