Október 9-én startolt el Netflixen a Tomb Raider: Lara Croft legendája (Tomb Raider: The Legend of Lara Croft) címet viselő animációs széria, és bár a szakma nagyobbik fele elégedett volt a Shadow of the Tomb Raider eseményeit folytató adaptációval (Metacriticen 65 ponton, Rotten Tomatoes-on pedig 73%-on áll a produkció), a felhasználók már messze nem voltak ilyen kíméletesek a 9 epizódból álló opusszal. A rajongók túlnyomó része az ikonikus kincsvadász új dizájnját emelte ki leginkább a negatívumok közül, mondván, hogy Lara túl férfias alkattal rendelkezik – mondjuk tény és való, hogy ha már egyszer a modern Tomb Raider-játékokat folytatja a sztori, akkor illett volna az azokban látott karaktermodellhez igazodni.

Emellett a forgatókönyvvel sincsenek kibékülve a franchise kedvelői, mivel többen is úgy vélik, hogy a hősnő jóval többet érzelgősködik a kelleténél, bár bizonyára olyanok is akadnak a nézők között, akiknek tetszik ez a fajta megközelítés. Az mindenesetre jól látszik, hogy nem az utóbbi csoport van többségben, hiszen a sorozat csupán 5,3 ponton áll IMDb-n, míg Metacriticen 2,9 pontot (!), Rotten Tomatoes-on pedig 33%-ot tudhat magáénak felhasználói oldalról. Ezek után könnyedén azt hihetné az ember, hogy a Netflix azon nyomban lemond az IP-ről (a streaming szolgáltató kaszája ugyabár mindig is híres volt arról, hogy mennyire éles), ám mindenki legnagyobb meglepetésére épp az ellenkezője történt.

Bizony, jól olvastátok, a cég egy napokban közzétett bejegyzésben adta az előfizetők tudtára, hogy hetekkel a debütálást követően már be is rendelte a Tomb Raider: Lara Croft legendája második évadát, így egészen biztosan folytatódik az egész bolygón átívelő utazás. A Netflix úgy fogalmazott a cikkében, hogy míg az első etap egy „afféle eredettörténet” volt Lara Croft számára, addig a második évad már elindítja a főszereplőt (akit természetesen ismét Peggy Carter Hayley Atwell fog megszólaltatni) azon az úton, melynek végén a ma ismert ikon (avagy a korai címek dupla pisztollyal operáló kalandora) található. A széria showrunnere, Tasha Huo (Vaják: A vér eredete) ráadásul elhintette, hogy Lara még egy cápát is „felpofozhat” a folytatásban, ami már így leírva is izgalmasan hangzik, szóval kíváncsian várjuk, miként fest a gyakorlatban. Szerintetek van potenciál a második szezonban, vagy inkább a soron következő játék miatt vágjátok a centit?

A borítóképek forrása: Netflix