Assassin’s Creed III: The Tyranny of King Washington – Episode 1: The Infamy teszt

Az Assassin’s Creed III nemcsak Desmond történetét zárta le véglegesen, de Connornak is olyan végjátékot írt, amit nem nagyon lehetne ostoba magyarázatok nélkül folytatni. A további tartalmakat biztosító DLC-k lehetőségét persze a Ubisoft sem hagyhatta ki, ám első blikkre úgy tűnt, hogy a kiadónál megtalálták azt a lehetőséget, amivel az alapjáték kimaxolását követően is fel lehet kelteni a rajongók érdeklődését. A The Tyranny of King Washington egy alternatív sztorival csábított el minket, amiben George Washington nem felszabadítóként, hanem véreskezű zsarnokként írja be magát a történelemkönyvekbe. Az összképet ugyan már az elején lerondította, hogy a kiadó három fizetős részre szabdalta a ránk váró új történetet, de ennek ellenére bizakodva kattintottunk ismét az AC III ikonjára, mert naiv módon azt hittük, hogy tényleg valami különleges extrát kapunk.

Régen, valahol, egy alternatív univerzumban...

A kiegészítő meglehetősen körülményes beszerzését (erről lásd keretes anyagunkat) követően a játékba lépve a DLC saját menüpontként jelentkezik, így azok is bátran belevághatnak az alternatív kalandba, akik esetleg még nem fejezték be az alapjátékot (vagy el sem kezdték), ugyanis tényleg egy teljesen különálló tartalomról beszélhetünk, ami semmilyen módon nem befolyásolja a sima AC III-ban elért eredményeinket. Az indítás után hősünk mintha rossz álomból ébredne, de a „valóság” sokkal kegyetlenebb: Ratonhnhaké:ton ugyanis tisztában van az Assassin’s Creed III-ban végbement eseményekkel, ám felriadva mégis halottnak hitt anyjával találkozik, aki ráadásul azzal a hírrel fogadja, hogy az őrült Washington király emberei éppen porig rombolják Concord városát. És ha ez még nem lenne elég, hamar kiderül, hogy ebben a világban a főszereplő sosem vált asszasszinná (a Connor nevet sem kapta meg), így egyszerű indiánként kell felvennie a harcot az Éden almájától megtébolyult Washingtonnal és a mindenre képes alattvalóival...

A felvezetés tehát tényleg kellően ígéretes, azonban a játékban elmerülve nagyjából húsz perc után világossá válik, hogy csak az alapötletet illetően voltak kreatívak a fejlesztők, minden más kifejezetten középszerűre sikeredett.

Ezt láttam már valahol...

Az ébredést követően a cselekmény azonnal a dolgok sűrűjébe hajít minket, azaz pár percnyi játék után már egy feldúlt városban találjuk magunkat, ám hiába a mesterségesen gerjesztett izgalom, a játékélmény az Assassin’s Creed III legrosszabb pillanatait idézi, méghozzá hosszú tömött sorokban. A DLC első negyven perce lényegében másból sem áll, csak abból, hogy átvezető videókat nézünk, és loholunk anyánk nyomában (akit sosem szabad hosszú időre szem elől tévesztenünk, különben jön a deszinkronizáció és a legutóbbi mentési pont), és igyekszünk helytállni a jelentős túlerő közepette. Harc követ harcot, és egy idő után azt mormogjuk magunk elé, hogy most már igazán történhetne valami érdekes is. Néha ugyan „hatástalanítani” kell pár lőporos hordót, illetve jut hely egy kis ágyúzásnak is, de a már unalomig ismert elemek ötlettelen felhasználásának köszönhetően a kiegészítő eleje így is rettentően monoton, illetve a folyamatosan felmerülő korlátoknak köszönhetően helyenként még kifejezetten idegesítő is.

Aztán egy ponton jön a kötelező (bár eléggé elcsépelt) fordulat, és kapunk egy kis szabadságot, ami sajnos abban merül ki, hogy az eredeti játéktérhez képest zsebkendőnyi területen a kötelező feladatok mellett lehetőség van civilek megsegítésére, konvojok megtámadására illetve kincsesládák és emléktöredékek begyűjtésére. A végső cél persze az, hogy véget vessünk Washington rémuralmának (persze csak a harmadik epizód végén), de az odáig vezető út a szokásos: a nagy ember előtt még a hűséges csatlósokat kell levadászni – nagyon eredeti, tényleg.

Indián vér

A The Infamy DLC egyetlen pozitív tulajdonsága, hogy az asszasszin kiképzés hiányában (rejtett pengénk azért így is lesz...) előtérbe kerül főhősünk indián mivolta, és egy meglehetősen durva „spirituális utazást” követően két speciális képességre teszünk szert. Egyrészt képessé válunk szellemfarkasok megidézésére, akik kérdés nélkül segítenek nekünk a harcokban, illetve mi magunk is láthatatlan szellemformát ölthetünk, így még könnyebbé válik a lopakodás.

Ez utóbbi esetében egyedül arra kell figyelnünk, hogy a speckó képesség belőlünk táplálkozik, így alkalmanként a szokásos rejtekek (bokrok, szénakazlak) egyikében meg kell pihennünk, hogy visszatöltsük az életerő csíkunkat. Ezen felül egyetlen újdonsággal találkozhatunk még, ez pedig a vadászkutyák megjelenése, akik messziről, és megbújva is kiszúrnak minket, és csak csalival tudjuk leszerelni őket – kár, hogy a DLC-ben mindössze egyszer kerülünk olyan helyzetbe, hogy emiatt aggódnunk kellene.

Ám hiába az alapvetően ötletes elemek megjelenése, ezeknek a használata csak megkönnyíti a korábban már számtalanszor végrehajtott feladatok ismétlését, valódi élvezeti faktorral nem nagyon ruházzák fel a játékot. Ez egyébként azért is igen durva, mert a három DLC-re szabdalt történet első fejezetének végigjátszása az AC-veteránok számára másfél óránál több időtöltést nem nagyon fog biztosítani. Persze ez az idő kitolható az egyes szekvenciák 100%-os teljesítésével, illetve a teljesen érdektelen opcionális feladatok megoldásával, de valóban szórakoztatóvá ettől még nem válik a kiegészítő.

A Ubisoft a pénzedet akarja

A lapunk készítésével egyidőben látott napvilágot egy olyan sajtóközlemény, amiben a Ubisoft vezetősége azt nyilatkozta, hogy a jövőben szeretnének sokkal jobb kapcsolatot fenntartani a játékosokkal (kifejezetten a PC-sekkel), mint eddig. Ez nagyon szép dolog, de az is biztos, hogy ezt a baráti kapcsolatot nem ezzel a DLC-vel fogja ápolni a kiadó. Azt már megszokhattuk, hogy az ilyen-olyan kiegészítők minősége meglehetősen hullámzó, de csak a vak nem látja, hogy milyen pénzéhes stratégia húzódik meg a The Tyranny of King Washington DLC-trió megjelentetése mögött. Ha az első epizódot nézzük, akkor a három rész összesen nagyjából 5-6 óra plusz játékidőt biztosít, s mindezért 30 eurót igyekszik legombolni rólunk a kiadó, hiszen a fejezeteket egyenként 10 euróért (2800-3000 forintért) lehet beszerezni. Látva a minőséget és a hosszúságot, a három rész maximum együtt érne ennyi pénzt, de még így is csak azoknak, akik nem bírnak Assassin’s Creed nélkül élni. A folytatás hiába kecsegtet városi környezettel (Boston), az első rész már elvette a kedvünket a további epizódoktól, és a Ubisoft hozzáállását tapasztalva már előre félünk az ősszel megjelenő, kalózos Assassin’s Creed IV: Black Flagtől.