A Microsoft legismertebb szószólója, Larry „Major Nelson” Hryb Redditen mondta el a felhasználónak: hamarosan elérhető lesz az a lehetőség, hogy egy külső adattárolót használjunk az Xbox One konzolunkhoz, ám részleteket egyelőre erről nem kaptunk.
A cég annak idején azzal a kifogással élt, hogy a konzol startjára a fejlesztők milliónyi egyéb dolga miatt nem tudták beépíteni ezt a funkciót, de úgy látszik, végre találtak elég időt erre, ami jó hír, ugyanis ez egyre fontosabb lenne. Az Xbox One-ra elég testes játékok jelennek meg, s esetenként a frissítések méretével sem spórolnak csapatok, ráadásul a mai digitális világban a gyári 500 GB nem egy olyan nagy tárkapacitás, mint amilyen pár éve volt, főleg nem olyanok számára, akik sokat játszanak.
Összehasonlításképpen: a PS4 sem támogatja a külső merevlemezeket, de minden probléma nélkül egy nagyobb HDD-re cserélhetjük a gyári 500 GB-osat.