Persze meg kell magyaráznom a bevezetőben felemlegetett keserűséget, ám úgy, hogy felülemelkedjek rajta, és ne ezzel töltsem ki ezt a két oldalt, ami amúgy a terveinkben négy lett volna. Szóval, kaptunk bétahozzáférést, én a zárt hétvégére, wilson az újságírói bétára – csak épp a játék nem akart minket beengedni. Írtunk a supportnak, könyörögtünk nekik, de a sablonválaszaik nem segítettek, így végül a többnaposra tervezett WildStar-maratonból egy vasárnapi matiné lett. Oké, rálátást azért ebből is nyertem a dologra (grafika, kezelés, mechanizmusok és a többi), de ugye egy dolog az, amikor egy karaktert grindelsz fel a nyolcadik szintre, és más, amikor kipróbálsz minden fajt, kasztot, kezdőterületet. Épp ezért húztuk meg az anyagot – majd egyszer még, vagy a végső tesztben benne lesz minden, amit most kihagytunk. Már ha ugye túljutunk a loginképernyőn...
ÜDV A MÁTRIXBAN!
Aki látta a WildStar trailereit, az nagyjából annyit szűrhetett le belőle, hogy egy könnyed grafikájú, rajzfilmszerű, humoros MMORPG-ről van szó, fura karakterekkel. Ezt megerősíthetem, sőt ehhez az animáció és úgy egészében véve a hangulat is hozzájárul, miután pedig a számkivetettek első küldetésében az űrhajón egy westernöltözékű figurának kell segíteni, az is hamar világossá vált, hogy bőven el leszünk látva popkulturális kikacsintásokkal, ami ugye mindig jólesik. Azt azonban nem árt figyelembe venni, hogy egy multikulti alkotásról van szó – a kiadó a koreai NCSOFT, ám a fejlesztő a kaliforniai Carbine, amelyet a Blizzardból, konkrétan annak World of Warcraftot hegesztő csapatából kivált 17 fő alapított. Szóval, bár a WildStar fogyasztható nyugati szemmel, azért nekem csak szürreális élményt nyújtott, amikor egy rókafarkú leányzóval vidáman mosolygó szárzellereket kísérgettem új ágyáskájukba a pergő ágyútűzben. Rendben, érzem, hogy az olvasó kezdi elveszteni a fonalat a számkivetettek meg a rókafarok okán, úgyhogy térjünk vissza azon orgazmusközeli élményhez, amikor a kétnapos küzdelem végén sikerült bejutnom a karakterkészítő képernyőre – hogy rögtön megtorpanjak egy órára.
Az említett megtorpanás oka nem csak az én egyéni perverzióm, miszerint szeretem az általam terelgetett hősöket alaposan megfaragni, és erre szerencsére a WS is kezes és gazdag eszközkészletet nyújt, hanem hogy bizony a játék már itt feladja a leckét. Ugyanis nem csak annyi a dolgod, hogy azt mondod: én egy elf íjászcsajjal fogok nyomulni – itt oldalt, fajt, osztályt és karriert is kell választanod, ráadásul a fejlesztők saját univerzumot építettek fel, amely eltér az ismert fantasykliséktől, így rögtön nem egyértelmű, hogy egy exile aurin stalker explorer, vagy egy dominion chua esper scientist mi a frászkarikát fog csinálni, egyáltalán, melyik a figura eleje meg hátulja. S bár a leírások igyekeznek segíteni ebben, a pár mondatos infók azért hagytak bennem kérdőjeleket, így fel kellett lapoznom az internetes wikiket (szerencsére már most akad belőlük pár, hiszen régóta zajlik a tesztelés), hogy biztos legyek abban, jó irányba indítom el világmegmentő hősömet.
Kicsit előresietve azt is elárulom, hogy a karakterfejlesztés során is használnod kell a netlexikonokat, lévén az attribútumok is kilépnek a szokásos „Strentgh, Dexterity, Intelligence” mederből, és amikor az első szintlépéskor megnyitod a karakterlapot, a Brutality meg a Finesse még csak-csak sejteti, mire is számíthatsz, ha ezekre költöd a pontokat, de a Tech, Insight láttán picit, a Moxie meg a Grit olvastán aztán hangosabban kattogni kezdenek agyad merevlemezének olvasófejei. Aztán megtudod azt is, hogy ezek az attribútumok más-mást jelentenek az egyes kasztok számára, hogy van egy úgynevezett AMP rendszer, amely szabadon variálható perkeket tartalmaz, és hogy osztályonként kb. 40, négy csoportba osztott képességhez/varázslathoz juthatsz hozzá, és rájössz, hogy egy rááldozott hétvége tényleg nem elég a rendszer átlátására. Persze senki ne ijedjen meg ettől, maximum a tanulási fázis lesz kicsit hosszabb a szokásosnál, ha viszont ennek eredménye egy olyan karakter, amely valóban úgy „dolgozik”, ahogy azt elképzelted, akkor bőven megéri a rááldozott időt. Amennyit én láttam belőle, az pozitív volt, asszaszinforma sztalkercicám elég stabilan karmolta cafatokra a kézi mozsárágyús nyuszitörpéket.
PIFF-PUFF, LÓTI-FUTI, UGRABUGRA
De ugorjunk picit vissza az előző szakaszhoz. Ahogy mondtam, van két oldal, a birodalmiak és a lázadók, pardon, a Dominion és az Exile. Előbbi épp a Nexus bolygót szeretné lenyúlni, amit egy eldan nevű ősi faj lakott régen, ám ők eltűntek, hátrahagyott technológiájuk viszont elég csábító. Egy bibi van csak: azon népek fiai, akiknek planétáját már einstandolta a vörös csapat, véd és dacszövetségbe tömörültek, és úgy döntöttek, új otthonuknak pont jó lesz ez a sárgolyó. Ez jelenti az alapkonfliktust, szóval itt is az első perctől kezdve harcolsz, vagy PvE-ben, vagy PvP-ben. Utóbbiba elég korán beszállhatsz, és mivel sok lehetőség van, aki szeret más játékosokkal összeakaszkodni, az bőven megtalálja a számítását – annál is inkább, mivel a WildStar valós idejű, szabad harcrendszerű, vagyis célozni kell, kitérni, ugrani, lőni, ütni, hasonlóan például a TERA-hoz.
Persze a hagyományos kalandozás sem szorul háttérbe, sőt! Ahogy említettem, nemcsak fajt és osztályt kell választanod (előbbiből mindkét frakcióban négy-négy található, utóbbiból hat), de karriert is. Ez egyfajta bónusz: opcionális küldetéseket kínál, amelyek teljesen függetlenek a sztoritól, akár teljesen ki is hagyhatod őket, de teljesítésük persze jóféle jutalmakkal kecsegtet. Egy felfedezőre például az egyes zónák feltérképezése, rejtett helyek elérése, nyomkövetés vagy akár területfoglalás vár, egy tudósra katalogizálás, régészet, botanika, ráadásul az egyes „szakmák” összedolgozhatnak, például vannak helyek, amiket csak egy ilyen okostojás nyithat meg. Mindez nemcsak aktívabb közösségi életre serkent, hanem tényleg színesíti a játékot – bevallom, én jobban élveztem a felfedezést (az égig érő fa tetejére feljutás jobbféle platformerré változtatta a játékot), mint az eléggé „generic” missziók darálását. Oké, nyilván fontos volt, hogy kinyírjak öt barna hosszút meg hat vörös kicsit, megpucoljam az ősöreg „ent” gyökerét az élősködőktől, és begyűjtsek nyolc bigyót, de hát... szóval, na. Persze nem akarok igazságtalan lenni, nyilván lesznek itt fordulatok meg világrengés, de ezek részletezését meghagyom ama kollégámnak, aki majd a végleges verziót tesztelni fogja.
ÖN DÖNT: SPÓROL VAGY FARMOL
Amit én láttam ezen – önhibámon kívül, de tényleg ne szaggassunk fel még be nem gyógyult sebeket – rövid tesztidőszak során, az külsőségekben mindenképp frissnek volt mondható (színes-szagos, vicces, mindez komolykodó fantasy helyett abszurd sci-fi alapokra helyezve), belsőségekben pedig összetettnek és sokrétűnek ígérkező, jó ötletekkel, csak ezt a mélységét nem tárta fel nekem. Pedig ez utóbbi is fontos lesz, hiszen a WildStar vegyes üzleti modellt alkalmaz: egyrészt meg kell vennünk az alapjátékot 45 euróért, másrészt vagy havidíjat fizetünk (13 euró), vagy az első, ingyenes hónap alatt összekaparunk annyi aranyat, hogy megvásárolhassunk egy újabb 30 napra jogosító CREED nevű cuccot a játékon belül. Mindez az alkalmi játékosokat nyilván kizárja, de ők amúgy a fent részletezett (illetve fenét, felszínt karcolgatott) karakterfejlesztés elején úgyis visszafordulnának. Számomra a kép tényleg vegyes most, de nyilván lesz nyílt béta, akit érdekel a cucc, mindenképp vessen majd rá egy pillantást. Csak ne adja fel az első harminc „no data center permissions” (bocs, wilson!) után...
