Hercule Poirot legalább annyira közismert, mint angol kollégája, Sherlock Holmes, elvégre Agatha Christie sosem tagadta, hogy a különc belga nyomozót többek között Arthur Conan Doyle hasonló figurája ihlette. Poirot rendkívül intelligens, pontos és szórakoztató figura, aki jó megfigyelőképessége és emberismerete segítségével bármilyen rejtélyt megold, ugyanakkor egy idősödő, kényelemkedvelő, pocakos úriember, aki rendkívül hiú, de nem áll távol tőle az önirónia, jellegzetes akcentusa, bajsza és hóbortjai okán pedig kissé komikus. Habár az írónő számos bűnügyi krimijében játssza a főszerepet, mindezt akkor is megtudjuk róla, ha csak egyetlen könyvét, mondjuk a nálunk Az ABC-gyilkosságok címen megjelent regényt olvassuk el, ami az azonos című kalandjáték alapjául szolgált. Az értékelő dobozra pillantva nem nehéz kitalálni, hogy az ABC Murders nem váltja meg a műfajt, azt viszont meg kell hagyni, hogy a főszereplő jellemét sikerült nagyszerűen visszaadni, egyik legötletesebb tulajdonsága pedig az, hogy minél „poárósabban” viselkedünk, annál több ego pontot kapunk. A karakterhű viselkedés megnyilvánulhat egy jól kiválasztott válaszban, egy tükör előtti bajuszpödrésben, vagy akár egy bosszús kifakadásban, ha véletlenül pocsolyába lépünk. Kár, hogy ezeknek az ego pontoknak saját teljesítményünk mérésén túl nincs jelentőségük, holott akár a hasonló témájú The Raven: Legacy of the Master Thiefhez hasonlóan itt is lehetett volna elakadás esetén tippre költeni, vagy hibázásért levonni belőlük.
Interaktív könyvélmény
Az ABC Murders egy klasszikus point and click kalandjáték, aminek cselekménye apróbb változtatásoktól eltekintve hűen követi a regényét: Poirot egy nap kihívó hangú levelet kap bizonyos ABC-től, aki felszólítja, hogy figyelje Andover városát február 21-én. A nyomozó figyelmezteti a Scotland Yardot, majd vár, míg el nem jön a levélben megjelölt nap, amikor is a kisvárosban gyilkosságot követnek el. Poirot és régi barátja, Hastings kapitány már másnap reggel a kisvárosba utazik, mi pedig a nyomozás kezdetével megismerkedhetünk a játékmenet elemeivel. Az irányítás egérrel és kontrollerrel is a szokott módon történik, vagyis ahová mutatunk, oda megyünk, akire mutatunk, azzal beszélünk, a bevett sémákon túl azonban a készítők mindent megtettek annak érdekében, hogy a bűnügyi regény történetét a lehető leginteraktívabb formába öntsék. Ez egyfelől dicséretes, hiszen az sem tud végigrohanni rajta, aki a könyv ismeretében tudja, ki a gyilkos, másfelől viszont kissé aláássa az állítást, miszerint a játékos Poirot bőrébe bújva oldja meg a gyilkosságok rejtélyét. Végig őt irányítjuk, de ha jobban belegondolunk, Poirot nem a tettek embere, hanem a háttérbe húzódva gondolkodik, meghagyva a munka gyakorlati részét a Scotland Yardnak, vagy a tétlenséget nehezen viselő Hastingsnek. A készítők védelmére szóljon, hogy míg a Hastings által narrált regényben ez működik, addig egy játékban csinálni is kell valamit. Az ABC Murders nyomozási módszerekben nem fukarkodik, ám ezek megvalósítása meglehetősen felemásra sikeredett.
Dolgozzon a szürkeállomány!
A játékmenet főbb elemei közül a Poirot fejében lejátszódó gondolkodós részek illenek leginkább főhősünkhöz, hiszen ilyenkor a korábbi megfigyelések alapján a megfelelő gondolatbuborékok összekötésével következtetéseket vonunk le. Más kérdés, hogy ezek többnyire teljesen egyértelműek, és később is csak azért nehezednek, mert néhány állítás zavarosan van megfogalmazva, vagy túl sok állításból juthatunk ugyanarra a konklúzióra. Megfigyelés útján is vonhatunk le következtetéseket, és akár személyt, akár tárgyakat veszünk szemügyre, csak annyi a dolgunk, hogy a megfelelő helyekre irányítva a kurzort meghallgassuk Poirot olykor zavarba ejtően banális észrevételét. Éles elméről tanúbizonyságot téve megfigyelhetjük például, hogy ha a zöldséges kezében cigi van, előtte meg hamutál, akkor dohányzik, tehát biztos járt már a szomszédos dohányboltban. A tárgyak nézegetésekor külön idegesítő, ha úgy erőltetnek bele némi interaktív érzetet, hogy például egy fénykép le van fordítva, csak hogy kicsit forgatni kelljen. Gyanúsítottak kikérdezése közben lebegő szavak jelzik az illető hangulatát, ám akkor sem történik semmi, ha rossz párbeszédopciót választunk, mert Poirot rögtön helyesbít, a sztori pedig rendületlenül halad tovább. A képből leginkább a doboznyitogatós fejtörők lógnak ki, hősünk megszívatása érdekében ugyanis mindenki trükkös dobozban, szekrényben, órában vagy ládában őrzi a titkait, amit Poirot csak hosszas forgatás, matatás és húzkodás árán nyithat ki. Sajnos ezek a feladványok is pofonegyszerűek, viszont a játék utolsó harmadában idegesítően sűrűvé, ismétlődővé, illetve elnyújtottá válnak, feleslegesen hátráltatva a történet kibontakozását.
Eh bien, talán legközelebb
Nem az a baj az ABC Murdersszel, hogy látszik rajta az alacsony költségvetés, mert a kellemes vizuális körítés és zene, valamint a szórakoztató párbeszédek tükrében megbocsátható az időnként bájosan ripacs szinkronszínészi teljesítmény, vagy a kissé elnagyolt animációk. A baj az, hogy a két fő ígéretét nem váltja be, vagyis se szellemi kihívást nem nyújt, se Poirotnak nem fogjuk érezni magunkat tőle. A megoldásokat végig aranytálcán kínálja, és a hibázásnak sincs következménye, ami teljesen kiiktatja a nehezebb fejtörők megoldása, vagy a jó döntések után érzett sikerélményt, miközben csak úgy záporoznak a játékosra az achievementek (de legalább van egy „magyar bajusz” nevű is, az összes megszerzése pedig több végigjátszást igényel). Kár érte, mert az alapjául szolgáló könyv gondoskodik az izgalmas történetről, és a figyelmesebbek sok arra utaló érdekességet figyelhetnek meg, hogy a fejlesztők igyekeztek a belga nyomozó rajongóinak kedvében járni. Ilyen, hogy Poirot londoni otthona feltűnően hasonlít a közel 25 évig futó tévésorozatban látottra, vagy hogy bár adaptációk esetében valami mindig szükségszerűen elvész az eredetiből, a játéknak sikerült megőrizni a regény legfontosabb mozzanatait és csipetnyi humorát. Mivel kalandjátékból sokkal jobbak is akadnak, így aki a történet miatt ülne neki, jobban jár a könyv elolvasásával, aki pedig már olvasta, az az ABC Murderstől semmilyen plusz élményt nem kap. Szó sincs róla, hogy ne lehetne élvezni, de Hercule Poirot ennél a 6-10 órányi lagymatag, gondolkodást alig igénylő kalandnál sokkal jobbat érdemelne.
