No nem mintha bármi baj volna azzal, hogy egy fejlesztő más játékokból merít ötletet, de az ACE Team ezúttal alaposan túllőtt a célon. Prince of Persia, Dark Souls, The Binding of Isaac, Rogue Legacy – csak hogy néhányat említsek a fontosabb ihletforrások közül. A zavaros masszából összegyúrt játék végül egy roguelike-szerű akció-platformer képét öltötte magára, amiben a miheztartás végett még egy nyúlfarknyi történet is helyet kapott.
A sztori szerint 1890-et írunk, amikor is Chile fővárosa, Santiago közelében megnyílik a föld, a mélyben pedig kificamodott démonok és más furcsa teremtmények kezdenek gyülekezni. A probléma forrása egy szunnyadó boszorkánymester, aki a pokoli barlangrendszer utolsó bugyrában küzd alvászavaraival. A maszkos mágus rémálmai annyira kínzóak, hogy lassan beszivárognak a valóságba, az életre kelt szörnyek pedig idővel a felszínt is ellephetik. A tehetetlen chilei hadsereg szerencséjére azonban feltűnik egy rejtélyes hősnő, akinek eltökélt szándéka, hogy felverje a fickót évezredes álmából, és megállítsa a túlvilági hordákat.
Démoni szecesszió
Sajnos a történet ezen a ponton túl semmiféle fordulatot nem tartogat a játékos számára: egyszerűen végig kell küzdenünk magunkat a kazamatákon, hogy kismillió ellenfél levágásával eljussunk a boszorkánymester barlangjáig. Szerencsére a mélybe vezető út korántsem olyan unalmas, mint azt a sztori sejteti, már csak azért sem, mert pokoljárásunk során lépten-nyomon rácsodálkozhatunk a játék elragadó szépségére.
Az Abyss Odyssey két és féldimenziós grafikáját az art nouveau (magyarul szecesszió) stílus határozza meg, ami már önmagában egyedi élményt nyújt a klisékhez szokott játékosnak. A portrék, a hátterek és a karakterek egyaránt gyönyörűek, a kiváló animációnak köszönhetően pedig az ember hajlamos elhinni, hogy egy megelevenedett festményt bámul órákon keresztül. A grafikához hasonlóan a zenei aláfestésre és a hanghatásokra sem lehet panasz – bár az égvilágon semmi közöm a chilei kultúrához, a baljós dallamok még így is sokáig csengtek a fülemben.
A szecessziót ugyanakkor nemcsak a külsőségek terén kell keresni, hiszen jó szokásukhoz híven az ACE fejlesztői becsempésztek néhány merőben eredeti elemet a játékba. Ahogy az a roguelike műfajban lenni szokott, az Abyss Odyssey-ben is könnyű elpatkolni, ha az ember még nem ismerte ki eléggé az irányítást és az ellenfelek piszkos trükkjeit. Ám jelen esetben a halál nem azonnali és visszavonhatatlan, hiszen ha hősünket legyűri a démonhorda, egy közkatona avatkozik be a harcba, akit irányítva kapunk egy második esélyt a folytatásra. Bár a kék egyenruhás bakák jóval lassabbak és gyengébbek a fő karaktereknél, némi szerencsével eljuthatunk velük a legközelebbi oltárig, ahol fel tudjuk támasztani elesett hősünket.
Szerepcserére ugyanakkor más módon is van lehetőség, mégpedig az ellenfelekből kiszipolyozott lelkek begyűjtésével. Ezt egy roppant manaigényes varázslattal tehetjük meg, a gazdátlan lélek beszippantása után pedig bármikor átalakulhatunk az adott démonná. Ez a funkció egyrészt roppant hasznos a túlélés szempontjából (mivel lényegében megduplázza életerőnket), másrészt hihetetlen változatosságot kölcsönöz a játéknak. A több mint harmincféle ellenfél támadásai és képességei ugyanis teljesen egyediek, és nincs is annál jobb érzés, mint amikor saját fegyverüket fordítjuk a démonok ellen.
Sátántangó
Nos, ennyit az újításokról, most pedig lássuk az innen-onnan kölcsönvett alapanyagot! Az Abyss Odyssey barlangrendszere összesen harminckilenc pályából áll, három ágra osztva az egyes bejáratok szerint. Mindenkori célunk az utolsó kazamata elérése, ehhez azonban elég, ha módszeresen lefelé haladva a szintek harmadát teljesítjük. Természetesen lehetőségünk van letérni a kézenfekvő útvonalról, sőt, a kerülő olykor meg is könnyíti a dolgunkat, hiszen a pályák nehézsége változó, és néhány szinten főellenfelekbe is belefuthatunk. Abszolút nyerő stratégia persze nem létezik, hiszen a barlangrendszer és a pályák kialakítása minden egyes nekifutás alkalmával változik, tehát új, véletlenszerűen generált terepet kapunk.
Az első végigjátszás során azonban így is érdemes alaposan tanulmányozni a térképet, és egy könnyebb útvonallal kompenzálni hiányos játéktudásunkat. Bár az Abyss Odyssey harcrendszere első ránézésre pofonegyszerűnek tűnik, a küzdelem sokkal kifinomultabb módszereket igényel a bal egérgomb eszeveszett nyomogatásánál. Annak függvényében, hogy épp melyik iránygombot tartjuk nyomva, alapvető támadásunk négyféle formát ölthet, úgy a földön, mit a levegőben. Fő karakterünk emellett hatféle speciális támadással is rendelkezik, ezek közül legfeljebb hármat vehetünk fel aktuális repertoárunkba. A kardforgatáson túl persze lehetőségünk van védekezni és kitérni is, illetve visszaverni az ellenfelek bombáit és lövedékeit. A győzelem záloga ugyanakkor a folyamatos mozgás és a halálpontos időzítés, a támadásokat összefűzve pedig pusztító kombókat hajthatunk végre.
A rendszert tovább bonyolítja, hogy az irányítást nem elég egyszer megtanulni, hiszen némi vagdalkozás után két újabb hőst is megnyithatunk. A három karakter értelemszerűen három eltérő harcstílust képvisel más-más fegyverekkel és speciális támadásokkal. Ahogy pedig már említettem, egy csipetnyi fekete mágiával ellenfeleink bőrébe is belebújhatunk, így csak rengeteg gyakorlással sajátíthatjuk el a küzdelem minden csínját-bínját.
Mindennek tükrében tehát nem meglepő, hogy első próbálkozásaink valószínűleg csúfos kudarcba fulladnak majd, ám a játék idővel rengeteg segítséget nyújt a túléléshez. Bár halálunkkal elveszítjük a pályákon felvett vagy megvásárolt tárgyakat és fegyvereket, aktuális szintünket és megspórolt aranyunkat büntetlenül megtarthatjuk. Ennek – és a lassan felhalmozott tapasztalatnak – köszönhetően későbbi kalandjaink egyre sikeresebbek lesznek, néhány óra elteltével pedig már sportot űzhetünk a keményebbnél keményebb útvonalak bejárásából.
Röpke pokoljárás
A boszorkánymester legyőzése tehát korántsem lehetetlen feladat, sőt a műfajjal csak most ismerkedő játékosok is kipipálhatják az utolsó szintet a negyedik-ötödik nekifutásra. Persze a keményebb roguelike címekhez hasonlóan az Abyss Odyssey is azzal a céllal készült, hogy szinte végtelenszer újrajátszható legyen, a kötelező változatosságot pedig a véletlenszerűen generált szintek, a megvásárolható tárgyak és az új karakterek hivatottak garantálni. Mindez rendjén is van, ám a koncepció egy hasonlóan fontos ponton, a kihívás terén látszik elvérezni. A beépített mankók és az örök érvényű szintlépések ugyanis egy idő után nevetségesen lefaragják a nehézséget, így a sikerélmény lassan monotonitássá halványul.
Ha azonban hihetünk a fejlesztőknek, a játék folyamatosan bővülni fog, mégpedig egy egészen egyedi rendszer mentén. Az ötlet lényege, hogy minél több játékos győzi le a szunnyadó boszorkánymestert, a főmenüben ránk meredő maszk annál inkább széttöredezik, ha pedig az utolsó darabok is elporladtak, új tartalmak és kihívások érkeznek a játékhoz. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy az érdeklődést csupán ez az ígéret képes hosszú távon fenntartani, így az ACE Team jobban teszi, ha a vérfrissítés előtt alaposan megszívleli a rajongói kritikákat. Jelen állapotában az Abyss Odyssey csak egyedi látványvilágával és többszemélyes módjával tud kiemelkedni a középszerűségből, az új játékelemek pedig néhány óra után felhígítják a műfaj alapjául szolgáló könyörtelen kihívást. Ha tehát a chilei srácok nem keményítenek be a frissítéssel, játékuk végleg eltűnhet a boszorkánymester süllyesztőjében…
