...és annyira nem is bántam meg, hogy aktiváltam és nem cseréltem el egy másik játékra, mert igaz, hogy nem egy Binding of Isaac, de még a Spelunky nyomába se ér, mégis jól szórakoztam abban a pár órában, amíg végigjátszottam. Ám haladjunk sorjában!
Minden út a pokolba vezet
Új játékot indítva minden átvezető nélkül egy folyosón találjuk hősünket, ahonnan két ajtó nyílik. Az egyik az oktatópályára visz, ahol elsajátíthatjuk azt a nagyon kevés tudnivalót, ami a játékhoz szükséges, a másik pedig az első szintre, ahonnét aztán egyre mélyebbre ereszkedünk a pokolban, hogy végül a századik szintre megérkezve elláthassuk a Sátán baját. Menet közben titkos szobákra bukkanhatunk, ahol egy könyv, illetve, ha szerencsénk van, egy bónuszkarakter vár ránk. Utóbbi szerepe egyértelmű: ha egyszer kiszabadítottuk, onnantól kezdve bármikor választhatjuk új játék indításakor, míg a könyvekből egy versrészletet hallgathatunk meg, ami a történetet meséli el, hogy miért is kell tulajdonképpen alászállnunk a kénköves mélységekbe.
A bónuszkarakterekre visszatérve: három van belőlük, mindegyik egyedi kinézettel, eltérő értékekkel és kezdőfegyverrel rendelkezik, bár még így is kevés a felhozatal. Ezt kompenzálandó viszont fegyverből és felvehető tárgyakból van dögivel -- az már más kérdés, hogy némelyik használhatatlan.
99 Luftballons
Amire viszont nem lehet panasz a játékban, az a zene. Mikor a kulcsot keresgéljük, akkor csak kellemesen nyomasztó ambient muzsika hallatszik, de ha lejár az időnk és megjelennek a szellemek, illetve valamelyik főellenséggel küzdünk, akkor átvált zúzásba, ami igencsak meg tudja dobni a hangulatot. Ezzel szemben a hangok eszméletlenül idegesítők tudnak lenni, főleg a géppuskáé és a huszadik szinttől megjelenő zöld szörnyekké, mikor meghalnak.
Egy ilyen játék esetében a látvány nem olyan fontos, viszont ezen a téren sikerült elég kellemeset összedobniuk a dánoknak -- igaz, itt sem fenékig tejfel az élet, mert némelyik ellenfél egyszerűen alig észrevehető, csak ha már baj van. És, ha ehhez még hozzávesszük azt is, hogy egy rendes mészárlás után mindent csupa vér borít, ember legyen a talpán, aki kiszúrja az apró kis szutykokat.
A pályák előre elkészített sémákból épülnek fel, ezeket variálja véletlenszerűen a játék, viszont az elszórt felvehető tárgyak, ajtók, és az ellenfelek is teljesen random helyezkednek el. A dolgunkat könnyítendő rengeteg begyűjthető cucc van, például különböző színű gömbök, amik vagy eltérő hatású lövedékeket eresztenek az ellenre, vagy arannyá alakítják azokat, mikor meghalnak. De vannak fegyverfejlesztő holmik is, amik plusz sebzést, tűzgyorsaságot, hatótávot adnak, valamint olyan is, ami egy szinttel megnöveli az adott lőszerszámot, így az már két (aztán maximális szinten három) csövön osztva az áldást. Azt azonban jó tudni, hogy ha lecseréljük a fegyverünket, akkor minden bónusz, ami rajt volt, örökre elveszik, ezért érdemes megfontolni a váltást.
Pokolból is megárt a sok
Sajnos a 99 Levels to Hell legnagyobb hibája az, hogy ha megszereztük a vadászt, onnantól kezdve szinte nevetségesen könnyű végigszaladni rajta. Nekem is sikerült elsőre teljesítenem vele a sztorit, pedig a mágusnál és a polgármesternél is örültem is, hogy van kihívás a játékban. Na, jó: aki kihívásra vágyik, válassza a sárkányt és az ő buborékvető fegyverét, azzal már igazi művészet eljutni a pokolba...
De érdemes-e egyáltalán neki futni az első végigjátszás után még egyszer? A válasz erőteljesen egyén függő -- szerintem nem igazán. Nagyjából mindent összeszedünk, mire végigérünk a játékon (gondolok itt elsősorban a könyvekre és a karakterekre), ha meg mégis valami kimaradna, akkor elég visszamenni az adott szintre és begyűjteni azt. A befejezésre csak annyiban van hatással a dolog, hogy ha hiányzik egy könyv, akkor a sátán megölése után csak egy képet kapunk és a kilépés lehetőségét, ám ha az összeset megtaláltuk, akkor meghallgathatjuk a záróstrófát is.
Szóval ha szereted a műfajt és a metált, és nem zavar, hogy az újrajátszhatósági faktor kicsi, akkor nyugodtan tehetsz vele egy próbát. Minden más esetben inkább másra költsd azt az öt eurót, amibe kerül.
