Az utóbbi időben azt vettem észre, hogy a sci-fi témájú stratégiai játékok műfaja újra felkapott lett. És most nemcsak a tucat kacatokra célzok, de az elmúlt pár évben akadt jó néhány igazán minőségi darab is, gondolok itt a Stellarisra, a Battlefleet Gothic: Armada 2-re vagy éppen az Endless Space 2-re. Az Astra Exodus is ezen a vonalon halad, s bár nem ér fel a felsorolt nagyokhoz, de indie keretek között nincs szégyenkeznivalója.
Csillagközi vándorlás
A Slitherine játékában, ahogy a zsáner többi művében, a cél egy saját csillagbirodalom kiépítése. Az alapok tehát adottak: fel kell deríteni a környező rendszereket és bolygókat, kolonizálással terjeszkednünk kell, ki kell használni a forrásokat, és ha úgy alakul, el kell takarítanunk az utunkban állókat. Mindezt egy egyszerű, de alapvetően stílusos 2D-s galaktikus térképen tehetjük meg, ahol egyaránt ténykedhetünk a bolygók között és azok felszínén is.
Az egyjátékos kampányban az emberek történetét ismerhetjük meg. Civilizációnk rég kinőtte a Földet, szóval átköltöztünk egy másik világra, Terrára, itt alapítottuk meg a Terrai Föderációt. A kezünk alá vett Expedíciós Flottával küzdhetünk meg a birodalmunk lakóin élősködő kalózokkal, a bolygóinkra pályázó szomszédokkal, és persze ezek segítségével terjeszkedhetünk magunk is – mert hát a legjobb védekezés a leigázás.
Ha valaki nem lenne kíváncsi a Terrai Föderáció dicső felemelkedésére, annak sem kell elhatárolódnia az Astra Exodustól, ugyanis a játék kínál egy egész tisztességes Sandbox módot, amiben az embereken kívül különféle fajok közül válogathatunk. Bár ezekbe túl sok egyediséget nem sikerült beletenni, legalábbis külsőre, mert látványosan idéznek meg olyan fajokat, mint Groot (A galaxis őrzői), az asari (Mass Effect) vagy a pantorai (Star Wars).
A Sandbox módban szabadon garázdálkodhatunk. Egyrészt már az indítás előtt rengeteg dolgot – a térkép méretétől a fajok nevéig – beállíthatunk, másrészt nem köti a kezünket semmilyen történet, szóval ideális hely egy olyan csillagbirodalom létrehozására, amilyet mi szeretnénk.
Ennek ellenére én azt mondom, hogy érdemes először a kampányba belekóstolni, amin keresztül megtanulhatjuk az alapokat. Ez már csak azért is hasznos, mert sajnos az Astra Exodus hintrendszere elég felemás, van, hogy kiváló tippet ad, és van – például a kutatás és fejlesztés esetében –, amikor csak találgathatsz, mire való az a valami, amire kattintani készülsz.
Stellaris light
Játékmenetét tekintve az Astra Exodus talán csak annyiban másabb, mint nagytestvérei, hogy kevesebb menedzselnivaló van benne, és letisztultabb a kezelőfelülete, így csábítóbb lehet az olyanoknak, akiket ugyan érdekel a műfaj, de a sok információ és beállítani való elriaszt.
Mint minden ilyen játékban, itt is szabadon kolonizálhatjuk a bolygókat, kereskedhetünk, és persze nemcsak fegyverrel, de diplomáciával is elintézhetjük ügyes-bajos csillagközi problémáinkat, vagy legalábbis elodázhatjuk ideig–óráig a háborút, kis szerencsével addig, amíg a flottánk szép nagyra hízik.
Az Astra Exodus harcrendszere is megér egy misét a megvalósítása miatt. A harcok az űrben és a bolygókon egyaránt valós időben, de 2D-ben és felülnézetből zajlanak, ami bár elavultnak tűnhet, de egy olyan embernek, mint én, aki még az első Command & Conquerrel és a StarCrafttal kezdte a stratégiázást, kellemesen nosztalgikus is.
Az űrben lévő és a felszíni egységek igencsak változatosak a kis bakától a csatamechekig, a vadászgépektől a hatalmas rombolóig minden megtalálható a tárházban, és erre jön még megannyi fejlesztés (ezeket kutatásokkal nyithatjuk meg). Ennek köszönhetően igen változatos flottákat állíthatunk össze; építhetünk hajóhadat hódításra, védekezésre vagy pusztán kutatásra, és értelemszerűen kombinálhatjuk mindezt.
Fénysebességgel tovább
Az Astra Exodus egy szórakoztató produktum, apróbb hibákkal (a nyelvezete például pocsék, a gyenge és az érthetetlen között ingázik), amit a 4X stratégiai játékok rajongóinak érdemes kipróbálni. Tényleg olyan, mintha a Stellaris, a Homeworld vagy a Galactic Civilizations kistestvére lenne, aki nem tud kilépni a bátyók árnyékából, de ha felfigyelünk rá, megláthatjuk az érdemeit.
