Kérjük jelentkezz be!

Suli

Mindenkinek vannak élményei ezzel kapcsolatban...
#56267 Tacsi 2007. május. 05. 00:05
Tacsi
Hát a 9 órás fogalmazásírás tényleg elég soknak tűnik. Bár nekem középszintűeket kellett írnom, úgyhogy lehet csak nem vagyok képben. Az érettségi dolgozatomra büszke vagyok, Márait választottam, nem is tanultuk, nem javasolta a tanár, de addigra én már régen elhatároztam, hogy azt választom, és 3 sor már meg is volt . Sokat tudtam benne utalni más versekre, amit viszont megtanultam, és így nagy hasznát vettem. Szóbelin is vérprofi voltam , majdnem maximum pont lett, a tanár levolt nyűgözve, a nyelvtanból mondtam kb. 5 mondatot, meg néhányat mégegyszer és meg is voltam.
Töriből a forrás az középszinten elég könnyű, habár a tankönyvben jóval nehezebbek vannak. Nálunk asszem volt olyan hogy csak más szavakkal leírtak egy törvényt, és be kellett írni 5 kihagyott szót. Az emelt az tényleg nehéz lehet.
Matekot meg én kétszer írtam, a többivel együtt 62 %-osat, utána meg októberben javítottam ezt 80-ra.
Angolból meg az írásbeli összes része elég könnyű volt, habár a megírás után nagyon nehéznek mondtam. Másnap meg mikor néztem a megoldókulcsot az OM honlapján, azt vettem észre, hogy 80% körüli, végül 77 lett. Szóbelire pedig szinte nem is tanultam, igaz hogy az elején elég keveset is beszéltem, de a végére belejöttem, összesítésben 82 lett. Közép, mint mindegyik nekem.
Infón meg szóbelin 30-ból 30 vagy esetleg 29 pontot reméltem, mivel nem kérdeztek bele, még a tanár kérdezte, hogy van-e még valami a tételben, és csak 27-et kaptam.
#56264 Marci19,92 2007. május. 04. 23:34
Marci19,92
Én már gyakran puskáztam,de még soha nem buktam le szerencsére.PEdig már nem egyszer voltam közel hozzá.Amúgy a puskázás főleg a tanártól függ.Ha végig az osztályt nézi,akkor szivacs.Mondjuk a kémia tanárunk az előszőr leül,beírja a naplót,addig gyorsan kilessük a dolgokat.
#56247 fyktyvf 2007. május. 04. 21:26
fyktyvf
Ha szükségem van rá (ritkán ), akkor pl. föciből térképbe (ha használható), fizikából, kémiából, meg matekból (bár ebből az utóbbiból csúnya lenne, ha puskázni kéne... ) pedig a négyjegyű függvénytáblázatba írom az ágyút. Ha ez nem játszik, akkor marad a tolltartós megoldás...
#56244 kovacs attila 2007. május. 04. 21:23
kovacs attila
Aki szokott puskázni és nem kapták még el vagy legalábbis nem sokszor és van néhány jó tippje az írjon!
#56240 Rego 2007. május. 04. 21:19
Rego
#56204 :: ExE (2007. május. 04. 20:19)
@Rego Hát én rohadtul nem sikongatok.Tudom,hogy tiszta 3-asra állok matekból,de a többi(még a filozófia is!!)mind jeles,ezért igazán megadhatta volna a 4-est.Így most nem leszek kihívva a 685 ember elé 1 és negyed óra alatt?És milyen lett?.Nem bántásból kérdezem,csak kíváncsi vagyok,hogy mennyivel vagy hatékonyabb mint én. A tételekről.Ez is szánnivaló dolog szerintem.Én már 11. év végén kiadnék minden érettségi szóbeli tételt az fix.Ehelyett kiadják az érettségi előtt fél évvel…Nekem töriből van 90 tételem.Ezidáig 2 db van készen.És június 8-án megyek szóbelizni.Addig esélyem nincsen,hogy megcsináljam mind.Már előre parázok attól a naptól.De legalább akkor megtudom mi az hogy szopol.
ExE: Hát nem elég jó Nem tudok dogában összegezni, vagy normális befejezést összecsiholni...
A tételes ötleted jó, már nekem is eszembe jutott. 12. fél éve már elég késő, hogy kiadják(de mit tehetünk...?). Csak azt nem tudom, hogy ezt az "okos emberek" miért nem látják be
#56204 ExE 2007. május. 04. 20:19
ExE
@Rego

Hát én rohadtul nem sikongatok.Tudom,hogy tiszta 3-asra állok matekból,de a többi(még a filozófia is!!)mind jeles,ezért igazán megadhatta volna a 4-est.Így most nem leszek kihívva a 685 ember elé
1 és negyed óra alatt?És milyen lett?.Nem bántásból kérdezem,csak kíváncsi vagyok,hogy mennyivel vagy hatékonyabb mint én.
A tételekről.Ez is szánnivaló dolog szerintem.Én már 11. év végén kiadnék minden érettségi szóbeli tételt az fix.Ehelyett kiadják az érettségi előtt fél évvel…Nekem töriből van 90 tételem.Ezidáig 2 db van készen.És június 8-án megyek szóbelizni.Addig esélyem nincsen,hogy megcsináljam mind.Már előre parázok attól a naptól.De legalább akkor megtudom mi az hogy szopol.
#56109 Rego 2007. május. 04. 18:03
Rego
#56100 :: hobbeKiller (2007. május. 04. 17:23)
Rego: a kilencedik tényleg jó! Most is azt koptatom... Holnap fogjuk elballagtatni a negyedikeseket, és e miatt hatra benn kell lennem a suliban. Ez azért szívás!
hobbekiller: Nekem annyira jó volt, hogy mindent űberelt a 9-10. osztály Nekem úgy általában a gimi sokkal jobban bejött, mint az általános Csak sajna vége Ez a smiley pedig a szivemből jött.
#56102 jedimaster 2007. május. 04. 17:32
jedimaster
Egyetértek a kilencedik tényleg jó, én szintén azt koptatom
hobbekiller:nekünk ma kellett ballagtatni a negyedikeseket, de csak annyiból állt hogy kipakoltunk egy rakás széket
#56100 hobbeKiller 2007. május. 04. 17:23
hobbeKiller
Rego: a kilencedik tényleg jó! Most is azt koptatom...
Holnap fogjuk elballagtatni a negyedikeseket, és e miatt hatra benn kell lennem a suliban.
Ez azért szívás!
#56095 Rego 2007. május. 04. 17:03
Rego
#56092 :: ExE (2007. május. 04. 16:56)
Istenem,nem tudom mi lesz itt velem jövő héten... . Oltári nagy bukás lesz ez az érettségi,már 3 tanárunk is mondta.Egyikük konkrétan azt,hogy ,,szívni fogtok,mint az állat".Szerintem igaza is van,nem is várok semmi jót az egésztől. Ja nálam a bukás=ha nem lesz a magyarom meg a törim(emelt) legalább 90%...máskülönben nem vesznek fel az ELTE-re,kiszámoltam. Ithon mindenki azt mondja nekem,hogy én ilyen meg olyan okos vagyok,meg kipengetem a kitűnő érettségit...de azt nem veszik figyelembe,hogy a matek próbaérettségi eredményeim: 30%,42%,54%.Az angoltól is félek...hiába van felsőfokúm belőle,még rohadtul nem tudom a nyelvüket,de ezt a környezetemben senki nem akarja elhinni.Van olyan,hogy egy BBC hírből egy mukkot nem értek.A próbaérettségim is csak 83% lett... A magyar is para lesz.Hogy fogok én megírni 3 óra alatt egy olyan fogalmazást,amit itthon 9(igen,9!!!)óráig szoktam írni(mondjuk mind az 5 jegyem 5-ös lett,de akkor is).A másik meg a szövegértés.Ezt meg nem is értem igazából.Abból,hogy 4 éven keresztül verseket,novellákat elemeztünk,nem az következne,hogy legyen egy szövegértési feladatsor is szvsz.Meg a szöveget meg sem fogom érteni.Néztem az előbbi évek feladatsorait,hát....vannak olyan kérdések ott,amikre akkor sem tudnék válaszolni,ha elolvasom a szöveget. A töri emelt is egy vicc lesz...forrásokat nem is tudom értelmezni.Olyan távol áll tőlem ez az egész rendszer,mint Makó Jeruzsálemtől.Források csak zavaróak,ha az ember nem tudja értelmezni azokat(esetemben ez szerintem bekövetkezik...).Az esszék meg pláne.Van 4 könyvem,800 oldal együtt,leckénként van benne vagy 4 kis esszé téma...Mi a francért nem lehet előre megadni esszétémákat??(pl.Középszinten 80-at,és abból raknának be 8-at.Emelten meg 100-at,és abból 10-et,én így csinálnám).Akkor legalább jobban fel lehetne rá készülni.Még úgy is nehéz lenne,hiszen csak Isten tudja,mit ír a drága a megoldókulcsba...múltkor töritanárom is 16-ból 14 pontot ért el egy nagy esszében.Ő sem tudja előre,hogy mi van a megoldókulcsban... Matekból meg világéletemben hülye voltam.Jó,ha érettségin egy 30% meglesz.Na jó,nem vagyok telhetetlen,elég lesz 20% is-.- Osztályfőnökömre is dühös vagyok.Matekból 3-ast adott év végén,pedig félévkor jeles voltam.Most matekon kívűl minden 5-ös,de az a fos meg 3-as!! .NC. Nah,ha addig nem jönnék föl,sok sikert kívánok minden kedves érettségiző Társamnak!
ExE: Ilyen jegyek melletb sikongatnék örömömben Egyébként 1 fogalmazást 9 óráig írsz? Úrjézusmáriasztenannyja Én 4 oldalas dogát megírtam 1, és egy negyed óra alatt....
A matekon ha meglesz a 20%, én very happy Matekből hülye vagyok, ezt nem tagadom,nincs hozzá fejem...
Magyaron 3 óra hosszat én halárla únom magam Komolyan mondom, ha vmiről nagyon tudok írni, akkor kaparok 4-5 oldalt, de 1,5 óránál nincs több az se... És akkor a füzeteimet még át kéne nézni...

Marci19,92: 5-8. osztályig az ember csak szív. 9-10-ig osztályban fürdik a boldogságban(én legalábbis így voltam ), 11-12-ben pedig folyamatosan az érettségiről papolnak, ráadásul a tételeket sem időben adják ki
#56094 Marci19,92 2007. május. 04. 17:02
Marci19,92
Emberek,ez a 21.század,ma már mi gyakran a suliba nem tanulni megyünk,hanem szivatásra.(én ezeket tapasztalm 8.osként,és még mi lesz még.)
#56092 ExE 2007. május. 04. 16:56
ExE
Istenem,nem tudom mi lesz itt velem jövő héten... .
Oltári nagy bukás lesz ez az érettségi,már 3 tanárunk is mondta.Egyikük konkrétan azt,hogy ,,szívni fogtok,mint az állat".Szerintem igaza is van,nem is várok semmi jót az egésztől.
Ja nálam a bukás=ha nem lesz a magyarom meg a törim(emelt) legalább 90%...máskülönben nem vesznek fel az ELTE-re,kiszámoltam.
Ithon mindenki azt mondja nekem,hogy én ilyen meg olyan okos vagyok,meg kipengetem a kitűnő érettségit...de azt nem veszik figyelembe,hogy a matek próbaérettségi eredményeim: 30%,42%,54%.Az angoltól is félek...hiába van felsőfokúm belőle,még rohadtul nem tudom a nyelvüket,de ezt a környezetemben senki nem akarja elhinni.Van olyan,hogy egy BBC hírből egy mukkot nem értek.A próbaérettségim is csak 83% lett...
A magyar is para lesz.Hogy fogok én megírni 3 óra alatt egy olyan fogalmazást,amit itthon 9(igen,9!!!)óráig szoktam írni(mondjuk mind az 5 jegyem 5-ös lett,de akkor is).A másik meg a szövegértés.Ezt meg nem is értem igazából.Abból,hogy 4 éven keresztül verseket,novellákat elemeztünk,nem az következne,hogy legyen egy szövegértési feladatsor is szvsz.Meg a szöveget meg sem fogom érteni.Néztem az előbbi évek feladatsorait,hát....vannak olyan kérdések ott,amikre akkor sem tudnék válaszolni,ha elolvasom a szöveget.
A töri emelt is egy vicc lesz...forrásokat nem is tudom értelmezni.Olyan távol áll tőlem ez az egész rendszer,mint Makó Jeruzsálemtől.Források csak zavaróak,ha az ember nem tudja értelmezni azokat(esetemben ez szerintem bekövetkezik...).Az esszék meg pláne.Van 4 könyvem,800 oldal együtt,leckénként van benne vagy 4 kis esszé téma...Mi a francért nem lehet előre megadni esszétémákat??(pl.Középszinten 80-at,és abból raknának be 8-at.Emelten meg 100-at,és abból 10-et,én így csinálnám).Akkor legalább jobban fel lehetne rá készülni.Még úgy is nehéz lenne,hiszen csak Isten tudja,mit ír a drága a megoldókulcsba...múltkor töritanárom is 16-ból 14 pontot ért el egy nagy esszében.Ő sem tudja előre,hogy mi van a megoldókulcsban...
Matekból meg világéletemben hülye voltam.Jó,ha érettségin egy 30% meglesz.Na jó,nem vagyok telhetetlen,elég lesz 20% is-.-
Osztályfőnökömre is dühös vagyok.Matekból 3-ast adott év végén,pedig félévkor jeles voltam.Most matekon kívűl minden 5-ös,de az a fos meg 3-as!! .NC.
Nah,ha addig nem jönnék föl,sok sikert kívánok minden kedves érettségiző Társamnak!
#56072 iverson2 2007. május. 04. 15:49
iverson2
De még senki nem halt bele az érettségibe. Ha már mindenki túlvan rajta, akkor már cool minden. Én amikor mentem, akkor reggel küldtem a haveromnak egy SMS, hogy ha vége majd jót nevetünk az egészen. És így is lett.
Az erő veletek van, meg yodamester is.
#56053 iverson2 2007. május. 04. 15:24
iverson2
Júj. Itt az érettségi. Ezt nem azért írtam, hogy jót nevessek, hanem mert drukkolunk nekik. Csak okosan csináljátok, mindent bele. Már csak ezt kell túlélni, aztán lazítás. Ja meg az egyetemi évek, ha valaki továbbtanul.

Van valaki aki a Miskolci egyetemre jön? Gazdász szakra? Csak kérdezem.
#53952 BooT 2007. április. 26. 16:31
BooT
#53834 :: ExE (2007. április. 25. 20:40)
@BooT RESPECT!!!.Melyik suliba vettek fel amúgy?Milyen specre?És jó az a suli?. Egyébként meg tanuld meg azt az 50 szót,ne vedd félvállról!Még akkor se,ha tudod,hogy felvettek.Nem tudhatod sohasem,hogy mikor fog jól jönni az életben ez az 50 szó.
@ExE

Az Árpád gimnáziumba. Németet fogok emelt szinten tanulni, mellette meg angolt. Szerintem jó suli. És maga az épület is tetszik. Oda jártam előkészítőre. Az a tanár fog tanítani aki az előkészítőt is tarotta; nagyon jó fej!
Jelentem, az 50 szó 90-95% tudtam. (Mármint a dogánal.) Én most is komolyan veszem a tanulást. (Heh, jó vicc.) De viccet félretéve, tényleg tanulok. Szeretném befejezni a sulit a magam kb. 4.5-ös átalgával.
#53848 kismajom2142 2007. április. 25. 21:10
kismajom2142
LOL toten. HTML? Én ma írtam abból mert amikor a többiek írták én is hiányoztam.
#53834 ExE 2007. április. 25. 20:40
ExE
@BooT

RESPECT!!!.Melyik suliba vettek fel amúgy?Milyen specre?És jó az a suli?.
Egyébként meg tanuld meg azt az 50 szót,ne vedd félvállról!Még akkor se,ha tudod,hogy felvettek.Nem tudhatod sohasem,hogy mikor fog jól jönni az életben ez az 50 szó.
#53799 jedimaster 2007. április. 25. 19:39
jedimaster
Nekünk jövő héten kell számítás technikából vizsgázni. Aszem nekem nem lesz nehéz
#53797 Commander03 2007. április. 25. 19:36
Commander03
ja de az én kib***ott sulim ki találja h legyen év végén vizsga baker
#53769 hobbeKiller 2007. április. 25. 18:55
hobbeKiller
Boot: (most olyat fogok mondani, amit ne fogadj meg ) HA FELVETTEK AKKOR MINEK KELL MEGTANULNI???!! A suli csak most lesz jó! Nem kell tanulni, csak várni a nyarat meg a köv sulit.
#53760 BooT 2007. április. 25. 18:44
BooT
FELVETTEK!!! (Mostmár hivatalosan is.) Nagyon király!!!
Csak ne kéne 50 szót megtanulni németből. De ma még ez sem zavar. Majd holnap, amikor írunk belőle...
#53546 ExE 2007. április. 24. 17:02
ExE
@BooT

Nos,általánosba én se nem tanultam,se alsóba,se felsőbe.Mondjuk leckéket mindig kellett írnom.Anyum mindig hagyott egy levelet minden reggel az íróasztalomon.Ennek a tartalma mindig az volt,hogy: ha megírtad a házi feladatodat,akkor játszhatsz.Én megírtam és estig játszottam.Ennek ellenére csak 4-es,5-öseim voltak,ráadásul 6-odikban még jeles is lettem kb.nulla tanulással.
Aztán 8-adikban rájöttem,hogy ha gimibe akarok menni,akkor el kéne kezdeni tanulni.El is kezdtem a tanulást,értsd: otthon játék helyett tanulás,szünetekbe tanulás,héven tanulás,biciklizések helyett tanulás stb.Mákom volt,mert legutolsó helyre felvettek hálistennek(mármint a Törökbe legutolsónak).
Amúgy az ilyen embereknek-mint amilyen a Te spanod is lehet-fölösleges jártatni a szádat szvsz.Ha maguktól nem jönnek rá,hogy fontos a tanulás,akkor nincs értelme velük foglalkozni ilyen téren.Tanulni minden ember magáért tanul,főleg azért,mert talán szeretne valamit kezdeni az életben.Namármost a spanod szerintem nem nagyon fog csak a játékból megélni(hacsak nem olyan tehetséges,mint WC3-ba Grubby vagy Doom3-ba Fatal1ty,amit kétlek).
Én már 9-edikbe rájöttem,hogy tanulni kell.Lehet,hogy majd megszakadok(főleg most,így érettségi előtt 2 héttel),de megéri nekem,hogyha majd jómunkásember koromba betérek a Media Marktba egy elektronikai cikket venni,akkor ne az árat kelljen néznem...vágod?.