Egy AVICII Invector: Encore Edition teszt sajnos nem íródhat meg anélkül, hogy a gyász valamilyen formában ne nyilvánuljon meg, ezért úgy gondolom, érdemes már a legelején tisztázni, hogy mivel is állunk szemben. Jelenlegi tesztalanyunk nem kérdés, hogy a 2018-ban elhunyt DJ, Tim Bergling számára állít emléket, ugyanakkor fontos tudni, hogy a játék elkészültében maga Avicii is aktívan részt vett, amely eredetileg még 2017 végén jelent meg PS4-re, simán Invector néven. Néhány hónappal később azonban jött az ominózus tragédia, így 2019-ben kibővítve újból megjelent a játék, mint AVICII Invector, immáron PC-re és Xbox One-ra is. Most pedig itt az utolsó építőkocka is, a további tíz dallal megtoldott Encore Edition, amely ezúttal Switchre is elhozta az Avicii-életművet, de DLC formájában természetesen a többi platformra is elérhető.
A ritmusjáték műfaj kedvelői már első nekifutásra is otthonosan fognak mozogni az Invectorban, hiszen a Hello There Games játéka elsősorban olyan Harmonix-alapművekre épít, mint a Frequency vagy az Amplitude. Itt is egy hajóval suhanva kell ritmusra nyomkodnunk a megfelelő gombokat, folyamatosan váltogatva a sávok között, így a játékmenet tekintetében nincs különösebb innováció, a látvány és a tálalás terén ellenben egészen pazar alkotással állunk szemben. Az említett sávok például nem egymás mellett helyezkednek el, mint általában, hanem egy térbeli háromszöget alkotva, így a keményebb számoknál igazi pörgés-forgásra és fejreállásra kell számítani – mindezt olyan képi effektekkel megtámogatva, melyeknek hála pusztán nézni és hallgatni is nagy élmény az Invectort. A szabadon repülős részek szintén visznek egy kis egyediséget a játékba: ezeknél csupán a felbukkanó karikákat kell eltalálnunk, egyébként korlátok nélkül kormányozhatjuk űrhajónkat, ami szuperül illeszkedik a kiállásokhoz és a visszafogottabb részekhez. Igaz, az irányítás és a kameraszög nem mindig van igazán jó összhangban, ezen kicsit csiszolhattak volna még a fejlesztők, de ezt leszámítva hibátlan a kezelés – mind annak a koncepciója, mind pedig a megvalósítása.
A tartalomra szintén nem lehet panasz, a 35 dal és a négy nehézségi fokozat ugyanis bőségesen tartogat játékórákat. Karrierje során pedig Avicii túlzás nélkül tucatjával gyártotta a slágereket, így attól sem kell tartani, hogy tele van „eldugott” nótákkal a játék, amiket csak a rajongók fognak értékelni. A zenei változatosság szintén adott (már amennyire ez egyetlen előadónál elvárható), hiszen ez a fajta folytonos megújulás volt az egyik titka annak, hogy a svéd DJ hosszú éveken át sikeres tudott maradni. Magukat a számokat egyébként világokra bontva tálalja a játék, ami nemcsak az előrehaladás szempontjából lényeges, hanem egyben a nehézséget is jelöli – a lista elején és végén lévő daloknál ilyen tekintetben tényleg komoly a különbség. De – ahogy említettem – vannak magasabb nehézségi fokozatok is, melyek nemcsak sűrűbbé és gyorsabbá teszik a zenei suhanást, hanem egy negyedik és egy ötödik gombot is behoznak a képbe, éppúgy, mint ahogy például a Guitar Hero teszi ezt. Lényeg a lényeg: a nehézség skálázását is jól megoldották.
Frequency, Amplitude, Guitar Hero: olyan referenciák hangzottak el, melyeket alighanem mindenki hallani szeretne, ha egy műfajbeli címről van szó, és az Invector esetében érződik is, hogy a Hello There Games csapata pontosan tudta, hova kell nyúlni, ha egy klasszikus ritmusjátékot szeretnének összehozni. Ugyanakkor szó sincs akkor, hogy egy egyszerű koppintással állunk szemben: az Invector sokkal inkább egy már bevált, de még közel sem kiszipolyozott recept kiszínezése és újrafűszerezése, aminek nincsenek ugyan olyan mélységei, mint bármelyik hangszer-perifériás játéknak, de így is minden dicséretet megérdemel, mert aminek működnie kell benne, az valóban tökéletesen is működik. Egyedül egy kis zenei pluszt hiányoltam belőle: azt, ahogy a Frequency-ben vagy az Amplitude-ban mi magunk építjük fel a zenét, vagy ahogy a Guitar Heróban és a Rock Bandben tényleges visszacsatolást kapunk a hibáinkról. De a lényeg az, hogy a műfaj legfontosabb eleme, a flow-élmény hibátlanul jelen van.
Akár kedvelte a műveit az ember, akár nem, vitathatatlan, hogy Avicii az elmúlt évtizedben megkerülhetetlen alakja volt az elektronikus tánczene és a populáris előadók metszetének. Ennek tükrében pedig az AVICII Invector abszolút méltó lett Tim Bergling munkásságához: általa az újdonságoktól enyhén szólva nem roskadozó ritmusjátékos műfaj egy olyan darabbal bővült, amely kötelező mindenkinek, aki vonzódik ehhez a zsánerhez. Az Encore Edition kiadással pedig a Hello There Games játéka elnyerte végleges, legteljesebb formáját, minőségi és tartalmas alkotásként tisztelegve a címadó előtt.
