A Rogue Trader címe a Warhammer 40.000-rajongók számára minden bizonnyal ismerősen cseng, hiszen tulajdonképpen ebből nőtte ki magát a komplett univerzum. Az eredetileg 1987-ben megjelent, Warhammer Fantasy Battles nyomdokain járó sci-fi asztali stratégiai játék erős szerepjátékos jegyekkel bírt, melyben a játékosok egy vagabund „kereskedő” (a címadó Rogue Trader) kompániáját vezethették harcba. A kiadvány – bár hangvételében egészen különbözött a maitól – később számos könyvvel bővülve építette fel apránként a grimdark világot, melyet azóta is sikerrel terelget a Games Workshop. Később, 2009-ben, a Fantasy Flight Games gondozásában, azonos néven egy teljesen szerepjátékos formába öntött Rogue Tradert ismerhettünk meg, ahol a Birodalom szabadúszó ügynökeiként csak rajtunk áll, hogy a morális iránytűnk a vallási fanatikus rendfenntartótól a szabadelvű űrkalózig mely irányba mozdul. A sort folytatva a szóban forgó, digitális Rogue Trader ennek szellemiségében vezet minket a Koronus expanzióba – a galaxis egy veszélyes és jobbára feltérképezetlen, még éppen csak (újra)felfedezés alatt álló területére.
Amire a fejlesztő Owlcat neve hallatán már a bejelentésekor számítani lehetett, hogy a Rogue Trader egy körökre osztott, keményvonalas szerepjáték lesz, hiszen első alkotásuk, a Pathfinder: Kingmaker, és jelmondatuk („we create cRPGs”) alapján más nem is lehetne. Ezek után nem nagy meglepetés, hogy az egyelőre szegényes karaktergenerálás után azzal szembesülünk, hogy egy halom alaptulajdonsággal, a belőlük származó szakértelmekkel és harci képességekkel teli karakterlapon kell eligazodnunk. Az RPG-veteránok elégedetten csettintenek a már-már ijesztő méreteket öltő statisztika- és adatáradat láttán. Bevallom őszintén, nekem is rá kellett szánnom az időt, mert a jelen alfa verzióban oktató mód, vagy segédlet nincsen, így csak a felugró feliratok, és a karakterlap böngészése után tudtam eligazodni a sűrűben. Meg is lepődtem, mert elkényelmesedett kis testem elszokott attól, hogy egy játék komolyabban megköveteli a figyelmemet, és akkor még nem is beszéltem a fogalmakat magyarázó enciklopédiáról, mely a kezdőknek is segít (némi olvasgatás árán) megismerni ezt a lenyűgöző világot.
Na, de nem kell megijedni, a végeredmény szempontjából nagyjából elég pár dolgot figyelembe venni, a többsége amúgy is magától értetődő. A körökre osztott harc az egyik ilyen, ahol mozgáspontokból és akciópontokból gazdálkodhatunk: előbbi egyértelmű, annyit caplathatunk, ahány pontunk van; ám ha ehelyett utóbbit felhasználva képességeink valamelyikét vetnénk be akciópontjaink felhasználásával, akkor már nem mozdulhatunk el helyünkről. Egy körben támadásra is csak egyszer van lehetőségünk, tehát alaposan meg kell gondolnunk, hogy kivel mire, és milyen módon támadunk. Néhány képesség azonban újabb lövéseket vagy ütéseket adhat, ezeket érdemes a lehető legjobban kihasználni, mert már az első harc is elég brutális létszámbeli hátrányból indul. Plusz segítséget jelent a „momentum”, mely harci sikereink során nő és ha eleget összegyűjtünk, hősi tetteket hajthatunk végre. Részben ezeknek köszönhetően kompániánk már első szinten is igazán brutális harci gépezet (leszámítva az XCOM-ot idéző nevetséges találati esélyeket), amitől a szimpla bandatagok simán elolvadnak, így eleinte elpatkolni is csak óvatlanságból lehet. Persze az ember nem is várna mást egy eleve harcedzett veteránokból álló csapattól, és a kihívás a későbbiek során szépen fokozódik, ahogy a világegyetem aprócska, emberi léptékkel mégis hatalmas szeletét bejárva xenó mocskokkal és démonokkal gyűlik meg a bajunk.
Egy már most biztos: a Rogue Trader nemcsak simán csöpög, hanem gyakorlatilag túlfolyik a nagybetűs hangulattól, a menüktől kezdve a térképen át a játékmenetig látszik a fejlesztők rajongása, szeretete és tisztelete az univerzum iránt. A gótikus, agyondíszített hajónkról rövidesen Foothold aszteroidaövezetének nyomorult felszínén találjuk magunkat, no és persze egyből bajban is, mikor fogadóbizottságunk vezetőjét lemészárolja egy fegyveres banda. No, de a sztorit egyrészt semennyire sem szeretném elspoilerezni, másrészt ahhoz még elég korán járunk a fejlesztésben, hogy ne puffogtassuk el a fejlesztő helyett annak puskaporát. Maradjunk egyelőre annyiban, hogy jó szerepjátékhoz méltón egy egész sor, a játék világának sorsát befolyásoló döntés vár ránk kalandjaink során. Persze nem minden csupa szép és jó, a világ egyes területei üresnek érződnek, hiszen hiába az azokat benépesítő számos NPC, ha egy-két kulcsszereplőn kívül senkivel sem lehet interakcióba lépni. Emellett a korai verzión meglátszanak még a problémák, melyeket a megjelenésre ki kell kalapálni – elsődlegesen ilyen a teljesítmény javítása, és a képességek, fegyverek kiegyensúlyozása. Ha ezeket sikerül gatyába rázni, akkor az Istencsászár segedelmével megszülethet az első keményvonalas Warhammer 40.000-szerepjáték – méghozzá nem is akármilyen.
