Maga az Abzû szó sok mindent takarhat. Attól, függ, melyik ősi mitológiát és hitvilágot vesszük alapul, vagy elnyúlunk-e egészen a lovecrafti mondakörig, ahol a Nagy Öregek már régóta fenik fogaikat az emberiségre és civilizációnkra, felébredésük pedig ezek végét is jelentené. A Giant Squid játékának elnevezése tehát utalhatna egy démoni entitásra, egy gonosz istenre, minden élet forrására, vagy éppen csak szimplán az óceánra, a mélységre, ahol rengeteg vízi létforma tengeti mindennapjait. Szerencsére ez utóbbiról van szó, így a hasonlóan keresztelt amerikai zenekart is elfelejthetjük, mint ihletforrás. Hiszen a death metálos mezőnyből indult, majd a blackbe átigazolt kultikus csapat szövegeivel és zenéivel ellentétben az immáron egyhónapos videojáték fényt és életet visz, nagy lelkesedéssel űzött hobbinkba.
Utazások és virágok nyomában
Az Abzûra többek között azért figyelhettünk fel korábban, mert alkotója az a Matt Nava, aki a szó szerinti kikapcsolódást maximális szintre emelő Flower, valamint az élményjátékként kiválóan funkcionáló Journey művészeti rendezőjeként tevékenykedett a Thatgamecompanynél. Az általa létrehozott Giant Squid első megjelenése és bemutatkozása a PC-re és PS4-re elérhető Abzû, ami nem meglepő módon hasonló összetevőkkel operál, mint a felsorolt címek. Ennek hála már az első bemutatók alapján egyértelművé vált, hogy aki folyamatos akciózásra, lövöldözésre, harcra, robbanásokra vágyik, annak nem való a mélységben való elmerülés. Az alma ugyanis nem esett messze a fájától, ezúttal is egy leginkább „élményjátéknak” nevezhető produkcióban merülhetnek el mindazok, akik fogékonyak a művészetekre és a természetre. Viszont erre jobb lehetőséget per pillanat nem is találhatnának.
Az első karcsapások
Nincs egyszerű emberből fél óra alatt Rambóvá cseperedő hős, nincsenek a világ megszállásával foglalkozó, démonizált nemezisek, nincs semmi keret. Egyszerűen a nagy kékség közepén ébredve megkapjuk az irányítást a névtelen (búvárként megjelölt) szereplő felett, akivel innentől beúszható a rendelkezésre álló víztömeg. A párgombos (irányok, gyorsítás, interakció) kezelés tökéletes eszköz a játékos kezében, a térbeli közlekedés olajozott, pár perc után olyan érzés irányítani a békatalpas figurát, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. A terület elsőre nagynak tűnik, de a lehetőségek korlátozottak, elveszni nem lehet az áradatban, ha pedig sikerül összeszedni a mechanikus segítőket (úszkáló kis robotok), már nyitható is a tovább vezető út.
Egyébiránt viszont van még bőven feladat, elvégre egy-egy pontra, kiemelt szoborra fel is lehet ülni, némi meditálást rögtönözve, ami alatt aztán bárki kigyönyörködheti magát a vízi élővilágban. Másfelől ott van az egyre eldugottabb helyeken lévő csigaházak gyűjtögetése, a különböző fajok kiszabadítása a talajszinten elhelyezett lyukakból, na meg a felfedezés, és néha egy-egy mechanikus szerkezet elindítása. Ahogyan azt már mondtam, nincs harc, tulajdonképpen logikai feladványok sincsenek, történetet is alig találunk.
Úszni az árral
A felsoroltak közül pedig azért nem kapunk semmit, mert mindez nem lényeges, nem ezek számítanak. Az élményhez mindösszesen a látványra, a hanghatásokkal megfűszerezett zenei aláfestésre van szükség, semmi másra. Matt Nava nagyon jól tudta ezt, legújabb produkciója pedig ennek megfelelően lett felépítve, kerülve szinte minden felesleges kört és klisét, teljesen átszellemülve a tengermélyi ökoszisztémának.
És ez így van jól, így működik igazán a játék rendszere. Jómagam eleinte csak úszkáltam kicsit, gyönyörködtem a lebegő, az áramlatok által megcsavart növényzetben, a különböző színezetű és alakú halrajokban. Azután tovább tapostam a vizet, majd összetalálkoztam egy delfinnel, aki nekem énekelt, szívhez szóló dallammal szólongatott, hogy kapaszkodjak a hátára. Miután pedig ezt megtettem, együtt szeltük a hullámokat, ki-kiugorva a felszín fölé. Persze ezzel nem ért véget az utazás – vártak még a nagytestű teknősök és egyéb élőlények, sőt, idővel bálnákkal együtt haladtam előre. Mindig is őszinte csodálattal adóztam az óceánok óriásai előtt, hiszen jámbor természetük nehezen összeegyeztethető gigászi méreteikkel, és csak a szerencsének köszönhető az, hogy még nem pusztítottuk ki őket teljesen. Éppen olyan tiszteletreméltóak, mint mondjuk a pandák, elvégre a húsevők majdhogynem egyik napról a másikra váltak békés növényevővé, ezzel példát mutatva minden élőlénynek ezen a bolygón.
A nyugalom birodalma
A bolygón, ahol az ember lett a csúcsragadozó, azt gondolva, hogy mindent megtehet, mindenben a középpont, ezért szentsége érdekében bármit szabad neki. A faj, amely a pénz imádata, az erőszakban tobzódás és agresszióban hempergés közepette jóformán teljesen eltávolodott az állatvilágtól és természetes környezetétől. Ám az Abzû ezúttal virtuális formában bizonyítja, hogy csodálatosabb és ösztönösebb nem létezik a Földanya szüleményeinél, története valahol erre próbál utalni, ezt igyekszik kicsit egyszerű és valahol klisés formában bemutatni. Az eltérő és mindenféle sajátossággal rendelkező létformák, a szinte teljesen érintetlen közeg a lelket simogatja, a szívet melengeti, ahogy Austin Wintory zenei aláfestése is. A flOw, a Journey és a Banner Saga-játékok zeneszerzője olyan muzikális anyagot rakott össze, amely az érzelmek minden formáját bemutatja a játékosnak, ezzel egy másik világba repítve az illetőt.
Mindeközben bár nincs multiplayer, sőt úgy tűnik, lényegében nincs tennivaló, mégis pozitív érzésekkel teli kaland a Giant Squad programja. Van egy központi hubként funkcionáló terület, ahol a további helyszíneket lehet megnyitni, a pályák pedig kellőképpen eltérnek egymástól, mind formai, mind színvilágukban. A gyűjtögetéssel is könnyen elüthető az idő, de az igazi élmény az élőlényekkel történő közösködés, életük megfigyelése, sodródjunk éppen az áramlással, vagy csak ismerkedjünk a szabadon bejárható részekkel. Ilyen formában pedig a Journey-hez hasonlítható mestermű született, ami ugyan három óra alatt szinte teljesen felfedezhető, de ez az időintervallum tömény élmény, nem csak üresjárat és felesleges „bandukolás”. Méghozzá egyedi külső mellett, amit az Unreal 4-es motor tesz szokatlanul festményszerűvé. Ráadásul az Abzû megtapasztalása fénnyel és élettel teli, köze sincs a világunkat egyre jobban igába hajtó sötétséghez, aminek köszönhetően nyugodtan ajánlható mindenkinek, aki tényleg kikapcsolódásra vágyna, és ezért cserébe egy rövid időre az erőszakot és harcot is hajlandó száműzni a szórakozásából.
