Amíg arra várunk, hogy a sorozat trilógiává gyarapodjon, érdemes figyelmünket a nemrég megjelent XXL 2-re fordítani, mely éppen megfelelő választás lehet a karácsonyi kajakóma és a szilveszteri dorbézolás utáni időszakra, nem mellesleg az ugrabugra platformerek szerelmeseinek is okozhat kellemes perceket. Az Asterix & Obelix XXL 2 tulajdonképpen a több mint tíz éve megjelent eredeti verzió HD remastered kiadása, így néhány apróságon kívül merőben új tartalom nem került a programba, inkább a tökéletesítésre, csiszolgatásra jutott a hangsúly. Fejlesztett animációkat, szebb látványt és dinamikusabb bunyót ígértek nekünk a készítők, és a végeredményt látva mindezt többé-kevésbé sikerült is beváltaniuk, ám más kérdés, hogy ami a PlayStation 2 korában elfogadható volt, az mennyire élvezhető 2018 végén, a 2019-es év elején. Fontos megjegyezni, hogy az XXL 2 már annak idején sem számított igazán nagy eresztésnek, és leginkább egy korrekt, ugrálós platformer játékként maradt meg a köztudatban, amit a legtöbb esetben megszépített az Asterix képregények iránti szeretet. Persze, a franciáknál ennek kifejezetten hagyománya van, így nem csoda, ha a Microids megpróbálkozik az újraélesztéssel.
Las Vegum ostroma
Két irányítható karakterünk továbbra is Asterix és Obelix, közöttük a játék során bármikor szabadon váltogathatunk. Asterix kisebb mérete miatt fürgébb, ám picivel gyengébb, mint a lomha, ám Bud Spencert megszégyenítő maflásokat kiosztó Obelix. Speciális támadásként pedig bevethetjük Obelix kiskutyáját, Idefixet (aki a hazai fordításokban volt már Töpszlix, Kutyix, de Bokafix is). A játékmenet hűen követi a 2000-es évek elején burjánzó platformerek stílusát, azaz éppen eleget fogunk ugrálni, kapcsolókat aktiválni és lezárt kapukat nyitogatni, miközben kalandunkat a tucatjával ránk rontó ellenfelek nehezítik, melléktevékenységként pedig rendíthetetlenül szétcsaphatunk bármit, ami törhető tárgy és vélhetően jutalmat ad. A játék fő helyszíne örök ellenlábasunk, Julius Caesar vidámparkja, a Las Vegas mintájára felhúzott Las Vegum, ahová viszont nemcsak kaszinózni látogatunk el, hanem egy jóval nemesebb feladatot is kapnak képregényhős kedvenceink. A cél nem más, minthogy felderítsük, miféle turpisság folyik a háttérben, illetve kinek köszönhető a druidák sorozatos eltűnése és az ezzel együtt járó, városszerte uralkodó káosz. Az ügy felgöngyölítéséhez az egész vidámparkot fel kell térképeznünk, elejétől a végig, és ha a helyzet éppen úgy kívánja, az elénk toppanó római katonákat is el kell távolítanunk az útból. Persze erőszakot senki ne várjon, ez még mindig egy főként gyerekeknek készült alkotás, a rómaiakat nemes egyszerűséggel simán kipofozhatjuk a területről, vagy felkapva és megpörgetve nagyon vicces módon Föld körüli pályára állíthatjuk őket.
Akadnak különösebb erőfeszítés nélkül leverhető tökfilkuszok, de egyéb kasztok mellett táposabb, karddal dobálózó légiósok is, számomra a legutálatosabb pedig a vizet locsoló gyalog volt, aki kifejezetten idegesítő, ha nagyobb létszámban jönnek a támadók – és a legtöbb esetben abban jönnek! –, főleg ha több ilyen spriccelő mamlasz is van belőlük. Ami a bejárható területet illeti, lehetőség lesz elbarangolni, kutatni a jobbnál jobb tárgyak után, viszont hatalmas nagy szabadságra nem kell számítani, hiszen csak területről területre haladhatunk. A továbbjutás kulcsa ettől függetlenül nem mindig egyértelmű, az olykor előforduló nagyobb pályarészeknél könnyedén merő unalomba fordulhat a program, mikor már hosszú-hosszú percek óta bolyongunk a kiutat keresve, de csak nem leljük azt. Különösen zavaró ez azon tulajdonság okán, hogy az ellenfelek bizony újratermelődnek, szóval simán előfordulhat, hogy a továbbjutást keresve vissza kell mennünk egy előző helyszínre, ahol ismét ránk ront 30 ellenfél, majd mikor rájövünk, hogy talán nem is ebbe az irányba kellett volna jönnünk, akkor visszafelé ismét gyepálhatjuk a népet, akik a teljes római légiót megszégyenítő létszámban teszik tiszteletüket.
Ha arra gondoltok, hogy ez annyira nem is vészes, akkor elárulom, hogy igen sok az átvezető pályarész, amik mindössze arra szolgálnak, hogy folyosót képezzenek egyik helyről a másikra, és persze, hogy ezekre a játék ide is állandóan lepakol pár balhézó katonát, akár az egyik irányba megyünk, akár a másikba. A változatosságért a teljesen más hangulattal bíró pályaszakaszok felelősek, így fordulhat elő például, hogy a római birodalomból egyszer csak egy mini Párizsba csöppenünk, ahol még az Eiffel-torony ókori mására is feljuthatunk. Jó akció-platformerhez hűen a területeken szép számmal akadnak szétverhető ládák, melyekből – valamint az ellenfelek után – értékes ezüst és arany sisakokat (itt ez felel meg a pénznek) nyerhetünk ki, amikkel speciális kombókat, életerőt, vagy épp pajzsot vásárolhatunk magunknak az erre megfelelő boltokban. Rengeteg a gyűjtögetnivaló cucc is: szerezhetünk mini figurákat, képeslapokat, de sok más olyan relikvia is vár, amik az eredetiből kimaradtak.
Megkopott ókori képeslap
Ahogy várható volt, a HD textúráknak és az új animációknak köszönhetően sokkal jobban fest a program, mint annak idején, noha túl nagy változásokra azért ne számítsunk, csupán egy ráncfelvarrást kapott a két bátor gall jelen tárgyalt kalandja. Ettől függetlenül panaszra nem lehet okunk, hiszen még az eredeti átvezető videók minőségén is javítottak a készítők. Az erőtlen látványvilág miatt persze a gépigény is maximálisan emészthetőre sikerült, így akár egy gyengébb gépen is zökkenőmentes játékmenetben lehet részünk, ráadásul a program támogatja a PS4 és Xbox kontrollereket is. A szinkront és a zenéket illetően szintén korrekt a felhozatal, ezek amilyen vidám hangulatot tudtak teremteni jó pár évvel ezelőtt, ugyanúgy működnek az újrakiadásban is. Viszont jókora negatívum sajnos, hogy a játék motorjából fakadó hiányosságok még mindig fennállnak, így találkozhatunk beszoruló karakterekkel (egy hajós átkelésnél Obelix például simán a túlparton ragadt, majd később átteleportált mellém), textúrákba beragadó ellenfelekkel, alkalomadtán működésre képtelen ajtónyitó kapcsolókkal, amik azért elég csúnyán megtörhetik a folyamatos játékélményt, sőt még egy olyan helyzetbe is belefutottam, amikor csak az előző mentés visszatöltése segített. Ezek a hibák egyébként annyira nem meglepőek, hiszen az Asterix & Obelix XXL 2 már eredeti megjelenésekor sem számított kiemelkedő alkotásnak, többnyire igen vegyes kritikákat kapott, az újrakiadás pedig hiába porolta le az eredetit és szépítette meg, a benne rejlő hibákat nem sikerült maradéktalan kigyomlálni.
Összességében viszont még így is egy korrekt felújítást rakott össze az OSome Studio, és minden kisebb-nagyobb hibája ellenére egy masszívabb leárazás után megéri rá beruházni azoknak, akik kedvelik a platformer műfajt, a rajongóknak pedig egyenesen kötelező, hiszen tutifix, hogy ennél jobb Asterix & Obelix játékot jelenleg nehezen találnak a piacon. Ellenben pont úgy, mint a Crash Bandicoot N. Sane Trilogy, vagy a Spyro Reignited Trilogy esetében, itt is érvényesül az, hogy a mai kor igényeihez igazítva egy ilyen old school platformer helyenként már túl nehéz, sőt monoton lehet. Ezzel sajnos számolni kell, benne van a pakliban, hogy ami a 2000-es években még élmény volt, az mára megkopott, illetve eljárt felette az idő, egyúttal sokkal nehezebb lett. Éppen ezért új belépőknek csak óvatosan merném ajánlani Asterix és Obelix ezen kalandját, aki viszont már a PlayStation 2-es korszakban is remekül szórakozott vele, az nyugodtan üljön fel a Las Vegum vidámparkjába induló nosztalgia-hullámvasútra.
