Elor világára a régmúltban rengeteg égi kristály pottyant le, amik nagyjából isteni hatalmat adtak minden lakójának. Ám az ezzzel járó a kellemes élet nem tartott sokáig, mert egyszer csak, valahol, valaki gondolt egyet, és a kristályhullás abbamaradt. Nosza, kitört a háború a maradékért, és kis híján mindenki elpusztult, Elor népe pedig csak pár bátor hős önfeláldozásának köszönhetően úszta meg a kataklizmát.
Teltek-múltak az évek, évtizedek, évszázadok, mőst pedig újra béke honol a világban, a kristályok és az azokat használók már csak a gyerekmesékben élnek. Ám van egy legenda, amely szerint a gonosz visszatér, és ezzel együtt egy ifjú hős, az utolsó Sentinel is felemelkedik, és jól pofáncsapja a gazokat. Ez az ifjú lenne a címszereplő, Aron, akinek pont a hátsó kertjébe pottyan le egy kristály.
Amikor hősünk megérinti, három dolog történik. Megismerkedik egy ősi szellemmel, Karával. A hölgy egyike az említett önfeláldozóknak, és úgyszólván Aron mellé szegődik a kalandokban. Aztán az ifjú szert tesz néhány természetfeletti képességre, bár ezeknek még nincs teljesen tisztában. Végezetül, egy sárkány megöli a szüleit.
Szóval minden megvan, ami egy szokványos fantasy sztorihoz kell. Egy gonosz, aki azért gonosz, mert csak. Egy bennfentes társ. Halott szülők, akik egyben a mentorok is voltak. És persze sárkányok, zombik meg mindenféle szörnyeteg. Na meg a kiválasztott, néma hős. Ennyiből áll a történet nyitánya, majd ennyiből áll a befejezése is, mert a játékot összehozó két úriember, Tim van Kan és Tom Raudys semmi újat, semmi váratlant nem kevert bele a mixbe.
Könnyed és könnyű
És ez sajnos az egész Aron’s Advendture-re igaz. Nincs itt semmi új vagy izgalmas, az egész egy átlagos akció-RPG, mindenhol látott elemekből felépítve, a jól ismert felállásban. Van kardunk, pajzsunk, nyilunk és varázserőnk (meg különféle itókánk regenerálódásra és boostolásra), de a harcok végső soron kimerülnek az egér és a dodge gomb esztelen nyomkodásában. A lopakodás is annyi, hogy leguggolunk, aztán a tereptárgyak mögött vagy a magas fűben elkerüljük az ésszel sajnos nem igazán bíró ellent. Szóval eleve kár lopakodni. Két harc között meg lóháton felfedezhetjük a tágas térképeket.
Ami kicsit feldobja ezt az egészet, az a kisebb, lineárisabb pályák jelenléte. Ezeken ötletes – bár egy idő után ismétlődő – fejtörőket oldhatunk meg a különféle jutalmakért, leginkább craftolásra felhasználható tárgyakért. Ezek a térképek ráadásul valahogy hangulatosabbak is, mint a nyitottabbak. A zárt tereken szellemek, állatok és különféle lények elevenednek meg, ettől nem tűnik az egész olyan kihaltnak, mint a végtelen mezők és erdők, ahol a szél sem mozdul, hacsak nem egy küldetési területen vagyunk.
Mindezek mellett a mellékküldetések is egész szórakoztatóak. Bár ezek java is a „menj ide és csapj le mindenkit” formációt követi, akad néhány „ments meg katonákat” és „kerítsd elő ezt vagy azt” jellegű misszió is. Egyik sem túl bonyolult, mégis képesek megtörni a főküldetések folytonos csihi-puhiját.
Az sem javít a helyzeten, hogy a játék elég bugos. Bár a grafika nem valami combos, még így is elhagy textúrákat, megjelennek rejtélyes kockák, de olyan is előfordult, hogy az átvezetők jelenetei között bevillant a játéktér. Emellett a program hajlamos nem reagálni a billentyűzetre, néha a lóra felülni is lehetetlenség. Az meg külön idegesítő, hogy harc közben Aront kis híján elfújja a szél – a legkisebb ellenség is képes felborítani, ami bár nem halálos, de mivel hősünk nagyon lassan áll fel, a tizedik hanyattesés környékén már roppant bosszantó.
Szürkén átlagos
Mindent egybevéve az Aron’s Adventure jó játék, legalábbis olyan szemszögből nézve, hogy két ember készítette el. De ez csak egy érdekesség, ami igazából nem számít a program élvezhetőségének szempontjából. Innen nézve viszont hiába színes és könnyed, fájdalmasan átlagos. Bár a hangulat gyorsan beszívja az embert, sajnos az Aron’s Adventure semmit sem tud felmutatni, ami néhány óránál tovább képes megtartani a játékost. Kipróbálni mindazonáltal érdemes, pláne, ha szereted a fantasy jellegű akció-RPG-ket. De sokra ne számíts.
